SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Súlyos asztma szakrendelés indult a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikáján

Családinet [cikkei] - 2016-12-21
Az ország egész területéről fogad ún. súlyos asztmás betegeket a Pulmonológiai Klinikán közelmúltban megnyílt Súlyos Asztma Ambulancia, mely a második ilyen szakrendelés a fővárosban. A súlyos asztmás betegek speciális kivizsgálást és ellátást igényelnek, ugyanakkor ma már léteznek az életminőséget jelentősen javító személyre szabott terápiák. Ezért különösen fontos, hogy az ilyen betegek a progresszív ellátás csúcsán lévő intézetekbe kerüljenek - hangsúlyozta Dr. Tamás Lilla egyetemi docens, az ambulancia vezetője.

Magyarországon mintegy 300 ezer asztmás beteg van, becslések szerint 5-10 százalékuk lehet ún. súlyos asztmás, többségük a fiatal felnőttek közül kerül ki. Esetükben a belégzőkészítményeken alapuló terápia nem mindig elegendő, speciális kezelésre lehet szükségük, de sokszor így sem lehet elérni a tünetmentességet  – mondta Dr. Tamás Lilla, a Pulmonológiai Klinika docense. Mint kiemelte: súlyos asztmások esetében a differenciáldiagnosztika is jelenthet nehézséget, speciális laboratóriumi és képalkotó vizsgálatokra lehet szükség. Emellett az utóbbi években sokat fejlődött a súlyos asztma kezelése,  elérhetővé váltak vagy a közeljövőben várhatók  olyan személyre szabott biológiai terápiás lehetőségek, melyekkel megőrizhető a betegek munkaképessége, életminősége. Ugyanakkor a súlyos asztma ellátásához különleges szakértelemre, valamint speciális laboratóriumi és egyéb vizsgálatokra van szükség, ezért fontos, hogy az érintett betegek eljussanak azokba a progresszivitás csúcsán lévő nagy központokban, ahol mindez rendelkezésre áll. A súlyos asztma ellátással kapcsolatos iránymutatás szerepel az Emberi Erőforrás Minisztérium 2015-18. között hatályos asztma irányelvében is, melynek szakmai koordinátora a Pulmonológiai Klinika docense volt.

A Pulmonológiai Klinika ambulanciájára jelenleg elsősorban a budapesti tüdőgondozók küldik betegeiket, de a progresszív ellátás keretei között az ország bármely pontjáról fogadnak súlyos asztmával küzdő betegeket. Azoknak az asztmás betegeknek, akik évente többször szisztémás szteroidot igénylő rohamaik vannak, valamint a belégzőszer előírásszerű használata mellett is olyan panaszokkal küzdenek, mint a fulladás, éjszakai köhögés, sípolás, terheléses nehézlégzés, mellkasi nyomásérzés, érdemes felkeresniük a speciális centrumot, mivel ezek a tünetek súlyos asztmára utalhatnak – mutatott rá Dr. Tamás Lilla.

A hazai súlyos asztmások számáról, a betegség fenotípusairól pontos adatok jelenleg nincsenek, ezért a Magyar Tüdőgyógyász Társaság nemrég súlyos asztma pilot regisztert hozott létre, az országos adatbázis kiépítése érdekében; ennek egyik szakmai vezetője szintén a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinika docense.  

Forrás: Semmelweis Egyetem
Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

Mikor indulj a kórházba szülés előtt? Az 5-1-1 szabály sok kismamának segít dönteni

A szülés előtti napokban szinte minden kismamában felmerül a kérdés: vajon ez már az igazi, vagy még csak a testem készülődik? Az 5-1-1 szabály egyszerű kapaszkodót ad, de vannak helyzetek, amikor nem érdemes az órát figyelni.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja