A kritikus időszak nőknél a klimax, férfiaknál a kapuzárási pániknak nevezett formában jelenik meg. Ilyenkor hirtelen sokkal egészségesebb életvitelt alakít ki a többség, illetve vannak, akik még több vállalt feladattal próbálják elterelni a figyelmet a belső megerősítésre vágyó késztetésekről. Ez az időszak egyszerre lehet az újrakezdés kihívása, és az életben maradás nyűge. Mi döntjük el, hogy mit akarunk kezdeni életünkkel.

A sok változás, amiket nap, mint nap megélünk, szorongással tölthet el, ami ellen aktivitással léphetünk fel (az önként választott feladatokra, saját örömszerzésre fókuszálással indulatelvezetés történik, töltekezés saját újra megtalált energia-forrásból, motivációk újra megtalálása és - indítása, pozitív saját élményekhez juttatnak).

Az öregedési folyamattal csak fokozatosan lehet „megbarátkozni”. Ezek a szakaszok egymást (egyénenként néha átfedéssel) követik. (veszteségek megélése, testi funkciók, megszokott teherbírás hanyatlása, a külső változása) A biológiai öregedés szinte észrevétlen a fokozatossága miatt, a lelki öregedés rajtaütésszerűen keríti hatalmába az emberi lelket.

Érzelmi valóságunkban nem öregszünk, legfentebb beletörődünk, alkalmazkodunk a tudatunk által kötelező érvényű következményekhez.
Nem létezik felhőtlen öregség, ahogy nem létezik könnyű élet sem.

Az öregség kialakulása és felismerése, vállalása nem tart lépést egymással. Az öregség megítélése szubjektív: minél fiatalabb valaki annál öregebbnek lát másokat. (Goethe 82 évesen írta Faustot, Picasso 80 évesen azt mondta, hogy”most akár még 20 éves is lehetnék”.)

Az identitás krízise akkor veszi kezdetét, amikor ráébredünk korábbi énünk érvénytelenségére. A tudat racionális parancsa vesz rá olyan énkép elfogadására, amellyel érzelmi azonosultság nincs. Ekkor születik a feloldhatatlan ellentmondás a változatlannak megítélt énünk, saját önészlelésünk, és a mások által visszatükrözött énünk között. Saját kortársakon látja az öregedést, mely érzelmileg idegen marad, de el kell fogadni. A korábbi tapasztalásoktól eltérő élmények a másság feszültség érzetét keltik, megtörik a teljesség, az EGÉSZ-ség érzés.

Az ember saját érzelmi ítéletében kortalan. Ezt zavarja meg a test működési zökkenőkkel, betegségekkel, és ennek a nyomán félelem, rettegés ébred a tehetetlenségtől, kiszolgáltatottságtól, s a tudattól, hogy másokra leszünk utalva. Félünk a leépüléstől, és attól, hogy önmagunk karikatúraivá válunk. A fájdalmas tények nyomán lép életbe az érzelmi elidegenedés, kihűlés, közöny, mely a szenvedéssel szembeni önvédelem. Hemingway mondta: „a viaskodásból győzelem lesz, a munkával elnémított fájdalom fölött győz az ember.”

Az évek múlásával gyarapodni kezd a veszteséglista, hiszen elveszítjük a nyugdíjazással az élet szerves részét, és ezzel beszűkül a cselekvő élettér is. Kapcsolatok, éltető hatások, érzelmi értékek tűnnek el életünkből. Hiányzik a szociális elismerés, az elfogadottság szükséglet. Fokról-fokra válunk saját beszűkült, eseménytelen és változatlanul pergő napjaink foglyává, az „élet száműzöttjévé”.  Az identitás elvesztését sokan fogyatékosságként élik meg. A környezet nehezen érti meg azt az alapigényt, hogy létszükséglet megélni, hogy fontosak vagyunk. Nem a magány, hanem a meglévő kapcsolatok tartalmatlansága az igazi probléma, nincs igazi törődés, gondoskodás, szeretet.
 
Ha az emberi lény nem tudja a cselekvés által megvalósítani önmagát, akkor a birtoklás által akar létezni. Valódi örömet a fiatalokkal való kapcsolat jelenti. Míg a fiatal a világ közvetítője az idős számára, cserébe az időstől tapasztalati tanulságokat kaphat, így lehet az önképét élesítő fiatal számára, barát, segítő, tükör.

Négy választható iránya van:

• aktív, alkotó kor-bekapcsolódás a közéletbe, szakmai munkájuk részben folytatódik- teljesnek érzik az életüket
• jól alkalmazkodó, hobbijukat, változatos programokat vállalók, életűkkel elégedettek, egészségükre figyelnek
• családközpontú életvitelre ráállók- főleg a nők esetében
• saját egészség megóvására koncentrálók- nem terhelik ezzel környezetüket

Az éltető tápot adó szeretet és a kapcsolatok melege fűtheti az életenergiákat, hogy megszülessen új, hasznos, elfogadott és értékelt tevékenységek irányába. A nem működő képességek elsorvadnak, Ha nincs miért gondolkodni, cselekedni, emlékezni a lélek önfeladás felé indul, akár a korai szenilitásnak, akár betegségnek adva át magát.
A felmerülő nehézségekkel szemben segít, ha tudatában vagyunk annak, hogy „a bátorság nem a félelem hiányát jelenti, hanem annak vállalását”.

A prevenció során az egészség megőrzés mellett fontos odafigyelni a lelki egészségre is, aminek a legfontosabb eszközei: optimista szemüveg, mosolyra való készség, életképes célok, és mindenekelőtt szeretet és kitartás ezek használatához.

betöltés...