SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Vérszegénységre is utalhat a tavaszi fáradtság

Családinet [cikkei] - 2014-04-08
Most, hogy beköszöntött végre a jó idő, sok emberen úrrá lesz a tavaszi fáradtság. Ez jó esetben pár nap, vagy hét alatt magától megszűnik, ám ha huzamosabb ideig fennáll a probléma, érdemes utánajárni, vajon mitől is romlik a produktivitás és húzza az illetőt az ágy. Dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa elárulta, hogy bizony nem ritka, hogy vérszegénység áll a tavaszi fáradtság álarca mögött.

Ezért alakul ki a tavaszi fáradtság

Ahogy magunk mögött hagyjuk a telet, és egyre tartósabbá válik a jó idő, a legtöbben ahelyett, hogy a természettel együtt felélednének, és újult erőre kapnának, bágyadtabbá, motiválatlanabbá és fáradékonyabbá válnak. Ennek oka elsősorban a kiürült vitaminraktáraknak és energiatartalékoknak köszönhető, hiszen a hidegebb hónapokban az emberek többsége a friss, vitamindús zöldségek és zamatos gyümölcsök helyett inkább a nehezebb, zsírosabb ételek után nyúl. Szerencsére különböző praktikákkal hamar helyrezökkenthet és juthat túl ezen a kellemetlen időszakon, ám az is előfordulhat, hogy teste ezzel valamilyen betegséget jelez.

Tavaszi fáradtság álcájába bújt vérszegénység

A vérszegénység az emberek viszonylag nagy százalékát érinti, ennek ellenére tartósabb kimerültség esetén kevesen gondolnak rá, pedig az állandó fáradtság az egyik legjellemzőbb tünete a betegségnek. Ilyenkor az illető folyamatos álmosságra, és koncentrációs zavarokra panaszkodik, ami akár a munkavégzésére is kihathat. Bár a tavaszi időszakban ezzel az állapottal a legtöbben szembesülnek, ám ha huzamosabb ideig fennáll a probléma, akkor érdemes utánajárnia, vajon nem áll-e vérszegénységség a hátterében.

További tünetek, melyek vérszegénységre utalnak:

  • sápadtság
  • szédülés
  • emelkedett pulzusszám
  • légszomj
  • hajhullás, köröm töredezése

Amennyiben beigazolódik a probléma - ez egy egyszerű vérvétellel megállapítható -, akkor az elsődleges feladat az a mögöttes okok tisztázása, hogy a leghatékonyabb terápiában részesüljön a beteg. Miután ez megtörtént, gyógyszeres kezeléssel, illetve megfelelő táplálkozással hamar véget lehet vetni a kellemetlen tüneteknek. Sokan ilyenkor meglepően tapasztalják, hogy a nagyfokú fáradtság, amit korábban főleg a stresszes életmódjuknak tudtak be, csökken, esetleg megszűnik.

Szélessy doktornő lényegesnek tartja a vérkép ellenőrzését, mert a laboratóriumi leletek értékelésekor az orvos olyan paramétereket is megfigyel, amit laikus észre sem vesz.

„Ha a vérkép még nem is romlik lényegesen, esetleg csak a normál érték alsó határáig, mégis a fáradékonyság oka lehet bizony a vashiány, hiszen a vasraktárak is ki tudnak ürülni, akárcsak a C- vitaminé. A vérképet ellenőriztetni azért is fontos, mert a vas nem csak a vörösvérsejtképzéshez, hanem az izomműködéshez és sok életfontos enzimműködéshez is szükséges.”- mondja a főorvosnő.

Dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa hozzátette, hogy táplálékkal - hús, máj fogyasztásával- és C- vitamin bevitelével lehet pótolni a vasveszteséget, ám ha ez nem elég, akkor vas tablettát szükséges szedni.

„A jó közérzetváltozást már egy hét után érezni lehet, két hét múlva, mintha kicseréltek volna bennünket, és már vérkép értékei is emelkednek. Természetesen a gyógyulás attól függ, hogy mennyire volt súlyos a vashiányos vérszegénység.”- mondja a doktornő.

Forrás: Trombózisközpont
Fotó:
Sasin Tipchai - 123RF.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja