SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A rendőrségre ment az anya, mert nem tudta megkülönböztetni a gyerekeit

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-03-10
Az ikerbabák 45 naposak voltak, az anyának pedig fogalma sem volt róla, hogy melyik melyik: ezért a rendőrség segítségét kérte. Még ujjlenyomat is készült, ám nem voltak benne a rendszerben: ezért még mindig nem tudja, ki kicsoda.
A rendőrségre ment az anya, mert nem tudta megkülönböztetni a gyerekeit

/Kiemelt képünk illusztráció/

Akkor kezdett összezavarodni, amikor már nem volt meg a bokaszalagjuk

Sofi Rodríguez álmában sem gondolta volna, hogy nem fogja tudni megkülönböztetni az ikreit. Mégis megtörtént vele. Az egész akkor kezdődött, amikor az egyik baba lábát már szorította az azonosító szalagja, ezért levágta. 

"Észrevettük, hogy a pánt túl kicsi neki, szorítja a lábát, ezért levágtuk. Levettem és azt gondoltam, hogy másnap már tudni fogom, melyik melyik, de összezavarodtam" - mesélte a 24 éves édesanya, aki kálváriájukat a Twitteren osztotta meg.
 


 

A 45 napos kicsikkel bement a rendőrségre, hogy segítséget kérjen. 

"Elmentem, hogy levegyék az ujjlenyomatukat, és segítsenek megmondani, hogy melyikük melyik” – írta az anya és hozzátette, hogy ő nyerte az év anyukája címet. 

Azt mondta, hogy a fotók alapján látszanak különbözőségek, az életben mégis olyanok a babái, mint két tojás, és lehetetlen őket megkülönböztetni.
 

Az ujjlenyomatuk nem volt a rendszerben, még mindig nem tudja, ki kicsoda

A rendőrségen sem járt sikerrel a nő, a kicsik ujjlenyomata ugyanis nem szerepelt a rendszerben, ezért még mindig nem derült ki számára, hogy melyik kisbaba melyik. 

Ráadásul amikor oltásra vitték a babákat, egyiküket kétszer oltották be, mert nem tudták megkülönböztetni őket. 

A nő bejegyzésére rengeteg komment érkezett. 

Volt, aki azt javasolta, hogy egyikük körmét fesse be, saját maga is ezt alkalmazta az ikreinél, amikor kicsik voltak. 

Míg más azt írta, hogy a súlyuk alapján különböztette meg őket a kezdetektől fogva, egészen addig, amíg el nem készült számukra egy névvel ellátott karkötő. 

Indexkép: Karen Warfel képe a Pixabay-en

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Rengetegen keresték a kétéves kislányt, sajnos már csak a holttestét találták meg.
A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

Amikor a szülő tanácstalan, mert a gyereke kezelhetetlen, szófogadatlan, akkor érdemes először tükörbe nézni: milyen a család működése, mi állhat a háttérben? Szakemberek szerint ugyanis nagy általánosságban nem létezik problémás gyerek, csak problémás szülők.
Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Az ovisok ezúttal az udvaron található lilaakácból ettek: néhányan rosszul lettek, az óvónők pedig azonnal mentőt hívtak. Pár héten belül ez már a második mérgezéses eset az óvodában. Nemrég ugyanis porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe ugyanebben az intézményben.
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Szakértők szerint a legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha folyamatosan tiltjuk őt mindentől. Egy kamasznak szüksége van egy biztonságos helyre, szabadságra, útmutatásra, biztatásra és persze arra, hogy bármennyire is felbosszant, érezze, hogy szereted őt.
A szerkesztő ajánlja