Van egy kérésem mindazokhoz, akiknek  környezetében gyászoló él: Ne maradjon magára a gyászoló!

Van egy elképzelés, miszerint  szegénynek gyásza van, nem szabad zavarni.

Szüleim és Férjem halálát megéltem, ez az elképzelés hazug. A legrosszabb idő, a temetés utáni idő.
Akkor már nem kell semmit intézni a gyászolónak, rokonok ismerősök, nem járnak hozzá, ez a legbiztosabb idő arra, hogy egy jól szabott depresszió kialakuljon.  Ha a gyászoló lemond magáról, hisz egyedül maradt, egy életre tönkre teheti az embert.
Pedig mind azért maradtunk itt, mert Istennek még terve van velünk. Életünket a lehető legjobban tovább kell vinni.
Kérek mindenkit, ne hagyják magukra, főleg az ünnepek körül a gyászolókat, de a más okból magányossá vált embereket sem!

Már leírtam, és újra leírom.

Aki úgy érzi nem tud egyedül megbirkózni magányával, írjon, vagy hívjon telefonon.

Amikor az Ünnep fényei kihunynak, az ajtók bezárulnak a vendégek mögött, különös súllyal nehezednek ezek a napok minden magányosra! Ne hagyjuk, hogy így legyen.