SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Megszűnik a hagyományos tüdőszűrés

Családinet [cikkei] - 2013-03-19
Modern alternatívája, az alacsony sugárdózisú mellkasi CT-vizsgálat, amely részletes képet ad a tüdő állapotáról.

Szervezetünk harmonikus működését természetesnek vesszük, azonban elég egyetlen apró tünet vagy működési zavar és máris kibillenhetünk az egyensúlyunkból.  Nagyszüleinktől sokszor hallhattuk, hogy „jobb félni, mint megijedni!”, azonban nem hogy az ijedtség, de a félelem is elkerülhető a megelőzés révén. A TBC világnapja közeledtével a prevenció fontosságára hívja fel a figyelmet az Euromedic Diagnosztika, annak érdekében, hogy minél többen fellélegezhessenek, nem csupán a tavasz közeledtével, hanem a szó szorosabb értelmében is. 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 24-ét jelölte ki a tuberkolózis (TBC) világnapjává, azzal a céllal, hogy a népbetegség terjedését megállítsa. A több mint egy évtizedes munkának és a rendszeres tüdőszűréseknek köszönhetően mára jelentős mértékben visszaszorult a megbetegedések száma, méghozzá olyannyira, hogy mára már nem kötelező a procedúra, csak abban az esetben, ha a hatóságok rendelik el azt egy hirtelen megugró diagnosztizálási számot követően. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyi Államtitkárságának tervei szerint rövidesen megszűnik a területi alapon elrendelt kötelező tüdőszűrés, csak a rizikócsoportokban (hajléktalanok, HIV-betegek, stb.) marad meg. Nemzetközi adatok is alátámasztják a döntés helyességét, hiszen bár a TBC továbbterjedésének sikerrel szabott gátat a vizsgálat, az egyre növekvő daganatos megbetegedések korai felismerésében azonban nem elég hatékony.

Éppen ezért javasolják a szakemberek a CT-alapú vizsgálatokat, hiszen a célzott, mellkasi vizsgálat hatékony és biztonságos alternatívát nyújt, mivel az eljárás révén a legelrejtettebb részekről is rendkívül pontos és átfogó kép nyerhető.

Napjainkban egyre növekszik azok száma, akik odafigyelnek a szervezetük jelzéseire és próbálnak egészségtudatosan élni, amibe a mozgás és étkezés mellett beletartozik a test állapotának rendszeres felmérése is.

„Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt a tényt, hogy egy kis odafigyeléssel rengeteg bajtól óvhatjuk meg magunkat, hiszen a legapróbb elváltozás minél korábban történő felfedezésével életkilátásaink jelentősen nőhetnek, nem beszélve a diagnózist követő pszichikai egyensúlyról, ami szintén fontos tényező az egészségünk megőrzésében. A szűrések fajtája kor, nem és egyéb tényezők függvényében (családi anamnézis, rizikócsoport) egyénenként eltérhet. Abban az esetben viszont, ha mindent megteszünk egészségünk védelmében, nyugodt szívvel, fellélegezve élhetjük a mindennapjainkat, még akkor is, ha szűrési eredményeink esetleg eltérést mutatnak, hiszen, ahogy a mondás is tartja

„jobb az ismerttel megmérkőzni, mint az ismeretlennel”!* – mondta el Dr. Tóth Judit, radiológus szakorvos, az Euromedic Diagnosztikai Központ - Debrecen orvosigazgatója.

„A megelőzés mellett a másik legfontosabb érv a szűrővizsgálatokat illetően az a tény, hogy nem fáj” – fűzi hozzá Jakupcsek Gabriella, aki immáron harmadik éve áll az intézmény szűrővizsgálatokat népszerűsítő kampánya élére azzal a céllal, hogy személyes példáján keresztül minél több embert tudjon megszólítani.

„Felgyorsult életmódunk jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az immunrendszerünk legyengüljön, ily módon utat engedve kisebb-nagyobb megbetegedéseknek. Ráadásul a stresszes életmóddal együtt járó rossz szokások, mint például a dohányzás, valamint a környezeti ártalmak (a levegő minősége, szállópor-koncentrátum), mind-mind befolyásolják a védekező rendszerünk helyes működését. Ezért az a legkevesebb, amit megtehetünk önmagunkért, hogy odafigyelünk a legnagyobb kincsünkre, az egészségünkre!” – hangsúlyozta Jakupcsek Gabriella.

Amit a mellkasi CT-vizsgálatról tudni kell
CT-vizsgálatkor a képalkotás röntgensugárral történik, ami bár csökkentett dózisban, de sugárterhelést jelent a beteg számára. A vizsgálat időtartama 5-20 perc, a vizsgált terület nagysága és a tünet függvényében. Az eljárás már néhány milliméteres góc kimutatására is képes. Ez a módszer természetesen nemcsak a daganatos betegségek felfedezésében nyújthat segítséget, hanem a tüdőállományt érintő gyulladásos betegségekdiagnosztizálásában is.

A páciens egészsége szempontjából CT-vizsgálat elvégzése akkor javallott, ha a képalkotó diagnosztikai eljárással nyert információ hasznosabb számára, mint a sugárterhelés kockázata, hiszen ritkán ugyan, de a vizsgálat során adott kontrasztanyag allergiás reakciót válthat ki. Kérjük, hogy minden esetben konzultáljon kezelőorvosával!

További információért kérjük, látogasson el a www.euromedic.hu weboldalra.

* Colleen McCullough: Tövismadarak c. könyvéből

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja