SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Kétszer gyakoribb a stroke a migréneseknél

Családinet [cikkei] - 2013-11-18
A migrén már önmagában is kellemetlen betegség, hiszen nem ritka, hogy a kínzó fejfájás akár órákra, napokra tehetetlenné teszi az embert. Azonban kutatások szerint ennél nagyobb veszélyeket is rejthet magában, ugyanis a stroke kialakulásának kockázatát is megnöveli. A migrén és a szélütés kapcsolatáról Dr. Vida Zsuzsanna, a Trombózisközpont neurológus főorvosa beszélt.

Az utóbbi években több tanulmányban is arra a következtetésre jutottak, hogy a migrén kétszeresére növeli a cerebrovascularis betegségek, azaz a stroke kockázatát. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy egyelőre az aurával – látászavarral - járó migrénesek esetében mutatták ki ezt az összefüggést.

„A migrén oka egyelőre pontosan nem tisztázott, az azonban tény, hogy az agyi erek átmérője megváltozik egy-egy roham során. Maga a betegség gyakran mutat familiaris halmozódást, tehát genetikailag meghatározott, örökölt. Ennek ellenére több olyan tényező is van, ami ilyen rohamokat válthat ki.” - mondja a szakember.

Már régóta elfogadott tény, hogy a stroke kockázatát ugyancsak növelik az orális fogamzásgátlók, viszont ezek a tabletták gyakran okoznak még migrént, erős fejfájást is. Logikus tehát, hogy az ezeket szedő, migrénes nők között gyakoribb a stroke előfordulása.

Fontos az alapos kivizsgálás

Nem árt tudni, hogy a migrénesek esetében fontos a többi kockázati tényező – pl. magas vérnyomás, magas koleszterinszint, cukorbetegség- kivizsgálása is, mivel ezek szintén megnövelik a szélütés kockázatát, és ha eltérés mutatkozik, ezeket a migrén mellett kezelni szükséges!

A gyógyszeres kezelés nem kérdés

Felvetődhet a kérdés, hogy vajon ha a roham elején bevesz fájdalomcsillapítót az illető, akkor az csökkenti-e a szélütés kockázatát.

„Sajnos azt nem tudni, hogy a mihamarabbi fájdalomcsillapítás mennyire csökkenti – ha csökkenti- a stroke kockázatát. Azonban a migrénes fejfájás olyan kínzó, hogy mindenféleképpen kezelést kérnek a betegek, tehát a gyógyszeres terápia ténye nem kérdés, hiszen máshogy csak alig-alig bírható ki a fájdalom.”- mondja dr. Vida Zsuzsanna, a Trombózisközpont neurológus főorvosa.

Szerencsére érdekes módon terhesség alatt a rohamok gyakorisága csökkenni szokott, sőt, gyakran teljesen meg is szűnik a migrén. Amennyiben mégis előfordulna, természetesen minden gyógyszert érdemes kerülni! Ha mégis előfordulna, mindenképp forduljon szakemberhez a további kezelés megbeszélése céljából!

Tippek, hogy csökkentheti a migrént terhesség alatt:

Amennyiben a terhesség során mégsem ritkulnának a migrénes rohamok, a következőket teheti, hogy csökkentse előfordulásának gyakoriságát, illetve intenzitásának erősségét:

  • relaxáció
  • magnézium szedése
  • dohányzás abbahagyása
  • testmozgás (pl. kismama jóga)
  • diéta tartása, a migrént klasszikusan kiváltó ételek kerülése (vörösbor, kínai konyha, füstölt sajtok, halak, ízfokozók, tartósítószerek kerülése)

Forrás: Trombózisközpont
Fotó:
stockimages - FreeDigitalPhotos.net

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja