Becsengettek. Rengeteg gyerek kezdi újra a megszokott hétköznapokat, újra eljött a tanulás ideje. Van, aki még csak most tanulja, most kezdi megismerni, mi is az az iskola. Ilyenkor szeptemberben, az évnyitókon ők a főszereplők, az ő életükben következik be a legnagyobb változás. Ők az elsősök!

Ha a szülők, a pedagógusok jól felkészítették a nebulót, akkor bizonyára nagyon várja már az iskolát. Készül arra, hogy megismerje a betűk, a számok birodalmát, új világ nyíljon előtte. Nem kell már a szülőkre, nagyobb testvérekre várni, ha mesét akar, ha bárhol el kell olvasni valamit. Lassanként egyedül is képes lesz kiszámolni apróságokat.

Sajnos az iskola nemcsak erről szól. Sok pedagógus kezdi fogyókúrával az elsősök szoktatását, akkora a változás az óvodás szabályokhoz képest. Ez Magyarországon a rendszer hibája, túl gyors az átmenet, nincs fokozatosság. Óriási szakadék tátong az óvodai szabad - irányított - élet, és a szigorú keretekbe foglalt iskolai oktatás között. Nem a játék alakul át tanulássá, nincs már meseolvasás, közös reggeli... Persze van olyan iskola, van olyan tanító, amire, akire ez nem igaz. Szerencsés helyzetben vagyunk, ha a gyerekünk ilyen helyre kerül, és észrevétlenül alakul iskolássá.

A többség sajnos azzal szembesül, hogy a becsengetéssel kezdődik a tanítás, akkorra szigorúan elő kell készülni az órára. 45 percig egyhelyben kell ülni (azért eleinte a tanítók is megmozgatják őket ennél sokkal gyakrabban, mert eleinte biztosan nem bírja az összes gyerek ezt a rendet), nem illik felállni, nem illik beleszólni. A játékot felváltja a "komoly munka". Sok szülő retteg attól, hogy hogy fog az ő csemetéje kibírni ennyi időt "jólnevelten".

Bármilyen meglepő, a legtöbb gyerek viszonylag könnyen megjegyzi a szabályokat, ha következetes az elvárás, akkor be is tartja azokat. Egyre inkább kialakul a kötelességtudat, az önfegyelem. A játék helyett a teljesítmény lesz a főszereplő a közösségben.

Nemcsak testi fejlődésen mennek át ebben a korban a gyerekek (megnyúlnak, már jól láthatóak a fiús/lányos jegyek), hanem a lelki fejlődés is új stádiumhoz ér. A család mellett egyre fontosabbak a kortársak (egyre több barátot szereznek maguknak). Igyekeznek nemcsak a számukra kedves felnőtteknek, hanem az osztálytársaknak is megfelelni.

Természetesen nagyok az egyéni eltérések: egyik gyerek testileg fejlettebb (magasabb, erősebb), van aki lelkileg (jó a kontaktusteremtő-képessége felnőttel, gyerekkel; végigcsinálja, amit elkezd, rá lehet bízni a feladatokat). Könnyebb helyzetben vannak azok a tanulók, akik rendelkeznek a következő képességekkel: kitartóak (képesek percekig lekötni magukat egyfajta tevékenységgel), jól, könnyen memorizálnak (egyszerűbb verseket pl.), bő a szókincsük, jól kifejezik magukat; jó a kézügyességük (rajzolnak, gyurmáznak).

A pedagógusok is sokfélék. Van, akinek fontos, hogy minden feladat, minden sor ki legyen töltve a munkafüzetben, és még vagy 3 füzetet is teleirat a gyerekekkel. Van, aki még a szülőt is visszafogja: csak annyit kell írni, ami ahhoz szükséges, hogy tényleg megtanulja a gyerek az adott betűt, számot.

Fontos, hogy a szülő ismerje a gyereke képességeit! Ha valamelyik többet bír, szeret írni, olvasni, számolni, nyugodtan adhatunk neki gyakorló feladatokat, "nyúzhatjuk" a tanulással, leckével! (Egyeztessünk a tanítóval, hogy milyen feladatokat oldhat meg, ne legyen zavaró a következő órákon, hogy előre dolgoztunk, már készen vannak az órára tervezett feladatok. Vehetünk otthonra füzeteket, ebbe mi is dolgozhatunk, gyakoroltathatjuk a csemetét, de rengeteg foglalkoztató kapható a boltokban is.) Ha a gyerek "szenved" a tanulással, akkor örüljünk, ha az előírt leckét elkészíti. Ne utáltassuk meg a tanulást azzal, hogy még ezt az oldalt is, még azt a példát is oldja meg, gyakoroljon. Arra ügyeljünk, hogy a kapott feladatokat minél pontosabban, szebben, jobban megoldja. Neki az legyen a cél, hogy minél hamarabb fejezze be a leckeírást, ne ücsörögjön, nézelődjön feleslegesen.

Vannak gyerekek, akik már tudnak olvasni. Ha szerencsénk van, akkor a tanító tud neki külön feladatokat adni (ez viszont a pedagógustól igényel többletmunkát, nem mindenki foglalkozik vele), akkor neki is sok újdonságot jelent az iskola. Rövid idő alatt viszont a többiek őt utolérik, és akkor már könnyebben együtt tudnak haladni, véletlenül sem fog unatkozni.

Próbáljunk meg együttműködni: az iskola és a család. A legfontosabb hátteret a család adja, az ő feladata a nevelés. Ebben sokat tudnak segíteni a tanítók, tanárok is. Hallgassuk meg, mi az ő véleményük a gyermekünkről, miben kell segíteni őt. Esetleg kérdezzük meg, hogyan segítsünk! Ha a család biztos, nyugodt hátteret ad, tud kihez fordulni  a gyermek, akkor biztosan nyugodtan fog iskolába menni, hiszen érzi, hogy jól felkészült a következő napra. S, ha ez tényleg így van, akkor csupa jó eredményről fogunk hallani, mindenféle nyomdákkal, piros pontokkal büszkélkedik majd a MI gyerekünk!

betöltés...