SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kamaszkori állkapocsproblémák

Családinet [cikkei] - 2015-10-07
Hetekig-hónapokig kattogó állkapocs, fájdalmas rágás, kisugárzó fájdalom a fülben, vagy fejfájás - ezek a kamaszkori állkapocsproblémák leggyakoribb tünetei.

Ha ezeket tapasztaljuk, akkor kérjünk időpontot a fogorvoshoz – tanácsolja dr. Schmidt Péter, a Semmelweis Egyetem Fogpótlástani Klinikájának szakorvosa. A problémát sokszor csak a hirtelen kamaszkori növekedés okozza, amikor a csontozat és az ízület mérete nem azonos ritmusban változik, de súlyosabb betegségek is állhatnak a háttérben.

A kamaszkor kezdete és a 30-as évek között jelentkezik jellemzően az ilyen állkapocs probléma, az úgynevezett állkapocs ízületi diszfunkció (CMD). A fiatalokat általában a szülők elviszik orvoshoz, mert az ízület kattogását sokszor még ők is hallják étkezéseknél. A recsegést, ropogást azonban már sokszor csak a fiatal érzékeli, ráadásul a fiatal felnőttek gyakran nem foglalkoznak még a rágóízületi fájdalommal, vagy a beszűkült szájmozgással sem, pedig a korai kezelés elkezdése fontos lenne a szakember szerint.

Ha el is jutnak orvoshoz, nem biztos, hogy elsőre fogorvoshoz mennek, mivel sokszor a fájdalom helye nem egyértelmű. Sokszor fültájéki fájdalmat éreznek vagy bizonytalan eredetű fejfájás jelentkezik, ezért sokan fül-orr-gégészt, neurológust keresnek fel, így évekig is eltarthat, mire megfelelő helyre és kezeléshez jutnak.

A szakember szerint fontos kizárni, hogy csak a hirtelen kamaszkori növekedés okozza a bajt vagy más áll a háttérben. Kiváltó ok lehet ugyanis korábbi trauma (akár egy nagy esés, egy kiskori biciklibaleset stb.), de okozhatja a stressz is vagy nem megfelelő fogazat, fogszabályozási rendellenesség is. Az állkapocs ízület és a mozgásszervrendszer kölcsönhatásban áll egymással, sok esetben például a rossz tartás, gerinc probléma, vagy akár nem megfelelő alvási pozíció is okozhat rágóízületi panaszokat.

Előfordulhat olyan eset is, hogy az állkapocs kiakad mozgás közben, bár ez nem kifejezetten a növekedéssel összefüggő jelenség. Néha a „kiakadás” részleges, nem mindkét ízületet érinti, alig észrevehető, nem jár nagy fájdalommal, enni is tud a beteg. Fontos tudni, hogy ilyen esetben is azonnal fogászatra kell menni, mert néhány nap után már sokkal kisebb eséllyel lehet visszailleszteni a helyére.

A hirtelen növekedés befolyásolja az ízület működését, de az így kialakult tünetek idővel elmúlnak. Ha azonban más van a háttérben, kezelni kell. A szakember tapasztalata szerint egyre gyakrabban a lelki tényező áll a háttérben, a gyermek nem is tudja, hogy krónikusan szorítja a fogazatát éjszakánként. Ez rendellenes fogkopáshoz, áttételesen a rágóizom és az ízület károsodásához (kezelés nélkül kopáshoz) vezet.

Az esetek többségében a panaszok néhány hónap alatt elmúlnak napi állkapocs-tornával, amely segít az ízületet normál pozícióba juttatni. Ha önállóan nem megy, lehetőség van speciális gyógytornász segítségét is igénybe venni, ez leggyakrabban rágóizom fájdalom esetében szükséges. A manuálterápia, testtartás terápia akkor is hatásos, ha az állkapocs problémát a rossz testtartás, esetleg a nyaki gerinccsigolyák problémája okozza.

Fogszorítás esetében harapásemelő sín használata is szükséges lehet. Ez tulajdonképpen egy műanyag fogvédő, ami megfelelő pozícióba helyezi éjszakánként a fogazatot. Súlyosabb esetben gyógyszereket (fájdalomcsillapítók, izomlazítók) is alkalmaznak, műtétre nagyon ritkás, csak végső esetben lehet szükség. Azonban ha a stressz okozza a fogszorítást, annak forrását is meg kell szüntetni.

A fiatalok mellet a 60 felettiek a veszélyeztetettek, náluk már az elhasználódott ízületek okoznak gondot. Ha életük során nem foglalkoztak a problémával a porc, az ízületi csontfelület elkophat, ez pedig nagy fájdalommal jár, ezért is érdemes fiatalabb korban komolyan venni az állkapocs jelzéseit.

Forrás: Semmelweis Egyetem
Fotó: jarmoluk/pixabay.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja