SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Furcsa pár

[cikkei] - 2004-03-08
Furcsa pár voltak. A férfi magas, kisportolt, szép arcú. Testhez álló trikói kiemelték az izmos felsőtestét, a feszes farmerekkel a hatás lélegzetelállító volt. Fekete haja időnként belehullt a szemébe, gyakran beletúrt, vagy napszemüveget biggyesztett rá, avval tartotta kordában.


A nő nem volt szép. Kicsit telt alakját nem merte hangsúlyozni, legtöbbször óriási férfipólókban lehetett látni. Az arca és a haja neki is szép volt, de a tartásán csak az látszott, hogy nincs jóban a világgal, legfőképpen saját magával nincs. Zavarták az emberek, és főleg az, hogy a társa után utána fordultak a nők, ránevettek, a közelében úszkáltak a vízben.

Három gyerekkel járták nap mint nap a kis balatoni üdülőhelyet. A gyerekek mindig nevettek, a férfi rengeteget bolondozott velük, hol az egyik, hol a másik kicsi volt a nyakában, a nagylánnyal pedig elmélyült beszélgetéseket folytattak a strandon. Bármit is tett a férfi, egyik keze, vagy a pillantása mindig a nőn nyugodott, megérintette, csókot adott neki, átölelte. Fél szeme pedig mindig a gyerekeken.

A pultos lány a cukrászdában már az első alkalommal felfigyelt a furcsa párra, és persze főleg a férfira. Bosszantotta, hogy mindig a nővel és a gyerekekkel látja. Nagyon tetszett neki. Minden délután ott voltak, és pár nap után a lány tett néhány sikamlós megjegyzést: hol a férfi izmoktól duzzadó trikójára, hol pedig a zárás után kapható legfinomabb fagyikra. A férfi az első megjegyzést szinte nem is hallotta, mert a szőke kislány éppen eperfagyival ette le a ruháját. A második megjegyzésnél a nagyobbik gyerek kezdte el rángatni a karját, inni kért.

A lány sehogy sem tudott közelebb kerülni hozzá. Udvarias mosolyt mindig kapott, egyebet nem. És telt a nyár. Lassan belátta, hogy egy olyan embert akart megszerezni, akinek mindene a családja, a felesége és a gyerekei.

Már szeptember volt, de ők végig ott voltak. Aztán egyszer csak a nő jött a gyerekekkel. És újra csak ő. Na, végre, gondolta a lány gonoszul, még az én időm is eljöhet. Biztos ejtette a pasas ezt a tehenet, csak feltűnik egyedül is. De a férfi nem tűnt fel. Többet nem jött, és a nő is eltűnt végleg. Bezárt a cukrászda, véget ért a szezon.

A lány a minap a keresztapjáéknál ebédelt. Ők meséltek a furcsa párról, akikkel összebarátkoztak a nyáron. Milyen kedvesek voltak. Milyen életvidámak. És milyen kár, hogy az asszony elhagyta a férfit, nem is értik, miért, hiszen az leste minden szavát, és tökéletesen bánt a gyerekekkel is, pedig ők a nő első házasságából származtak, nem az övé volt egyik sem. De hát vannak érthetetlen dolgok, hiába.

Vannak érthetetlen dolgok. A lány belátta, hogy keveset tud még a világról. A nő pedig feltűnt már május elején, egy alacsonyabb, szemüveges, középkorú férfibe karolva. A nő ragyogott, gyönyörű volt. Alakja szexis miniruhába csomagolva, a szemében tűz. A férfi soha többé nem jött. A nagyobbik gyerek nem nyaralt velük, kinőtte a családi nyaralásokat. A kicsit továbbra is minden délután kaptak fagyit. Eseménytelenül telt a balatoni nyár.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

„Csak pár évre maradok otthon” - sok anya csak 15 év múlva jön rá, mit veszített el

Sok negyvenes anya ma azzal szembesül, hogy éveken át otthon tartotta a családot, nevelte a gyerekeket, intézte a láthatatlan feladatokat, most pedig, amikor visszatérne a munka világába, úgy érzi: a "csak pár év szünet" valójában egész karriereket sodort félre.

Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult

A rendetlenség nemcsak a lakásban foglal helyet, hanem a fejünkben is. Egy édesanya most megmutatta, hogyan sikerült három gondolatváltással megszabadulnia a felesleges holmik 90 százalékától - és közben visszaszereznie a nyugalmát. Ezek egyszerű, bárki számára bevethető gondolatváltások.

Több tanárnál találtak mellrákot ugyanabban a középiskolában: vizsgálódik a közegészségügy

Több női tanárnál diagnosztizáltak mellrákot vagy rákmegelőző állapotot egy massachusettsi középiskolában az elmúlt években. Az iskola közegészségügyi vizsgálatot kért, miközben a hatóságok és a vezetés is óvatosságra int: egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy az épület közvetlen veszélyt jelentene.

Szép lánynevek, amelyeknek meglepően baljós jelentése van

Van, hogy egy név első hallásra finom és különleges, a jelentése vagy a hozzá kapcsolódó történet mégis egészen más hangulatot ad neki.

11 évesen, jegy és útlevél nélkül repült Rómába: a fiú, aki csak vécére akart menni

Liam Corcoran neve 2012-ben bejárta a világsajtót, most pedig újra felkapta a közösségi média. A 11 éves fiú Manchesterben kisétált az anyja mellől, majd valahogy egy Rómába tartó repülőn kötött ki, jegy, útlevél és beszállókártya nélkül.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja