SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Szűntesd meg a lúdtalpad okozta fájdalmat

Családinet [cikkei] - 2014-08-26
A lúdtalp sokak szerint a gyerekeket érinti, ám valójában számos felnőtt életét is megkeseríti. Bár legtöbbször nem jár semmiféle panasszal, ám előfordulhat, hogy a deformáció komoly fájdalmakat és mozgásszervi betegségeket eredményez.

Dr. Váradi Évától, a Fájdalomközpont aktív fájdalomcsillapítás specialistájától megtudhatjuk, mi mindent okozhat a lúdtalp, illetve hogy mit tehetünk a fellépő másodlagos panaszok ellen.

A láb szerkezete, felépítése

A láb csontokból, izmokból és szalagokból áll. A csontok alakja és elhelyezkedése alakítja ki a láb boltozatait, melyek közül a leglényegesebb a hosszanti és a harántboltozat, melyeket az izmok és a szalagok tartanak normál pozícióban. Ennek szerepe a nagy teherbírásban és a rugalmasság biztosításában van, így ha szerkezetében valamilyen változás következik be, az az egész testre hatással van. Ekkor ugyanis ez a rész nem képes megtartani a rá nehezedő súlyt, így a boltozat megsüllyed, és az eredetileg ívelt terület kiegyenesedik.

Lúdtalp abban az esetben alakul ki, amikor a láb statikai felépítése megváltozik. Ez adódhat többek között hirtelen növekedésből, fejlődési rendellenességből, felnőtteknél helytelen testtartásból, a medence előrebillentéséből, jelentős túlsúlyból (pl. terhesség). Ilyenkor a hosszanti boltozat megsüllyed, a belső boka befelé fordul, míg a sarokcsont kifelé. Ennek hatására a talp belső éle a talajhoz ér, ami szinte az egész vázrendszerre hatással van: kialakul az X-láb, hanyag tartás, és előrehaladottabb esetben a harántboltozat is megsüllyed.

Komoly fájdalmakhoz vezethet a lúdtalp

A lúdtalp önmagában egy ártalmatlan állapot, ám több mozgásszervi problémát is okozhat, ami akár kínzó fájdalommal is járhat. A statikai változások és a megnyúlt szalagok miatt ízületi kopás, láb-és talpfájdalom, valamint gerinc- derék- és csípőproblémák is jelentkezhetnek, melyek kihathatnak az illető mindennapjaira.

Fontos azonban tudni, hogy maga a lúdtalp ortopédiai probléma, reumatológiában –így aktív fájdalomcsillapítással- annak másodlagos panaszait látják el.

A lúdtalp szövődményei

  • Ízületi gyulladás
  • Ízületi kopás
  • Bütyök
  • Kalapácsujj
  • Derékfájás

A lúdtalpbetét önmagában nem megoldás

A lúdtalp kezelésének alappillérei a lúdtalpbetét és a speciális gyógytorna. Bár ezek lényegesen sokat javíthatnak a beteg állapotán, ám a fájdalom mindezek ellenére továbbra is fennállhat, kiváltképp az évek alatt kialakult szövődmények miatt. Dr. Váradi Éva, a Fájdalomközpont aktív fájdalomcsillapítás specialistája szerint a lúdtalp másodlagos panaszokra hatékony megoldást nyújt az aktív fájdalomcsillapítás. Ilyen például a helyi injekciós-infiltratív kezelés, mellyel sokat lehet segíteni a panaszokon, hiszen azzal remekül lehet orvosolni az esetlegesen kialakult gyulladást, valamint segítségével sikeresen csökkenthető a feszülés. Amennyiben a lúdtalp miatt térdízületi kopás is kialakult, úgy hialuronsavas kezelés javasolt, mely az ízületi résben egyfajta kenőanyagként funkcionálva visszaadja a porc rugalmasságát és az ízület fájdalommentes mozgását.

Mindezeken kívül a lúdtalp okozta derékfájdalmon hatásosan segít a kúrában végzett guna terápia illetve az akupunktúra- ezek segítségével a gyulladásért felelős anyagok elszállítódnak, a szervezet öngyógyító folyamatai beindulnak, valamint a merev izmok ellazulnak. 

Forrás: Fájdalomközpont
Fotó: en.wikipedia.org

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja