SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Hogyan őrizhetjük meg szemünk egészségét?

Családinet [cikkei] - 2011-10-13
A szemünk az egyik legösszetettebb érzékszervünk, amelynek megóvásával még mindig nem törődünk eleget. Erre a tényre az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2000 óta a Látás Világnapján keresztül is szeretné felhívni a figyelmet.

Az október második csütörtökén megrendezett jeles nap arra mutat rá, hogy a látásromlás, illetve a vakság megelőzhető, és - mint oly sok más betegség esetében - a prevenciót és a rendszeres szűrővizsgálat fontosságát állítja a középpontba. A szemünk épségének megőrzésére Dr. Nagy Mária, a Budai Egészségközpont szemészorvosa is ad néhány hasznos tanácsot.

„Az egészséges szem elengedhetetlen a teljes élethez, a tanuláshoz, a biztonságos autóvezetéshez, a panaszmentes munkavégzéshez. Látásunk az életkorral romlik, de páros szerv lévén sok ember nem észleli, hogy rosszul lát például az egyik szemével. Holott korai felismerés esetén számos betegség megelőzhető vagy eredményesebben kezelhető lenne” - mondta a doktornő.

7 tipp a szem egészségének megőrzésére:

  1. Rendszeresen vegyünk részt szűrővizsgálaton! A szemünket mindenképp vizsgáltassuk meg évente egyszer szakorvossal, hogy a „rejtett” problémáinkat a szakorvosok időben felfedezzék és kezeljék, így az esetleges jövőbeni panaszainkat megelőzhessék!
     
  2. Különösen fontos a rendszeres szünetek beiktatása, főleg azoknak, akik egész nap számítógépes munkát végeznek. Az óránként beiktatott pár perces szünetek során a szoba távolabbi pontjaira történő fixálás/nézés, a felállás, a végtagok megmozgatása, a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása a mozgásszervünk, a keringésünk mellett a szem védelmét is szolgálja.

     
  3. Amennyiben a szemészorvos megállapította a szem szárazságát, akkor a további panaszok megelőzése, kezelése érdekében használjunk nedvesítő műkönnycseppet vagy szemgélt! A szemszárazság gyakori probléma, amelyet a számítógép előtt végzett munka, a klímaberendezések állandó használata fokozhat. A számítógép előtt sokszor annyira koncentrálunk, hogy „elfelejtünk” pislogni (normál esetben 5-10 másodpercenként pislogunk), a nem kellő gyakoriságú pislogás pedig különböző panaszokat okozhat. Mivel a szem egyik legfontosabb védőmechanizmusa a könnyfilm létrehozása és fenntartása, így a könnyfunkció romlása számos kellemetlen tünettel jár. Okozhat szemkipirosodást, égő, szúró érzést, a szemben tompa nyomásérzést, a szem akár fényérzékennyé válhat, hamar elfárad, és a panaszok tartós fennállása akár rossz általános közérzethez is vezethet. A szemszárazsághoz hozzájárulhatnak a cigarettafüst, a légszennyezettség mellett bizonyos gyógyszerek is (például: antihisztaminok, antidepresszánsok vagy vízhajtók), így ezek szedésének ismerete elengedhetetlen a szemészorvos számára.
     
  4. Fogyasszunk a szemre jótékony hatással lévő vitaminokat, tápanyagokat és ásványi anyagokat! Az antioxidánsok késleltetik a szem öregedési folyamatát, így a látás romlását is. Étrendünk legyen A-, C-, E-vitaminban, valamint béta-karotinban, cinkben és szelénben gazdag. A-vitamin a tengeri halakban, a tojássárgájában, a májban, C-vitamin a citrusfélékben, a paprikában, a savanyú káposztában, E-vitamin a növényi olajokban található nagy mennyiségben. A sárgarépa, spenót, kelkáposzta, sárgadinnye a béta-karotin, a marhahús, a lencse, a tökmag a cink, a tengeri állatok és a teljes kiőrlésű gabona pedig a szelén értékes forrásai.
     
  5. Hordjunk a látásunknak megfelelő szemüveget, kontaktlencsét! Fontos, hogy a lencse optikailag tökéletes legyen, és megfelelően korrigáljon. Bármely panasz esetén konzultáljunk szemorvossal!
     
  6. A káros UV-sugarak kiszűrése érdekében viseljünk megfelelő UV-védelmet biztosító napszemüveget, UV-szűrős szemüveget, kontaktlencsét! A káros UV-sugarak hosszú távon a szem környékén lévő bőr rosszindulatú elváltozásaihoz, kötő- és szaruhártya-gyulladáshoz, kúszóhályog kialakuláshoz, emellett szürke hályog vagy akár a szem maradandó látásromlását eredményező ideghártya elfajuláshoz is vezethetnek.
     
  7. A látásromlás nem csak szemészeti probléma miatt alakulhat ki, a háttérben más betegség is meghúzódhat! A látásélesség változása mögött cukorbetegség, magas vérnyomás, vagy a szervezet más pontján lévő gyulladás (fogászati-, urológiai-, vagy akár reumás ízületi gyulladás) is állhat. Panasz esetén tehát forduljunk szakorvoshoz!
     
betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja