SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A stressz növeli a gyulladáshajlamot

Családinet [cikkei] - 2013-03-25
A negatív és/vagy a túl erős stressz növeli a gyulladás szintjét a szervezetben. Az amerikai kutatók eredményeiről és a megoldási lehetőségekről Hart Nikolett, az Oxygen Medical humánkineziológusa beszélt.

Mi az a CRP-fehérje?

Az Ohio University friss tanulmánya az első kutatás, amely a stresszes események és a szervezetben lévő gyulladás kapcsolatát elemzi. Az már korábbi kutatásokból is kiderült, hogy azoknak az „egészséges” embereknek, akik enyhe vagy közepes depresszív tüneteket produkáltak, dühösek vagy ellenségesek voltak, magasabb volt a C-reaktív protein szintje is. A CRP-fehérje gyulladás esetén minden esetben termelődik a májban és segíti a szervezet nagy falósejtjeinek (egy, az immunrendszerünkhöz tartozó fehérvérsejt típusnak) munkáját a testidegen, illetve károsodott sejtek bekebelezésekor. Éppen ezért ha gyulladás van a szervezetben, igen gyorsan akár több tízszeresére, százszorosára is emelkedhet a szintje, és ugyanilyen gyorsan csökken is, ha a gyulladás megszűnik. (Normál tartomány a nőkben: kevesebb, mint 4,6 mg/l, férfiakban: kevesebb, mint 5,2 mg/l. Az ettől való eltérést a különböző laborokban használt tesztek magyarázzák, mindig az adott labor referenciaértékei irányadók.)

A stressz megemeli a C-reaktív protein szintjét

Az amerikai kutatók 34 egészséges felnőttet vont be a kísérletbe. Ennek során el kellett magukat „adniuk”egy fiktív állásinterjún, amelyben a két felvételiztető vett részt, fehér köpenyben és kifejezéstelen arccal. Ezek után az alanyok felét arra kérték, idézzék fel az interjút, míg a másik felüknek hétköznapi aktivitásokra kellett gondolnia, mint vásárlás, olvasgatás. Ekkor vért vettek tőlük, és kiderült, hogy a stresszes esemény felidézése jelentősen megemelte a C-reaktív protein szintjét. Azok közt viszont, akik hétköznapi eseményekre gondoltak, az állásinterjú után egy órával visszaesett ez a szint.
Vagyis hosszabb távon olyan összefüggésekre is fény derülhet, miszerint a tartós stressz bárhol gyulladást okozhat, ami terheli a szervezetet, tartós fennállása pedig súlyos szövődményekhez vezethet. Egy egyszerű vérvizsgálat segít felismerni, hogy adott időpontban zajlik-e gyulladás, jelen van-e góc a szervezetben, és a szervezet kezelésre adott válasza is nyomon követhetővé válik.  
Az emelkedett érték mindenféle gyulladásra jellemző lehet, akár külső tényezők okozták (például vírusok, baktériumok, gombák), akár ún. rendszerbetegségről (reumatoid arthritis stb.) van szó. Ezen kívül daganatok is okozhatnak CRP-szint emelkedést.  Tehát az eredmény igényel további, kiegészítő vizsgálatokat is, de a klinikum egészét, tüneteket figyelembe véve alapvető segítség a panaszok eredetének tisztázásában.

Életmóddal csökkenthető

-Ma már bizonyított, hogy a rendszeres mozgás jelentősen csökkenti a triglicerid (vérzsír) szint mellett a CRP-szintet is. Vagyis minél magasabb az edzettségi szint, annál alacsonyabb a CRP. Ugyanilyen összefüggés figyelhető meg a testtömeg-index-szel kapcsolatban: ezért tehát érdemes 26 alá csökkenteni az úgynevezett BMI-t és normál értékre a haskörfogatot, mely önálló rizikófaktornak minősül. Ezeket a célokat leghatékonyabban személyre szabott életmódprogramokkal lehet megvalósítani. – ismerteti Hart Nikolett, az Oxygen Medical humánkineziológusa. - Az életmódprogramot teszi teljessé a dohányzásról való leszokás, az egészséges táplálkozás elsajátítása (omega-3 zsírsavak bevitele stb.) illetve a visszafogott alkoholfogyasztás elérése. Így sokat tehetünk a CRP-szint csökkentéséért, hosszú távon pedig a szívérrendszeri betegségek kialakulásának megelőzéséért.

www.oxygenmedical.hu

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja