És ilyenkor lép fel az a kellemetlen effektus, hogy speciel azzal az üggyel megbízott unokakorú munkatárs, - ha egyáltalán az orrpiszkálás közben van ideje foglalkozni velünk - kioktat úgy, hogy szégyenkezve kullog el az ember, hogy is kérdezhet ilyet, hiszen a Magyar Köztársaság Alkotmányától a „Nagy Brehm”- ig mindennek a fejében kéne lennie és különben is munkaidőben, hogy merem zaklatni!

Akkor lepődtem meg kellemesen, amikor az orvos által ajánlott egészségügyi sétáim egyikén felfedeztem, hogy támaszpontomtól nem messze a Baross utcában nyílt egy picike számítástechnikai szaküzlet (akkora, hogy két embernek ki kell jönni, hogy egy beférjen). Mindig tele van, akár a déli busz. Műszaki érdekeltségű lévén (62 évesen) tanultam meg használni a számítógépet.
Be is dugtam az orrom az üzletbe, egy kis „nyálcsorgatásra”, - ahol lássanak csodát, előre köszöntek!
A hozzám képest fiatalokból álló csapat (Csaba úr vezényletével) gyógyítgatta a beteg masinákat. Számukra valószínűleg hülye kérdéseimre készségesen válaszoltak, még akkor is hogyha tudták, hogy nem vásárolok épp semmit.
Mikor vásárlási szándékkal mentem be az üzletbe, nem beszélték rám feltétlenül a legdrágább kütyüt, hanem azt ami céljaimnak - no meg a zsebemnek - a legmegfelelőbb.
A mai napig is bejárok az üzletbe, hol vásárolni a nyugdíj adta korlátok miatt módjával valamit, vagy csak egy kis szájtépésre. Ha látom, hogy túl sok a dolguk, akkor elhúzok ,és nem egyszer volt, hogy utánam szóltak, hogy x vagy y nap jobban ráérnek és akkor kölcsönös mesedélutánt  tudunk tartani.
Úgy érzem, hogy ezekkel a „mesterekkel” koruk ellenére szót tudtam érteni, jól érezzük magunkat egymás társaságában a nagy korkülönbség ellenére.

És lássanak csodát, odébb vagy két házzal van egy gyógyszertár (leánykori nevén patika), aminek fiatal hölgyekből álló személyzete folytatja szélmalomharcát a sokszor érthetetlen betegekkel. Reggel 7-től este 8-ig. És végig figyelniük kell, mert ha rossz gyógyszert adnak annak beláthatatlan következményei lehetnek. Akik jól viselik magukat, azokhoz mindig van egy kedves, sokszor megnyugtató szavuk. Mint ifjú „Lucrecia Borgia”, időnként titokzatos üvegcséikből, tégelyeikből keverik a kuncsaftnak a nekijárót, mindezt mosolyogva, mind ha nekik nem is lenne semmi gondjuk, bajuk a világon.

Ez csak két  kiragadott követendő példa, mert egy kis mosoly után mindjárt vidámabban megy neki az ember a napi szélmalomharcnak.

Szerintem ez lenne a természetes, az eltérő kor ellenére a hasonló életkörülmények, problémák, érdeklődési terület  összehozhatná a két korosztályt egymás értékeinek figyelembevételével, tiszteletével (friss tudás, sokéves tapasztalat).
Ha ez megvalósulhatna,  sok embernek megkönnyítené a dolgát pro és kontra.