SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Baktériumokkal az elhízás ellen

- 2019-10-31
Az elmúlt években kiemelt figyelmet kap a bélflóránk, azaz a bélrendszerünkben élő mikroorganizmusok, amit összefoglaló néven mikrobiomnak is neveznek.

Erről részletesebben lehet olvasni egy korábbi, Gyógyhírekben megjelent cikkben, melynek címe: „Virtuális szervünk a mikrobiom”.

Ahogy abban a cikkben is szerepel, a beteg emberek mikrobiom összetétele sokszor jelentősen különbözik egészséges társaikétól. Rengetegen kutatják, hogyan lehet megváltoztatni a mikrobiom összetételét úgy, hogy az jobb egészséghez vezessen. A kutatások mennyiségét és bonyolultságát jelzi, hogy 2013 és 2017 között közel 13.000 tudományos cikk jelent meg a témában és a trend azóta is folytatódik.

Ezekhez a cikkekhez kapcsolódik egy 2019 júliusában megjelent közlemény, amely ígéretes eredményekről számol be az obezitás, azaz a kóros elhízás elleni küzdelemben. Az obezitás nem csak esztétikai kérdés, hanem számos más betegség kiváltó oka lehet. Ilyen például a 2-es típusú diabétesz, a szív- és érrendszeri betegségek, magas vérnyomás, mozgásszervi betegségek, stb. A kórosan elhízott emberek várható életkora jelentősen alacsonyabb, mint az egészséges testsúlyúaké. Obezitásban is meg lehet figyelni, hogy mikrobiumuk összetétele jelentősen különbözik soványabb társaikétól.

A bélflórát alkotó több mint 1000 féle baktérium közül manapság különösen sok figyelmet kap az Akkermansia muciniphila, melynek mennyisége alacsonyabb obezek és cukorbetegek bélflórájában. Sőt, ugyanezt lehet tapasztalni a betegségekre kifejlesztett egér betegségmodellekben is. Az egereken való vizsgálatokban emelkedett mennyisége, illetve adagolása csökkentette a testsúlyt, a gyulladást, az inzulin-rezisztenciát, a glükóz intoleranciát és a koleszterinszintet.

Ha az egereknek prebiotikum tartalmú tápot adtak, mennyisége emelkedett, és az egerekben pozitív változást mutattak az anyagcserével kapcsolatos paraméterek. (Prebiotikumnak nevezzük azokat a pl. inulinban gazdag ételeket, amelyek jótékonyan befolyásolják a bélflóra összetételét, mert tápanyagot biztosítanak a „jó” baktériumoknak, így az Akkermansia muciniphilának is. Ilyen ételek pl. a búza, hagyma, póréhagyma, fokhagyma, spárga, banán, stb.)
 

Az ígéretes állatkísérletek után a kutatók embereken is megvizsgálták a baktérium hatását.
 

A kísérletbe 40 túlsúlyos és obez résztvevőt vontak be, amelyek közül 32 végigcsinálta a vizsgálatot. A vizsgálat egy úgynevezett randomizált, kettősvak, placebo kontrollált vizsgálat volt. Ez azt jelentette, hogy a betegeket random módon 3 csoportba osztották. Az egyik csoport élő baktériumot tartalmazó kapszulát kapott 3 hónapon keresztül, a második csoport pasztörizált, azaz nem élő baktériumokat tartalmazó kapszulát, míg a harmadik placebót. A kettős vak azt jelenti, hogy sem a betegeket kezelő orvos, sem a beteg nem tudta, hogy melyik csoportba volt beosztva, a kapszulák egymástól megkülönböztethetetlenek voltak, kódjellel ellátva.

A résztvevőket megkérték, hogy a kísérlet alatt ne változtassanak se az étkezési szokásaikon, se a napi rutinjukon, se a fizikai aktivitásukon. A bevonáskor, illetve a 3. hónap végén a résztvevőket részletes vizsgálatnak vetették alá.

A vizsgálat, annak ellenére, hogy csak kevés beteget tartalmazott, igen sok biztató és érdekes eredményt hozott. Először is a baktériumokat tartalmazó kapszuláknak semmilyen káros mellékhatása nem volt. Egy kapszula 10 milliárd baktériumot tartalmazott. Bár mind az élő, mind a pasztörizált kapszuláknak volt pozitív hatása a placebóhoz képest, érdekes módon a pasztörizált, azaz élő baktériumokat nem tartalmazó kapszuláknál kapták az erősebb (statisztikailag szignifikánsabb) hatást.

Az Akkermansia muciniphila tartalmú kapszulákat szedő csoportokban jelentősen javult az inzulinérzékenység, csökkent a koleszterin- és a trigliceridszintjük, javult a májenzimek szintje és kis mértékben, átlagosan 2,3 kg-mal csökkent a résztvevők testsúlya és 1,37 kg-mal a zsírtömegük.

Ezzel szemben a placebót fogyasztó csoport résztvevőinek a vizsgálat 3 hónapja alatt romlottak az anyagcseréjükkel kapcsolatos paramétereik, így nőtt az inzulinrezisztenciájuk és emelkedett a koleszterinszintjük.

Viszont, érdekes módon, se az élő, se a pasztörizált baktériumot tartalmazó kapszulákat fogyasztóknak nem változott jelentősen a bél mikrobiom összetételük. Ezt tapasztalták egyébként a korábbi egérvizsgálatokban is.

Összefoglalva, a vizsgálat azt bizonyította, hogy az élő és a pasztörizált Akkermansia muciniphila baktérium tartalmú kapszulák rendszeres fogyasztásának hosszú távon (azaz itt 3 hónapig) nincs káros mellékhatása, viszont számos anyagcsere folyamatot előnyösen befolyásol.

Így elhízott emberek inzulinérzékenysége javult, csökkent a koleszterinszintjük, javultak a májenzimek és kismértékben csökkent a testsúlyuk is. A vizsgálatba bevont kisszámú résztvevő miatt ez egy elővizsgálatnak (ún. pilot study-nak) számít, viszont a biztató eredmények miatt a kutatók már tervezik, hogy a baktériumtartalmú étrend-kiegészítő hatását nagyobb populáción is megvizsgálják.

Több, hasonló cikket is találsz a https://www.gyogyhirek.hu oldalon.

Irodalom
Depommier C és mtsai. Kiegészítés az Akkermansia muciniphila-val túlsúlyos és elhízott emberi önkénteseknél: a koncepció bizonyítékaként szolgáló feltáró tanulmány. Nat Med. 2019. július 1. doi: 10.1038 / s41591-019-0495-2.
https://gyogyhirek.hu/virtualis-szervunk-mikrobiom/
Cani PD. Emberi bél mikrobióma: remények, fenyegetések és ígéretek. Bél. 2018. szeptember; 67 (9): 1716-1725.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: jarmoluk / pixabay

 

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja