SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

3 apró trükk a téli sportbalesetek megelőzéséhez

Családinet [cikkei] - 2010-11-26
Ahogy múlik az ősz az időjárás egyre kiszámíthatatlanabb, ezért a kirándulások, a szabadban végezhető sporttevékenységek lehetősége egyre korlátozottabb. Sokan azonban kifejezetten örülnek a téli évszaknak, hiszen ez azt jelenti, hogy elővehetjük a sí- és snowboard felszereléseket, és újra meghódíthatjuk a havas lejtőket.

Egy kellemes délután azonban rosszul is végződhet, amennyiben nem készítjük fel kellően testünket a fokozott igénybevételre. Hogy hogyan kerülhetjük el a sérüléseket, abban Dr. Hidas Péter, a Budai Egészségközpont ortopédsebész- és sport szakorvosának hasznos tanácsai nyújthatnak segítséget.

„A sportolás közben bekövetkezett sérülések nagyrészt abból erednek, hogy állóképességünk és kondíciónk nem megfelelő, vagy a szükséges bemelegítést nem vesszük kellően komolyan. Ennek következtében azonban ficam, rándulás sőt törés, illetve szalagszakadás is bekövetkezhet, amely sajnos fájdalmas véget vethet a kikapcsolódásnak. Ezért ha már tudjuk az indulás időpontját, 4-6 héttel előtte kezdjük el felkészíteni testünket a fokozott terhelésre” - mondta a doktor úr.


1. Rendszeres testmozgással az állóképességért
A rendszeres sport mindenkinek ajánlott, így célszerű, ha nem csak a sítúra előtt fordítunk rá időt. Ha munkánk vagy egyéb elfoglaltságaink nem teszik lehetővé a rendszeres testmozgást, abban az esetben fokozatosan kezdjük meg az edzést. Hetente csupán néhány nap is elegendő ahhoz, hogy a kívánt célt elérjük. Állóképességünket futással, gyors sétával, szobakerékpárral, úszással vagy ellipszis trénerrel edzhetjük. Az erősítő gyakorlatokat célszerű azon testrészeinkre irányítani - mint például a végtagok, a has és a törzs izmai -, amelyeket síelés vagy snowboardozás során fokozottabban igénybe veszünk.


2. Bemelegítés és megfelelő védőöltözet
A pályára érve a bemelegítés legyen az első dolgunk, amely során egész testünket átmozgatjuk. Testünkön felülről lefelé haladva melegítsük be a nyakunkat, vállunkat, karunkat, mellkasunkat majd a törzsünket, végül pedig a csípőnket és az alsó végtagunkat. A balesetek elkerüléséhez ezen kívül nélkülözhetetlen a koncentráció és a megfelelő védőfelszerelés. A bukósisak viselése mindenki számára kötelező, de - főleg snowboardosoknak és extrém síelőknek - ajánlott a térd- és könyökvédő használata is.

3. Nyújtás és lazítás a húzódások és az izomláz ellen
Bemelegítés után lazítsunk és nyújtsunk, ez segít a kínzó izomláz elkerülésében. Nem árt, ha viszünk magunkkal izomlazító és gyulladáscsökkentő krémet, valamint rugalmas pólyát az esetleges kisebb rándulások és húzódások kezelésére.

Forrás: www.morpho.hu

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Kicsoda "Zsolt bácsi"? Megdöbbentő vallomások a magyar gyermekvédelem legsötétebb titkairól

Szülőként a legrosszabb rémálmunk, ha a gyermekünket bántódás éri. De mi történik akkor, ha pont azok bántják a legkiszolgáltatottabbakat, akiknek a védelmezésük lenne a feladatuk? Juhász Péter legújabb tényfeltáró videója olyan rendszerszintű visszaélésekre világít rá a magyar gyermekvédelemben, amik mellett egyszerűen nem mehetünk el szótlanul.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja