Nagy öröm, ha a gyerekeink el kezdenek főzni, de be kell látni, szükséges némi türelem is, hogy ügyesen kezeljük a kezdeti bakikat. Talán mindez könnyebben megy ha visszagondolunk a saját, első főzős próbálkozásunkra...
A bölcs tanácsot egy könyvben olvastam:
A legjobb módja, hogy megértsd a lányod, ha visszaemlékszel a saját kamasz éveidre - csak ne veszítsd el a humorérzéked!
Egyetértek!
Így van ez az első főzős próbálkozásokkal is. Nem szabad kiborulni az összekaristolt teflonsütőn, mert mi is elkezdtük valahol!

Én történetesen: a paprikás csirkénél.
15 körül voltam, anyut korházból vártuk haza. Eszembe sem jutott, hogy valami egyszerűbb ebéddel próbálkozzak, s mi sem természetesebb - vettem egy egész csirkét. Nem gondoltam, hogy bármi nehézség lehet a csirkeboncolással. Mindig az anyu készítette elő a húst, de gondoltam ez nem lehet probléma, valamikor el kell kezdeni – és miért ne, éppen itt. Jól megmostam a csirkét, összedaraboltam, és levágtam róla a lelógó részeket, amiket nem tudtam azonosítani. A pörkölt alap már könnyen ment, a hagymapirítás, paprika...
Mikor elkészült az étel átszedtem egy átlátszó jénaiba – így mégis mutatósabb!
Gyönyörűen tálaltam, s mikor asztalhoz ültünk először azt hittem, ennek köszönhető a nagy csönd és a meglepett tekintetek. De, nem így volt. Az átlátszó tálban, pont a közepén, ott díszlett a csirke lába, és rajta a körmei…
Nem fogom elfelejteni, mennyire szégyelltem magam!
Még jó, hogy élő tyúkot nem árultak a boltban – lehet, hogy onnan indultam volna.