SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Tippek az esti lefektetéshez

Családinet [cikkei] - 2010-05-12
A gyerekek fejlődéséhez és növekedéséhez (nem is beszélve saját egészségünkről) elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű alvás. Számos tanulmány kimutatta, hogy a gyerekek, akik nem alszanak eleget, sokkal gyakrabban sérülnek meg, sokkal gyakrabban lesznek betegek, romlanak a jegyeik és a hangulatuk is rosszabb. Próbáld ki ezt a hat jól bevált módszert, ami megkönnyiti majd a helyzeted.

Figyelj oda arra, mit eszik és mit iszik
A nehéz ételek fogyasztása után nehezebb elaludni, ezért hagyj egy kis időt a vacsora és a lefekvés között, hogy megemészthesse az ételt. A gyerekek lefekvés előtt ne kapjanak édességet, 6 órával alvás előtt pedig koffeint tartalmazó ételeket/italokat se fogyasszanak.

Csend és nyugalom
Vacsora után kerüljük az olyan tevékenységeket, amelyek felélénkítik a gyerekeket. Nem ez a megfelelő időpont labdázni vagy hangos játékokat játszani. Ilyenkor inkább pihenni kell, dalokat énekelni, zenét hallgatni vagy megbeszélni, kivel mi történt aznap.

Szólj előre!
Tudasd a gyermekeddel, hogy közeleg a lefekvés ideje, akár 1 óra, vagy 5 perc múlva legyen is az. Ezzel felkészülhet a lefekvésre, marad lehetősége befejezni amit épp csinál, vagy megteheti azt, amit még aznap szeretett volna.

Legyen a szobája olyan hely, ahol jól érzi magát!
Gyermeked szobája a kényelem, játék és pihenés fellegvára legyen - olyan hely, ahol szereti eltölteni az idejét. A szoba hőmérséklete kellemes legyen, a kint hagyott ruhái és az ágynemű ne akadályozza őt a szabad mozgásban.

Este már semmi TV vagy számítógép!
Számos kutatás kimutatta, hogy azok a gyerekek, akiknek számítógép vagy TV van a hálószobájában, hajlamosabbak kevesebbet aludni. Statisztikák szerint a késő éjjel tévéző és számítógépező kamaszok rengeteg koffeintartalmú energiaitalt fogyasztanak. A legjobb megoldás, ha ezeket a készülékeket száműzöd a hálószobából, de amennyiben ez nem lehetséges, állíts be szigorú kikapcsolási időt és (amint már korábban említettük) ne engedd, hogy a gyermeked koffeintartalmú ételt vagy italt fogyasszon estefelé.

Legyen lefektetési „rituálé”!
Alakíts ki olyan lefekvési „rituálét”, ami könnyen betartható és élvezhető, ezáltal a gyerek is jobban tud majd alkalmazkodni. Körülbelül 20-30 percnyi időről van szó, ami alatt minden olyat el lehet végezni, amit Te és a gyermeked is fontosnak talál (fürdés, meseolvasás, simogatás, lámpaoltás, stb.).  A meseolvasás remek módja a kicsik megnyugtatásának és egyben az olvasás fontosságára is megtaníthatjuk őket.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Lázcsillapítás kisbaba korban, lázgörcs, tévhitek, népi gyógymódok - VIDEÓVAL

A csecsemők láza és lázgörcse sok szülő számára okoz aggódást, de fontos tudni, mikor számít a láz veszélyesnek, és hogyan kezelhető biztonságosan otthon. A megfelelő testhőmérséklet-mérés, a lázcsillapítás helyes alkalmazása és a lázgörcs felismerése mind kulcsfontosságú a baba egészségének védelmében. Cikkünkben Dr. Lakatos Lilla csecsemő- és gyermekgyógyász részletesen bemutatja, mire figyelj, és mikor kell azonnal orvoshoz fordulni.

5 étel, ami pajzsmirigy-alulműködést okozhat

Sok olyan növényi élelmiszert ismerünk, amelyet egészségesnek tartunk, de kockázatos molekulákat tartalmaz, amelyek felboríthatják a hormonális és anyagcsere-egyensúlyt. A pajzsmirigyhormon kritikus fontosságú a szervezet szinte minden sejtjének anyagcseréjéhez, és kritikus fontosságú az agy megfelelő fejlődéséhez a korai életben. Azoknál az embereknél, akik nem jutnak elegendő fehérjéhez vagy jódhoz az étrendjükben, nagy a golyva kialakulásának kockázata.

Szülinapja után maradt árva a négyéves kislány: szüleire a fürdőkádban találtak rá

Brazíliában, São José városában egy négyéves kislány árván maradt: szülei közvetlenül születésnapja után hunytak el a fürdőkádban.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Ma 83 éves Halász Judit színésznő és énekesnő, generációk nagy kedvence

83 éve ezen a napon, 1942. október 7-én született Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki örökre beírta nevét a magyar kultúra történetébe.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja