SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Nyugodt csöppségek

Családinet [cikkei] - 2007-06-25
A császármetszéssel világra jött újszülöttek kevesebbet sírnak és gyorsabban elalszanak, ha bölcső helyett apjuk mellkasán pihenhetnek, svéd kutatók állítása szerint.

A kutatás 29 férfi részvételével zajlott. Az újdonsült apukák felesége, vagy barátnője kivétel nélkül császármetszéssel hozta világra egészséges gyermekét. A csecsemőket születésük után 5-10 percre édesanyjuk mellkasára helyezték. Ezután a következő két órát a gyermekek édesapjukkal töltötték.

Ez idő alatt 14 apuka bőrkontaktusban, a mellkasán pihentette gyermekét. 15 apuka pedig a bölcsőben, bepólyázva fekvő gyermekét a mellette elhelyezett székről figyelte. Onnan énekelhetett, dúdolhatott neki, simogathatta, de fel nem vehette.

A részvevők mellett egy megfigyelő is jelen volt, aki 15 percenként készített feljegyzéseket. A két óra történéseit hangszalagon rögzítették, melyet később olyan kutató elemzett, aki nem tudta, mely csoport, melyik résztvevő anyagát hallja.

Az eredmények igazolják a csecsemő és szülei, ez esetben az apa közti testi kapcsolat fontosságát. Az apjuk mellkaásn fekvő gyermekek ugyanis kevesebbet sírtak és hamarabb elaludtak, mint bölcsőben lévő társaik.

A kutatás eredményeinek hallatán remélhetőleg az apukák is kedvet éreznek majd a gyermekükkel való közvetlen kapcsolat kialakítására. A császermetszéssel történő szülés után a gyermek és az édesanya kényszerű szeparációjának idejére az édesapa a legtökéletesebb és egyben legmegnyugtatóbb társ az újszülött számára.

 A hír alapjául a „Father's Touch Soothes Newborns” cikk szolgált.

www.orvostkeresek.hu

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Hatéves kisfiú halt meg a születésnapján egy játszóházban: a hatóságok vizsgálják, betartották-e a biztonsági előírásokat

Tragédiával ért véget egy hatéves kisfiú születésnapi ünneplése az oroszországi Ivanovóban. A gyermek egy bevásárlóközpont játszóházában szenvedett súlyos balesetet, miután megpróbált felmászni egy csúszdára. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja