SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ne kánikulában vetessük ki a bölcsességfogunkat!

Családinet [cikkei] - 2016-06-01
Az elmúlt tíz évben csaknem megduplázódott bölcsességfog eltávolítások száma, hozzávetőleg 3 ezer ilyen beavatkozást végeznek évente a Semmelweis Egyetem Arc- Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinikáján, főként az egyre tudatosabb fogszabályzás miatt - mondja Dr. Joób-F. Árpád egyetem docens.

Vannak ugyan jelentős kockázatok, de komolyabb szövődmény csak nagyon ritkán fordul elő. Ha nem megfelelően nő a fog, gyulladást, fájdalmat okoz, akkor nem érdemes halogatni a beavatkozást – mondja a szájsebész hangsúlyozva, hogy az utóhatások miatt ne nagy melegben vetessük ki a bölcsességfogat, kánikulában ugyanis nagyobb az esély egy komolyabb ödéma kialakulására.

A 18 és 30 év közötti korosztály elsősorban a fogszabályzó orvosa javaslatára veteti ki a bölcsességfogait. Vannak azonban olyan szülők is, akik már 8-10 éves korban el szeretnék távolíttatni gyermekük még csíra állapotban lévő bölcsességfogát, mert a panoráma röntgen szerint rossz lesz a fog pozíciója, nem tud majd előtörni, és így később számtalan gondot okozhat.  Dr. Joób-F. Árpád szerint ugyanakkor érdemesebb megvárni a 16-18 éves kort, addig ugyanis még az állkapocs is fejlődik, és előfordulhat, hogy végül gond nélkül kinőnek a bölcsességfogak. A csíra állapotú fog eltávolítása ráadásul a fogorvosnak is nehezebb, mint a már 2/3 részt kifejlődött fog.

Az alsó bölcsességfogakat nehezebb kiműteni, mint a felsőket, lent ugyanis keményebb, vastagabb a csont. Összességében a páciensek 70-80 százaléka szenvedi meg a beavatkozást, általában a műtét utáni 2-3 napban fordulnak elő kellemetlenségek. Nyár közeledtével fontos szempont lehet a műtét időzítésekor, hogy kánikulában nagyobb az esély az ödéma kialakulására. Ha mégsem lehet elkerülni a műtétet, a hűtés, a borogatás és a pihenés segíthet, illetve gyakran kap a beteg antibiotikumot is.

Néhány alapszabály van még, amit be kell tartani, például hogy nem szabad szívogatni a fog helyét, gondoskodni kell a seb külső hűtéséről, 3 napig kerülni kell a tejtermékeket, mivel azok a táptalajul szolgálhatnak a baktériumoknak. Kávét és alkoholt se fogyasszunk, hiszen ezek fokozzák a vérzést. Minél tisztább a szájüreg, annál gyorsabb a gyógyulás. Már a műtét napján lehet fogat mosni, és naponta érdemes többször öblögetni – javasolja Dr. Joób-F. Árpád.

Attól, hogy egy bölcsességfog nem tud előbújni, nem feltétlenül kell eltávolítani, előfordulhat ugyanis, hogy soha nem fog panaszt okozni. Érdemes azonban ebben az esetben is évente panoráma röntgenfelvételt készíttetni, hogy megelőzzük a ciszta kialakulását. Utóbbi ugyanis gócként számtalan egyéb problémát, így hajhullást, bőrbetegséget is okozhat azáltal, hogy gyulladás alakul ki, és baktériumok jutnak a vérbe. Az eltávolítás mellett szól, hogy elhelyezkedésük miatt a bölcsességfogakat nehéz tisztítani, ezért romlandóbbak, mint a többi fogunk, és nehézkesebbé is teszik az őrlő fogak megfelelő ápolását. A bölcsességfognak ráadásul alig van funkciója, hídnál nem számítanak rá pillérként, és a fogpótlásban sem játszik szerepet – mondja az egyetemi docens.

Előfordul, hogy a bölcsességfog eltávolítása komolyabb csontvesztéssel jár, ez azonban önmagában nem jelent bajt, hiszen ha lassan is, de a csont újraépül, kb. fél év alatt megszűnik a fog eltávolítása miatt keletkezett hiátus az állkapocsban. Sokan tartanak attól, hogy eltörhet az állkapcsuk, megnyílhat az arcüregük vagy megsérülhetnek az idegek – ezek valós kockázatok ugyan, de csak nagyon ritkán fordulnak elő. Szájzár is csak elvétve alakul ki, ezt nem csak a beavatkozás, hanem az érzéstelenítő is kiválthatja izomlazítóval, antibiotikummal orvosolható, miközben mozgatni, feszegetni kell – mondja Dr. Joób-F. Árpád.

Forrás: Semmelweis Egyetem
Fotó: Kovács Attila

LEGOLVASOTTABB

4 éves hős kisfiú mentette meg az anyukája életét - ügyesen hívta a mentőket

A kisfiú nem tudta felébreszteni az anyukáját. Azonnal észrevette hogy nagy a baj és ügyesen tárcsázta a mentőket.

Ez az ásványi anyag lassíthatja az agy öregedését

Van egy hétköznapi ásványi anyag, amely nemcsak az izmoknak és az idegeknek tesz jót, hanem az agy öregedését is lassíthatja. Egy nagyszabású kutatás szerint a magasabb magnéziumbevitel összefüggésbe hozható a jobb agyi egészséggel és az életkorral járó agyi zsugorodás lassabb jeleivel. A vizsgálat eredményei azért különösen figyelemre méltóak, mert MRI-felvételek alapján az érintettek agya "fiatalabbnak" tűnt.

"Sosem lakik jól." Miért eszik a baba egész este (akkor is, ha tápszeres)? A cluster feeding jelenség

Egész nap kiegyensúlyozott volt a baba, szépen evett 2-3 óránként, de ahogy közeledik az este, hirtelen minden megváltozik. Épp most szoptattad meg, de 20 perc múlva már újra sír, keresi a mellet, nyűgös, és úgy tűnik, semmi más nem nyugtatja meg, csak az evés. Ismerős a helyzet? Üdvözlünk a "cluster feeding" világában!

Az autizmus több tünetét csökkenti egy kísérleti gyógyszer – egyelőre egerekben

A Stanford kutatói egy eddig háttérben lévő agyterületet azonosítottak, amely kulcsszerepet játszhat az autizmus bizonyos tüneteiben. Az egérkísérletek során egy gyógyszertípus célzott alkalmazásával nemcsak a túlzott idegi aktivitást, hanem a társas és viselkedési eltéréseket is normalizálni lehetett. Bár ezek még nem emberekre vonatkozó eredmények, a felfedezés új, reális terápiás irányt vet fel azoknál, akiknél az autizmus epilepsziával társul.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja