SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

D-vitamin szükséglet gyermekkorban

Családinet [cikkei] - 2015-09-10
A D-vitamin igen fontos vitaminunk, mely nem csak a jó közérzetért, de az egészséges hormonális rendszer működéséért is felelős. Bizonyos betegségek esélye megnő D-vitamin hiányakor, így nem csupán a felnőtteknek érdemes odafigyelni a megfelelő bevitelére, de dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa szerint a gyermekek számára is igen fontos anyagról van szó.


D-vitamin szerepe

A D-vitamint a legtöbben a napfény vitaminjaként ismerik- hiszen UVB sugárzás által termelődik-, ám számos pozitív hatást gyakorol az emberi szervrendszer működésére, így ma már az egyik legfontosabb vitaminként tartják számon. A jó közérzet mellett a legfontosabb szerepe a kalciumháztartás szabályozásában van, így elengedhetetlen a normális csontképződéshez, ami a gyermekek esetében kiemelt jelentőséggel bír. Emellett az egészséges immunrendszer fenntartásában is segít, mivel aktivizálja az a T-limfocitákat, amelyek az kórokozókkal szembeni védekezés fő katonái. Azonban csakis elegendő D-vitamin jelenlétében képesek megfelelően működni, így értelemszerűen minél alacsonyabb a szervezetben a kalciferol (D-vitamin) szintje, az immunrendszer annál kevésbé tudja ellátni a feladatát. Így tehát nem csak a felnőtteknek, hanem a fiatalabbaknak is szükségük van megfelelő mennyiségben D-vitaminra, hiszen nélküle nagyobb eséllyel alakul ki megfázás vagy influenza- mondja dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa.
 

Hiánya

A D-vitamin hiánya tehát fokozza a megfázásos megbetegedések kialakulásának kockázatát, és még több probléma kialakulásáért is felelős. Mivel fontos szerepe van a csontképződésben, így a növekedési fázisban alacsony szintje a csontok gyengeségét, esetleg görbeségét eredményezi. Tanulmányok szerint továbbá összefüggést mutat a vitamin hiánya a cukorbetegség és az azt megelőző inzulinrezisztencia megjelenésében, de az allergiás ekcéma és az asztma kialakulásában is szerepe van, csakúgy, mint bizonyos daganatok (pl. vastagbélrák) és hormonális zavarok keletkezésében.
 

A D-vitamin hiánytünetei
 

  • gyakori légúti fertőzések
  • izomzat tónusának csökkenése,
  • fogzás és mozgásfejlődés késése
  • a bőr sápadtsága,
  • a nagy fej,
  • a puha koponyacsontok,
  • a boltozatos homlok,
  • az elgörbült alsó végtagok („o” láb kialakulása)
  • a mellkasi csontok, a bordák deformálódása („tyúkmell”)
  • a fokozott hajlam a csonttörésre
     

Gyermekek számára ajánlott napi mennyiség

Ajánlások szerint gyermekeknek 3 éves korukig ajánlott a plusz D-vitamin bevitele (általában csepp formájában). Azonban a későbbiekben sem célszerű elhagyni, a fiataloknak is napi 400-1000 NE (nemzetközi egység) D-vitaminra van szükségük. Hogy pontosan kinek és mennyit érdemes pluszban táplálékkiegészítő formájában bejuttatni, arról csakis vérvétel után lehet bármit is javasolni, hiszen zsírban oldódó vitaminként lehetséges a túladagolása. Viszont általánosságban elmondható, hogy az őszi hónapoktól érdemes tablettaként is bevinni, hiszen ekkor már jelentősen csökken a napsütéses órák száma, ráadásul élelmiszerekkel csupán minimális mennyiségben juthatnak hozzá.

D vitaminszükséglet életkorok szerint
1 éves kor alatt 400-1000 NE/nap
1-18 év 500-1000 NE/nap
18 év felett 1500-2000 NE/nap
Várrandósok, szoptató anyák 1500-2000 NE/nap

400 Nemzetközi Egység (NE)=10 mikrogramm D vitamin

További cikk a  témában, ami érdekelhet:
D-vitamin szükséglet mérése gyermekkorban
Ennyit és ilyen D-vitamint kell mindenkinek szednie (konkrét készítmény és adagolása)

Forrás: Budai Endokrinközpont
Fotó: platinumportfolio/pixabay.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja