SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Pintér Tibor rajong a lovakért

Üstöky Viktória [cikkei] - 2009-07-21
Így kell összekötni a kellemeset a hasznossal. A színész kilenc éves korában szerette meg a lovaglást, hobbija ma már a hivatása fontos részét képezi, ugyanis bármilyen szerepet eljátszik lóháton, sőt a Nemzeti Vágtán is részt vett.

Pintér Tibor szerint a kezdeteknél dől el, hogy valakinek menni fog-e a lovaglás, vagy sem. A lovagláshoz szükséges az alázat és a nyitottság, az, hogy megérezzük, mit is szeretne a ló velünk közölni.

A színész nem éppen hétköznapi módon lép színpadra: szerepeit lóháton játssza el. Mindehhez hihetetlen profizmus szükséges, mind a lovaglásban, mind a színművészetben. Pintér Tibor lovashuszaregykor az alapoknál kezdte, majd szép lassan elkezdte az extrák megtanulását, mint például a lóháton való színészkedés és éneklés és mindaz, ami ezzel jár. A színész lovak iránti rajongását mutatja az is, hogy létrehozta Komáromban a Magyar Lovas Színházat Márkos Attila lótenyésztővel - és versenyzővel együtt.

Az előadások színhelye valójában a komáromi lovarda épülete, a nézők pedig a lelátókról nézhetik meg a z előadásokat. A lovas színház az ember, a művészet és a ló elválaszthatatlan egységét hivatott létrehozni. A társulat tagjai olyan művészekből állnak, mint Janza Kata, Brunner Márta, Détár Enikő, Benkő Péter, Feke Pál, Forgács Péter és Nagy Feró. Természetesen Pintér Tibor maga is színre lép az előadásokban. A színész másik társulata a szigetszentmiklósi Sziget Színház, amelynek előadásaival bejárják az országot, illetve Európát.



Eredeti szakmája is szorosan kötődik a lovakhoz, mezőgazdászként végzett. Jelenleg egy Ráckeve melletti tanyán él feleségével, Beával és kisfiukkal, Mátéval, aki szintén rajong a lovakért. Előző feleségével, Janza Katával is baráti kapcsolatot ápolnak, már csak kislányuk, Janka miatt is.


 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja