SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Honnan fogom tudni, mikor kell indulni?

Nováky Rita [cikkei] - 2004-03-04
Sokszor halljuk mi, szülésznők a fenti kérdést.
Ahogy a szülés közeledik, a terheseket egyre inkább a szülés kezdi érdekelni.

Persze mindvégig így van ez, de kérdéseik egyre inkább erre irányulnak. Ilyen például a szülés megindulása. "Honnan fogom tudni, melyek azok a fájások, amelyek már a szülés kezdetét jelentik?" vagy "Biztosan észreveszem-e, hogy csurog a magzatvíz?"

Most ezennel mindenkit megnyugtatok. Észre lehet venni a szülés megindulását. A fájások olyan semmihez sem hasonlíthatóak, rendszeresek, hogy semmi kétsége nem lehet a kórházba indulás felől a kismamának. Az ilyen induló fájásokat nem szüntet meg egy kis ágynyugalom, pihenés sem. Az első szülésnél általában, és ez inkább megfigyelési tény, mint állandó igazság, nem kell kapkodni, a pánik pedig kifejezetten rosszat tesz a családnak. Ilyenkor nyugodtan össze kell készülődni, és nem késlekedve elmenni a kórházba. Ne felejtsenek el a párok kicsit még így, szülés előtt arra gondolni, hogy most kezdődik életük nagy eseménye. Engedjék magukhoz a várakozás boldogságát. Ez a kilenc hónap és egész életük beteljesedésének boldogsága is.

Más a helyzet akkor, ha a magzatvíz folyik. Ekkor semmi késlekedésnek helye nincs. A kapkodásnak, ijedtségnek sincs, a kórházba azonban haladéktalanul indulni kell. Akkor is, ha fájások a magzatvízcsorgás után nem jelentkeznek. Ez azért is fontos, mert a magzatot védő burok már nem védi a magzatot, és az egyébként nem steril hüvelyből kórokozók juthatnak fel, ami a magzatra nézve veszélyes lehet.

A magzatvíz elfolyása miatt a méh belső nyomása, térfogata megváltozik, ez is a fájásokat erősíti. Kérdezik sokan, hogy meg fogják-e tudni különböztetni a magzatvizet az esetleg elcsöppenő vizelettől. Ha hirtelen, a méhszáj körül pattan meg a burok, akkor a mennyisége és az a tény, hogy nem tudja irányítani úgy, mint a vizeletet, egyértelművé teszi a magzatvíz-csorgást. Ha azonban csak kis mennyiség szivárog, akkor gyakran nehéz a megkülönböztetés. A magzatvíznek kicsit édeskés, sajátos szaga van, a vizeletnek sincs általában az ürüléskor annyira jellegzetes szaga, hogy otthon meg tudnánk különböztetni a kettőt. Ez mindenképpen orvos dolga. Tehát, ha kicsi is a mennyiség, mindenképpen szakemberhez kell forduljon a terhes.

Előfordul, hogy a szülésnek indulását a nyákdugó eltávozása jelzi. Milyen is ez a nyákdugó? Nagyon sűrű, kocsonyás, nyálkás anyag, nem túl gusztusos látvány. Ez a nyák védte a magzatot a hívatlan vendégektől, a különféle kórokozóktól. A terhesség során hasznos volt, de a tágulás kezdetén eltávozik a méhszájból. Ez a szülés megindulása előtt egy-két nappal is előfordulhat, ilyenkor érdemes nagyon figyelni minden jelre, illetve felvenni a szülésszel a kapcsolatot.

Gyakran kétségbeesve érkeznek a terhesek, hogy vérzést tapasztalnak, és igen meg vannak ijedve. A szülés elején minimális vérzés általában a méhszáj tágulásából adódik, azonban ritkán szövődményt is jelezhet, így az orvoshoz fordulást nem szabad halogatni.

Remélem, hogy ez az írás segít a szülés előtti egyik félelem megoldásában, de bizton tudom, hogy mindeki azonnal tudni fogja az indulás időpontját, az ősi anyai ösztönök ezt mindenkinek megsúgják. Mindenkinek boldog készülődést kívánok!

Fotó: Andriele/pixabay.com

Nováky Rita

Nováky Rita
Szülésznő

Munkahelyem: a Kútvölgyi Kórház szülészete

Elérhetőségem:
Honlap: http://www.szuleszno.hu

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja