SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Állatmenhely- amiről nem szeretünk beszélni

Kókai Kata [cikkei] - 2004-08-01
Legtöbben, ha egy reklámcsíkon szomorú kutyaarcot látunk, inkább rá sem kattintunk. Pedig sokat segíthetnénk, ha legalább egy kevés figyelmet szentelnénk ezekre a kedves állatokra, akik akaratukon kívül kénytelenek egy menhelyen élni. Mert megunta őket a gazdájuk. Vagy egyszerűen nem tudott felelősséget vállalni értük.

Nemrég elkezdtem nézelődni az Interneten, hol is találhatnám meg álmaim macskáját. Tucatjával találtam olyan hirdetést, melyben több tízezer forintért kínálják a szebbnél szebb, nemesített fajtákat. De miért nem fogadunk inkább örökbe háziállatot?

 

Eszembe jutott egy reklámcsík, amit valamelyik állatbarát honlapon láttam. Egy szomorú, könnyező kutya volt rajta. Igen, egy kutya is képes sírni, és lehet ugyanolyan boldogtalan mint egy ember. Hiszen Ő is egy érző lény. És jobb is mint az emberek. Képes olyan őszintén szeretni, ahogyan mi, felnőttek már nem tudunk. És mégis tele vannak a menhelyek elárvult állatokkal, mert sokan felelőtlenül választják ki háziállataikat.

 

Persze amikor megvásárolunk egy kiskutyát, még mindenki nagyon szereti, és egy lakásban is kényelmesen elfér. De fél év múltán már kezd egyre szűkösebb lenni a számára elkülönített hely, már nem elég az alom, naponta többször is le kell vinni az udvarra. Persze a szőrét is kezdi elhagyni a lakás minden pontján, és amíg a gazdi távol van: unalmában megrágcsálja a bútorokat.

 

És ezt a gazdi előbb-utóbb megunja. Ha van benne némi tartás, akkor elviszi egy menhelyre, vagy megpróbál számára új gazdát találni.

De sokan még ennyit sem tesznek meg. Egyszerűen berakják az autóba a kutyát, elhajtanak valami távoli helyre, aztán kidobják az autóból…

 

Illatos út- a kutyák rémálma

 

Aki gyakran nézegeti az örökbe fogadható állatok listáját, az biztosan hallotta már: „Illatos útról mentettük ki”. De miért is ilyen szörnyű hely az Illatos út?

Mert a közhiedelemmel ellentétben nem menhely, csak egy átmeneti befogadó központ. Ide kerülnek a begyűjtött kóbor állatok, s a gazdák által leadott, megunt kedvencek.

 

Ha az ide került kutyusokért/cicákért 14 napon belül nem jelentkezik a gazdája, akkor bárkinek örökbe adhatják. De ami nagyobb baj; ha éppen nincs elég hely, akkor elaltatják a kutyákat.

 

Az állatok jelképes 1000 Ft-os összegért elvihetők (500 Ft tartási díj+500Ft féregtelenítési, oltási díj). Aki teheti, innen fogadjon örökbe állatot, mert ahogyan a reklám bannerük is hirdeti: „Itt 14 nap az élet”. Ugyan leginkább a kutyák okoznak nagy költségeket, s foglalnak több helyet, más állatok is örökbefogadásra várnak. Érdemes körülnézni a telepen!

 

Látogatási időpontok:

 

Hétfőtől szombatig: 10-14 h

Vasárnap és ünnepnapokon: 10-13 h

 

Elérhetőségek:

 

Cím:      1097 Budapest, Illatos út 23/A

Telefon: 1-280-6832

www.illatosut.hu

 

Támogassuk a menhelyeket!

 

Az állatmenhelyeket a legkülönbözőbb formában támogathatjuk. Rengeteg állatvédő segíti a menhelyek munkáját azzal, hogy igyekszik megtalálni az állatok számára a legmegfelelőbb gazdit. Sokan honlapokat hoznak létre, amellyel szintén az elárvult macskák és kutyák örökbefogadását segítik.

Az állatmenhelyek mindenféle segítséget szívesen vesznek, nemcsak azt, ha pénzbeli juttatással nyújtunk támogatást, de azt is, ha akár csak egyetlen állatot örökbe fogadunk, hiszen már ez is nagy költségcsökkentést eredményezhet.

 

Szívesen fogadják továbbá a legkülönbözőbb állateledeleket, pórázt, kennelt, vagy bármit, aminek hasznát vehetik a telepen.

 

A közhasznú szervezetek támogatására adományozott pénzösszegek mintegy 30 százaléka leírható az adóból!

 

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja