SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Gyermekkori csalódások

Kókai Kata [cikkei] - 2006-11-21
"Anya, vedd meg ezt a cukrot!" Milyen gyakran hangzik el ez a mondat egyetlen bevásárlás során!

Anya, vedd meg ezt a játékot, kérem azt a babát, szeretném azt a cukrot! A gyerekek sokszor többet akarnak mint amennyire valójában szükségük lenne, s amennyit a szülők pénztárcája elbír. Ugyanakkor előfordulhat, hogy nehezen viselik elutasítást, s azt, ha nem érhetnek el mindent egyetlen parancsszóval.


Az érzelmi kitörések is a fejlődést szolgálják

A gyermekek viselkedését olykor nehéz megérteni. Mi, felnőttek, nem egyszer értetlenül állunk, ha gyermekünk nem érti meg, miért nem kaphat meg egy játékot, esetleg hatalmas hisztit csap, ha valami nem az ő akarata szerint történik. Pedig a hiszti, a düh, sőt, még a sértődöttség is a gyermek fejlődését szolgálja.

Főként óvodás korban figyelhetők meg az említett jelenségek. Ebben az életkorban kell számtalan tulajdonságot, viselkedésformát elsajátítani, melyek nem csak az iskolában, de később, felnőtt korban is nélkülözhetetlenek. Többek között ilyen tulajdonság az előzékenység, illetve a lemondás. A gyermeknek meg kell tanulnia, hogy nem tarthat meg mindent magának, vannak dolgok, melyeket másokkal is meg kell osztania. El kell sajátítania a lemondás képességét, hiszen valószínűleg később sem érhet majd el mindent, amit szeretne.
 

A csalódottság kezelése

Egyes gyerekek nem csak csalódottak lesznek, ha nem kapnak meg valamit. Előfordulhat, hogy a gyermek dühös lesz, vagy szokatlan viselkedést produkál. A szülő feladata, hogy megtanítsa gyermekének, hogyan kezelje a csalódottságot, és megtanulja; az életben vannak dolgok, melyekért meg kell dolgozni.


Öt tipp a hisztériás kitörések megelőzésére

1. Ügyeljünk a korai jelekre.
Figyeljük meg, hogy viselkedik a gyermek, mielőtt a hiszti elkezdődne. Legközelebb, ha ezeket a jeleket látjuk, előzzük meg az érzelmi kitöréseket, tereljük el a gyermek figyelmét.

2. Tartsunk szünetet.
Ha a gyermekünk nehezen viseli, amikor nem tud valamit elsőre megoldani, bíztassuk, hogy tartson szünetet. Értessük meg vele, hogy jó munkához idő kell. Nem kell azonnal tökéletesen rajzolnia, vagy a legjobb eredményeket elérnie. Akkor is dicsérjük meg, ha lemarad az iskolai versenyben.

3. Megnyugtatás.
Figyeljük meg, mit csinál gyermekünk, ha ideges! Egyes gyerekek a lakásban a rohangálnak, őket valószínűleg a mozgás nyugtatja meg, míg mások sértődötten a szobájukba vonulnak, vagyis a nyugodt pihenést választják. Ha a gyermekünk frusztrált, biztassuk olyan tevékenységre, ami megnyugtatja, így előbb-utóbb megtanulja levezetni a feszültséget.

4. Találjunk ki szabályokat.
Találjunk ki egyszerű szabályokat! Ezek az apró ötletek sokat segíthetnek a legközelebbi vásárlásnál. Beszéljük meg előre, hogy mit és honnan vásárolhat meg a gyermek, így ő sem lesz csalódott.

5. Nem lehet a széltől is óvni.
Örökké nem óvhatjuk meg gyermekünket a stresszhelyzetektől. Mindig akad valaki az óvodában, vagy iskolában aki csúfolja, mindig lesz olyan barátja, aki ha nem is rosszindulatból, de megbántja. Fontosabb, hogy megtanítsuk gyermekünknek, hogy kezelje a stresszhelyzeteket!

 

Fotó: www.foter.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja