A gyermek közösségbe kerülésével új szakasz kezdődik a családok életében.
A gyermek viselkedése ebben a periódusban mélyreható változásokon megy át. A játékos, élénk képzelőerővel rendelkező háromévesből - betöltött hatodik életévében - iskolaérett gyermek lesz.
Jelentős változás következik be a testi fejlettségében, szociális magatartásában, a gondolkodás és a cselekvés sajátosságaiban.
Nevelési szempontból új - és addig nem gyakorolt - feladatokkal szembesülnek a szülők. Szociális szempontból az addig kizárólag csak a családra utalt apróság idegen környezetbe kerül. Meg kell küzdenie a beilleszkedés problémáival, az irányított szociális érzések (részvét, közös öröm, káröröm, irigység stb.) megtanulásával, a közösségi élet által elvárt magatartási minták elsajátításával.

Az óvodáskorú gyermek gondolkodása erősen totális jellegű. Nem képes a tárgyilagosságra. Miután nagy szerepe van az alkotó fantáziának, sok esetben nem tudja a valóságot és a fantáziaképet megkülönböztetni. Saját élményeit eltúlozza, időnként "füllent" (fantázia hazugság). Emlékezetük is meglehetősen labilis, így könnyen felléphetnek szubjektív emlékezeti tévedések.
Cselekvésükben két motívumnak van nagy jelentősége: a gyermek utánzási hajlamának és az önállóságra való törekvésnek. Ez a két tendencia bizonyos ellentétben van egymással, időnként feszültségeket szül. Az "én akarom" magatartás (ld. koragyermekkori dac) és az ebből adódó konfliktusok kezelése nem könnyű szülői feladat.