SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Babafejlődés hétről hétre - 8 hónapos baba fejlődése

Családinet [cikkei] - 2013-01-15
Kisbabánk fejlődése során számos kérdés vetődhet fel bennünk, ezekre adunk szakértő választ cikksorozatunkban. A leírtak általános útmutatásként értendők. Ha gyermekünk koraszülött volt, ajánlott az eredetileg meghatározott születési időpontot tekinteni kiindulási alapnak, mikor a kisbaba fejlődését követjük.
Babafejlődés hétről hétre - 8 hónapos baba fejlődése

Összefoglaló a nyolc hónapos baba fejlődéséről

 

FIZIKAI FEJLŐDÉS


Hason ügyesen kúszik előre, első mászókísérletére is sor kerül, oldalt fekvésből felül, felsőtestét minden irányba fordítja, ülő helyzetben vagy mindkét lábát kinyújtja vagy térdben behajlítja. Ez az a kor, amikor már támaszték nélkül képes ülni, de még ingatag.

A viszonylag kis játékokat is megfogja csipeszfogással, és célirányosan emeli fel. Kialakult szervezetének védekezőrendszere. A padlón karjával húzza magát előre, fejét a magasba tartja, lábával rugdaló mozdulatokat tesz. Némelyik gyerek hátrafelé tolat.

Kibújnak a felső középső metszőfogak (1 éves korig) és ez alsó szélsők (16 hónapos korig). A fog áttörését megelőző 2-3 napon a baba nyugtalan, fokozottan nyáladzik, éjszaka felriadhat és hőemelkedése is lehet, a fogínyen egy kis gyulladt "udvar" képződik és egy kékes-átlátszó hólyag jelenik meg.
 

 

 





 



 

INTELLEKTUÁLIS FEJLŐDÉS


A kisbaba mostanában kezd kísérletezni különböző hangkombinációkkal, így már kevésbé ismételgeti ugyanazokat a hangokat újra és újra. Ő már „beszél”, a valódi beszédre jellemző száj és állkapocsmozgásokat utánozza.
Elmélyülten figyeli a felnőttek társalgását, odafordul a beszélő félhez. Gügyögése zenei színezetű, megpróbál minket utánozni ahogy gyerekdalt énekelünk neki, vagy a zenélő játékának hangját.

Eldobálja a tárgyakat és utánuk néz.

"Engem senki nem ért meg!" Ezt jelentheti a 8 hónapos kisgyerek sírása. A kisbaba mostanában kezd kísérletezni különböző hangkombinációkkal, így már kevésbé ismételgeti ugyanazokat a hangokat újra és újra. Ő már „beszél”, a valódi beszédre jellemző száj és állkapocsmozgásokat utánozza.
 

 

 


 

SZOCIÁLIS FEJLŐDÉS


Megfelelő arcjátékokkal, gesztusokkal és hanglejtésekkel hívja fel a felnőttek figyelmét magára, a történtekre és az óhajára - például hogy az imént elhajított tárgyat adják neki vissza.

Bizonyos felszólításokra a megfelelő gesztusokkal válaszol, pl. "Mutasd mekkora vagy!" –felemeli a karját, hallgat a nevére.

Ismeri a "nem" szót. Használata elengedhetetlen a gyermeknevelésben, de ha túl gyakran tiltunk, a kicsi vagy nem fog hallgatni rá, vagy izgalmas játéknak tartja, esetleg kisebb dührohamot kap. Kerüljük a konfliktusokat, csak az igazán szükséges alkalmakra tartogassuk a "nem" -et.

Akaratereje egyre erősebb: dühkitöréssel és hangos üvöltéssel reagál, ha valami nem az ő kedve szerint történik.

Határozottan elhúzódik az idegenektől.
 

HOGYAN ETESD?

A 8. hónaptól bevezethetjük a „rágcsálnivalókat” is, mert ekkor már elég fejlett a baba kéz-száj-szem koordinációja. A gyermek táplálását felügyelet mellett vézezzük. Adhatunk neki például puha zöldségdarabokat, kiflivéget, banánt. Arra azonban vigyázzunk, hogy kemény, apró ételeket ne adjunk nekik, mert fennállhat a fulladás veszélye.

Kerüljük továbbá az ételek sózását és cukrozását, és az olajos magvakat is!
 

 

 


 


 

HOGYAN SEGÍTHETED, FEJLESZTHETED?


Egyedül akar enni, fogni szeretné a kanalat, vagy a bögrét. Ha buzdítjuk rá, hagyjuk, hogy maszatoljon, a pancsolás öröme egy idő után alábbhagy, és korán elsajátítja az evőeszközök használatát. Azonban, ha korlátozzuk tevékenységében, az lázadáshoz vezethet.

Bár lehet, hogy halványlila gőzünk nincs, mit is szeretne mondani, mindenképpen válaszoljunk („Tényleg? Ez nagyszerű!”), és bíztassuk rendületlenül.

Több módszerrel is tudjuk fejlődését stimulálni:

  • Folyamatosan kommentáljuk vele kapcsolatos napi feladatainkat az öltözködéstől a fürdetésig, az etetéseken át a játékig és bevásárlásig stb. 
  • Egyszerű, de rendes szavakat használjunk (ne gügyögjünk).
  • Viselkedjünk gyengéden, ez biztonságot és jó közérzetet biztosít számára.
  • Gondoskodjunk az ingergazdag és biztonságos környezetről, amelyben felfedezőútra indulhat, megismerheti az életkorának és fejlődési szintjének megfelelő játékokat.
  • Minden nap olvassunk neki!
  • Telepedjünk mellé a padlóra, és játsszunk együtt.
  • A legfontosabb, hogy legyen időnk kiélvezni azokat a dolgokat, amelyek egyedivé teszik őt.

Az elmúlt közel 9 hónap alatt nem egyszer fordult elő, hogy orvoshoz kellett vigyük a csöppséget. Kezdetben talán fel sem fogja, hogy mi történik vele, később azonban a jellegzetes szag, a sok fehér szín (köpeny, csempe) látványa összekapcsolódik.
Amikor a kötelező védőoltásokra visszük a picit, akkor egészséges, mégis fájdalmas tűszúrások érik. Amikor beteg, amúgy is rosszul érzi magát, nyűgös, fáj valamije, akkor idegen helyen levetkőztetik, lázas kis teste hidegbe kerül. Utána nem következik a megszokott fürdés, ez csalódást okoz. Egy idegen kopogtatja, nyomkodja a hasát, a hideg (még a szobahőmérsékletet is annak észleli!) fonendoszkópot a mellkasára teszik. Erőszakkal kinyitják a száját, de nem kap ennivalót.
Most 9 hónaposan már sok mindent megért, de ezt a helyzetet nehéz feldolgoznia. Nagyon rossz, ha ilyenkor azt mondjuk: Ne félj! (Tehát félnem kellene?) Nem fog fájni, (pedig igenis, néha fájdalmas, amit az orvos, vagy a nővérke csinál)!
Ennél is rosszabb, ha az orvossal, injekcióval ijesztgetjük a gyermeket. Még inkább félni fog az orvostól!
Az a helyes, ha egyszerű szavakkal elmondjuk, mi fog történni, és a baba megnyugtatására énekelünk, vagy valami megszokott versikét mondunk neki a vizsgálat, vagy beavatkozás alatt. 

 

 

 

 

MIKOR VAN GOND? 


Figyeljük minden hónapban a gyermekünk fejlődését! Ha rendellenességet tapasztalunk, forduljunk szakemberhez időben, hogy megfelelő fejlesztésben részesülhessen a csecsemő. Ebben korban a következőkre figyeljünk kiemelten:

  • mozgása nem fejlődik megfelelően, 1 hónappal késik a mozgásfejlődési mérföldkövek meglépése
  • nem követ színes tárgyakat, nem reagál arcokra
  • figyelme nem köthető le
  • nem gagyog, gügyög
  • nem reagál hangokra, fényekre
  • nem játszik játékokkal, illetve nem megfelelően használja azokat.
     

 

 

 



 

Iratkozz fel BABAFEJLŐDÉS HÉTRŐL HÉTRE e-mail sorozatunkra! Add meg a születés dátumát és hetente megkapod az aktuális tudnivalókat babád fejlődéséről az első életévben.

7 hónapos baba fejlődése

9 hónapos baba fejlődése

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja