SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kényes téma: kislányok a nőgyógyásznál

Családinet [cikkei] - 2011-04-04
A nőgyógyász széke ijesztő lehet egy kislány számára, de akár még egy tinédzserben is okozhat szorongást. Holott vannak élethelyzetek, amikor elkerülhetetlen a találkozás. Dr. Demjén László, az Oxygen Medical gyermeknőgyógyászati szakvizsgával rendelkező orvosa ezekről, és a szülők számára fontos tudnivalókról beszélt.

A szorongás oldható

Természetes, hogy azok a lányok, akik életükben először járnak nőgyógyásznál, tartanak ettől a helyzettől. A kisebbeket a fém műszereken kívül az is megijesztheti, hogy nem tudják, mi vár rájuk. Sok anyuka attól is fél, hogy a még érintetlen kislány a vizsgálat során sérül meg, holott a szakembernek sokszor nem is kell hozzáérnie a kis pácienshez. Előfordul, hogy ha szükséges, a végbélen keresztül történik a vizsgálat, ez pedig nem okoz sérülést. Ha sikerül megnyugtatni a lányokat és az édesanyjukat, gyorsan és a lehető legkisebb kellemetlenséggel megoldható a vizit, más esetekben akár el is kell halasztani azt az erős szorongás miatt. Éppen ezért nagyon fontos az orvos megnyugtató, bizalomgerjesztő személyisége, és a minden szempontból elfogadó légkör, amely a kiskorú lányokat fogadja.

A leggyakoribb problémák

7-8 éves korig nem jellemzőek a komoly nőgyógyászati problémák. Néhány szülő az emlő megkeményedése miatt hozza el a gyermekét, amely a korai szexuális érés természetes velejárója lehet.

A tinédzserek már sokkal gyakrabban fordulnak orvoshoz - elsősorban menstruációs problémák miatt, amelyek mögött számos ok állhat a betegségektől a fertőzésekig. Előfordulhat, hogy egy egyébként jelentéktelen megfázás vagy influenza befolyásolja a ciklust. A helytelen életmód, a rossz szokások is felboríthatják a rendszert, mint például egy túl szigorú diéta vagy koplalás.


A tizenévesek egy részénél szexuális úton terjedő betegségeket diagnosztizálnak, például genitális herpeszt, trichomonast, chlamydiát, a leggyakrabban előforduló probléma a bakteriális vaginosis. Ennek hátterében számos mikroorganizmus állhat, a vírusoktól a baktériumokig. Sokszor a fiatal lányok számára ijesztő tünetek hívhatják fel a figyelmet a problémára: kisebb váladékozás és kellemetlen illat. Ugyanakkor a chlamydia gyakran más betegségek tüneteit utánozza, például epehólyag-gyulladásét, cystitis-ét. Sajnos nem ritka, hogy a tüneteket figyelmen kívül hagyva, a fiatalok tovább fertőzik egymást ezekkel a betegségekkel. (Egyes esetben nem a szexuális aktus során terjed tovább a fertőzés, hanem a fertőzött anya adja át ezt az újszülöttnek.) A kezelés azonban minden életkorban elengedhetetlen, ugyanis a nem kezelt betegségek súlyos következményekhez, így például meddőséghez vezethetnek.

A felvilágosítás kulcsfontosságú

Minden szempontból fontos lenne, hogy a fiatal lányok szexuális felvilágosítása időben megtörténjen. Ez sok anya számára kellemetlen, holott ha nem hangsúlyozzuk túl a dolgot, nem olyan kínos, sőt az élet természetes velejárójának tekinthető. Sokszor az is elég, ha már a kiskorban feltett kérdésekre őszintén válaszolunk, természetesen mindig az életkornak megfelelő szinten. Ha a gyermek érzi, hogy bármikor, bármilyen kérdéssel fordulhat a szüleihez, meg is fogja tenni. Amikor pedig már megkezdi a szexuális életet, a nőgyógyász felkeresése feltétlenül szükséges a védekezés kialakítása miatt. – javasolja dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyásza, gyermeknőgyógyásza.  

A tinédzsereknél praktikus a kombinált védekezés, például óvszer és spermicid készítmények (például kúp, kenőcs, tabletta) használata – így kerülhető el a legbiztosabban a nem kívánt terhesség és a szexuális úton terjedő betegség. Igény szerint alacsony hormontartalmú fogamzásgátló tabletták is felírhatóak. Ha erről nem szeretne az anyuka beszélgetni a lányával, vagy nincs elég információja a témában, a nőgyógyász szakszerű információkkal szolgálhat, ráadásul „kívülállóként” a tizenéves akár könnyebben is elfogadja a tanácsait.

www.oxygenmedical.hu

Fotó: Zzyzn: Dreaming again

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Meghalt a kisfiuk, miután az autósülésben aludt el. Fontos figyelmeztetés minden szülőnek

"Azt hittük, jót teszünk vele, ha hagyjuk tovább aludni az autósülésben - három nappal később a gépekről kapcsolták le a 11 hónapos kisfiunkat. Egy szinte mindennapos szülői rutin miatt halt meg, amiről alig valaki tudja, milyen veszélyes." (Képünk illusztráció)

Sosem látott járvány tombol Magyarországon - veszélyben vannak a kisgyerekek

Egyelőre az influenzajárvány felfelé ívelő szakaszában tartunk, így még hetekbe telhet, mire lecseng. Ráadásul az idei járvány több szempontból is szokatlan, például mert főként a fiatalabb korosztályt érinti.

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja