SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Alacsony tesztoszteronszint jelei a fiú gyermekeknél

Családinet [cikkei] - 2018-05-24
A hormonzavarok nem csak a felnőtteknél jelentkezhetnek, hanem nagy számban vannak olyan gyermekek is, akik kénytelenek endokrinológushoz fordulni. Dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek és felnőtt endokrinológusa az alacsony tesztoszteronszint jellemző tüneteit ismerteti.

A tesztoszteron szerepe az erősebb nem esetén

A tesztoszteron az egyik legfontosabb férfi nemi hormon - bár nem csak a férfiak, hanem a nők is termelik, igaz, jóval kevesebb mennyiségben. Termelődése már magzati korban megkezdődik, hiszen hozzájárul a férfi nemi szervek fejlődéséhez. Továbbá a férfi nemi jellegek kialakításáért felelős, így fontos szerepet játszik a szőrnövekedésben, az izomtömeg kialakulásában, a mutálásban, valamint befolyásolja a nemi vágyat, az erekciót és a nemzőképességet is. A tesztoszteron termelődését az agyalapi mirigy által előállított LH nevű hormon segíti, amit a hypothalamusban termelődő gonadotropot serkentő (GnRH) hormon termel.
 

Mitől lehet kevesebb a mennyisége?

Az alacsony tesztoszteronszint hátterében több tényező is húzódhat. Általában késői pubertás esetén találkozni vele, ám lehet, hogy pl. hipofízis rendellenességek, cukorbetegség, hereműködési zavar, mellékvesekéreg zavarai, magas prolaktin szint, vesebetegség okozza, esetleg a férfi nemi szervet érintő sérülések, vagy szteroid tartalmú készítmények rendszeres szedése. Éppen ezért, amennyiben alacsony a tesztoszteron mennyisége, mindenképp alapos kivizsgálás indokolt, hogy kiderüljön, mi miatt is lépett fel a zavar.
 

Az alacsony tesztoszteronszint tünetei

  • mutálás elmaradása
  • késői nemi érés
  • nem fejlődik az izomtömeg
  • nem nő/ritkul a testszőrzet
  • nem nő a hímvessző/here
  • mellek növekedése
  • fáradtság, depresszió
  • szexuális érdeklődés hiánya

Hogyan kezelhető?

Elsősorban ki kell deríteni, mi is okozza az alacsony tesztoszteronszintet, ugyanis az alap problémát mindenképp kezelni kell! Dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek és felnőtt endokrinológusa hozzátette, hogy a tesztoszteron szintjét szerencsére lehet növelni, injekció, gyógyszer, tapasz formájában is - természetesen szigorú orvosi kontroll mellett!

Forrás: Budai Endokrinközpont
Indexkép: Depositphotos.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja