SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

D+ Mozgalom

Családinet [cikkei] - 2015-02-09
“Legyen végre egy kis rock’n’roll a diabéteszben!" -gondolta Kovács Áron, amikor életre hívta a D+ (D plusz) Generation-t. A zenész-műsorvezető 33 éve él 1-es típusú diabétesszel és második gyermeke születése ébresztette rá, hogy ideje megosztania másokkal is azt a tudást és tapasztalatot, amivel sikerült teljes életet élnie úgy, hogy cukorbetegsége szinte semmiben nem hátráltatta

Áron szerint a diabétesz kezelés ma Magyarországon szinte teljesen figyelmen kívül hagyja a betegség lelki “szövődményeit”, pedig ez legalább olyan fontos, mint magának a betegségnek a gyógykezelése! Lelki támogatás, pozitív útmutatás és motiváció nélkül, pusztán egy “kezelési útmutatóval” a zsebében egy friss cukorbeteg nagyjából azt éli át, mintha a jogosítvány megszerzése után az oktató egyből rajthoz állítaná egy Forma 1-es versenyen “Viszlát, sok sikert!” felkiáltással. – Így nem csoda, hogy a cukorbetegek nagy többsége nem fogadja el betegségét, nem tud megbarátkozni vele, kudarcnak, megoldhatatlan problémának éli meg, vagy egyszerűen struccpolitikát folytat.

A D+ Generation azért jött létre, hogy szembe menjen ezzel a jelenséggel! A cukorbetegséged olyan, amilyen Te vagy! Szinte kizárólag a Te hozzáállásodon múlik, hogy keresztként éled meg a dolgot, vagy észreveszed a pluszokat benne és nem mondasz le az álmaidról!

A D+ teljes csapata érintett, hisz Áron, Eszter és Lilla “cukkerek” (ahogy ezt a D+-nál hívják), Gabi pedig diabéteszből szakvizsgázott. Pontosan tudják, hogy szemben az általános hozzáállással a cukorbeteg embereknek nem csak számok, adatok, főleg nem rémisztő statisztikák kellenek, hanem emberség, példamutatás, hitelesség, megértés, célok, szolgáltatások, önbizalom, segítség és szeretet! Előbb látniuk, azután tapasztalniuk kell: Nincs lehetetlen!

A csapat:

Kovács Áron a D-plusz Generation alapítója 9 éves kora óta cukros. Azzal a céllal verbuválta össze csapatát, hogy megmutassa a cukorbetegeknek, nem kell rettegni állapotuktól, nem szabad akadályként felfogni a diabéteszt, igenis bármit elérhetnek, amit megálmodtak.

Ruttner Eszter is cukorbeteg, már több mint 20 éve. Tanácsadóként különféle újításokon dolgozik, elszántan keresi a fejlesztési lehetőségeket. Egy olyan mobil alkalmazás fejlesztésében is részt vesz, amely sok cukorbeteg számára nyújthat majd támogatást a mindennapokban.

Dóka Gabriella a mozgás megszállottja. Edzéstervet, videóblogot készít, melyeket cukorbeteg tanítványainak mérési adataival egészít ki, ezzel is támogatva a sportolni vágyókat, hogy átszakíthassák a célszalagot.

László Lilla is 9 éves kora óta diabéteszes. A csapat dietetikusaként és táplálkozási tanácsadójaként saját tapasztalataival, élményeivel és nem utolsó sorban kreatív receptjeivel színesíti életünket.

Drazsé, a kaméleon a D+ kabalája, aki vidám természetén kívül azért került be a csapatba, mert bámulatosan alkalmazkodik környezetéhez, éppen úgy, ahogy a cukorbetegeknek is alkalmazkodniuk kell az adott élethelyzethez.

Küldetésünk:

A D+ kampány elsődleges célja, hogy olyan komplex életmódot és szemléletet kínáljon, melynek jegyében a diabéteszesek egészséges társaikkal együtt teljes értékű emberként élvezhetik a mindennapokat. Ennek megvalósítása érdekében a D+ kampány összefogja a diabétesszel közvetlenül, vagy közvetetten érintetteket és az egészséges életmód iránt elkötelezetteket egy olyan közösség építése érdekében, melyek tagjai valós megoldásokat, üzeneteket és motivációt igényelnek - fehér köpenyek és riogatás helyett. A 2015 évi kampány egyik fő motívuma egy maratoni futóverseny. Tekintettel arra, hogy Magyarországon minden 10. ember cukorbeteg, így rokonokon- és ismerősökön keresztül várhatóan a lakosság nagy része találkozni fog a 2015-ben induló D+ kampánnyal.

Tevékenységek

D+ Tv az interneten, ahol a saját főzőműsortól kezdve, a maratonra való felkészülésen át az érdekes kísérletekig bemutatunk mindent rövid, dinamikus, mai trendnek megfelelő videókban!

D+ nap – Lilla összeállít minden héten egy D+ napi menüt, hogy lépésről lépésre vezessük be az egészséges táplálkozásba azokat, akiknek a hirtelen váltás nehezebben megy.

D+ sport – Gabi a Méry támogatásával olyan sporttal kapcsolatos méréseket végez egy kontrol csoporton, ami egyedülálló a magyar diabétesz kezelésben. Az internetről elérhető webes-edzésébe beépíti a várható vércukorszint változást is, segítve ezzel azokat, akik edzenének, de félnek a hipoglikémiától.

DietOn® - egy a maga nemében világelső mobil alkalmazás, mely a betáplált egyéni jellemzők ismeretében egyedülálló prediktív tulajdonságainak - azaz a jövőre kiható ajánlásainak - köszönhetően támogatja a felhasználókat a vércukor értékek megfelelő szinten tartásában, megkönnyítve ezzel a cukorbetegek mindennapi életét.

A DietOn®:    

  • bárhol, bármikor elérhető, „zsebben tartható” tudást biztosít,
  • lehetővé teszi a múltbeli események egyéni elemzését és a meglévő tapasztalatok alkalmazását a jövőbeli hibák megelőzése érdekében,
  • egyesíti a tények, a tapasztalatok, és a legkorszerűbb technológiák előnyeit annak érdekében, hogy
  • praktikus támogatást nyújtson és könnyebb legyen a diabétesszel együtt élni, így a cukorbetegek mindennapjai ne a betegségről szóljanak, hanem az egészséges életmódról.

Az vércukor-, étkezési- és egyéb adatok azonnali elemzése, grafikus megjelenítése, kezelőorvossal történő megosztási lehetősége mind hasznos segítséget nyújt az időnként bárkivel előforduló hibák megelőzésében, és ezáltal az egészséges életmód megvalósításában.

D+ MARATON az elfogadásért

42-33-42 Áron 42 évesen, 33 év diabétesszel a háta mögött lefutja életében először a 42 km-t! A Maraton olyan felület, ahol nincs mellébeszélés, vagy megcsinálod, vagy nem...  A 42-33-42 projekt túlmutat önmagán, hiszen a kemény sportteljesítmény mellett hatalmas közösségformáló ereje van! Ha nem is ilyen emberpróbáló sportteljesítmények formájában, de a mozgás, a kiegyensúlyozottság, az öröm, a siker és leginkább az elfogadás tekintetében mindenképp. Áron felkészülését, mint egy web-sorozatot lehet majd követni a dplusz.com–on, ahol olyan problémákkal néz majd szembe és talál rájuk megoldást, mint bármely cukker a saját élete folyamán!

Rendezvényeink 2015-ben:

  • Április 18:  Vivicittá Családi futás
  • Április 19:  Vivicittá félmaraton Áron részvételével
  • Május 23: Családi sorverseny, 10 próba (Játékos vetélkedők)
  • Június: Velencei tó kerülés biciklivel
  • Augusztus: D+ sporttábor
  • Szeptember 12: D+ Maraton
  • December 5: Kosaras Mikulás kupa Csepelen 
  • Játék + Sport: Km gyűjtés a Diabetes elfogadásáért és elfogadtatásáért (telefonos applikáció)

Hetente-, ill. havonta ismétlődő programok:

  • Széleskörű betegtalálkozók és rendezvények havonta
  • Nike futóklubbal közösen szervezett futóedzések hetente
  • Hetente Nike futóklub
betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja