SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Betilthatják a kisfiúk körülmetélését Dániában

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2018-06-14
Dániában a parlamentnek foglalkoznia kell a kisfiúk körülmetélését tiltani szándékozó lakossági kezdeményezéssel, mivel meglett az ehhez szükséges ötvenezer aláírás - értesült a hvg.hu.
A téma azonban igen összetett, a dán országgyűlésnek pedig nem kell elsietnie a kérdés napirendre vételét.

A körülmetélés, vagyis a fityma eltávolítása leginkább a zsidó és a muszlim családokban élő szokás

A Bibliában és a Koránban egyaránt szereplő előírás alapján leginkább csecsemőkorban - hivatalosan hét- vagy nyolcnaposan - végzik el a kisfiúkon. A műtét megfelelő higiéniás viszonyok között elvégezve nem fájdalmas, nem veszélyes, később pedig akár előnyére is válhat a férfiaknak.

A dán polgárok egy része azonban ezt nem így gondolja. Ők úgy látják, a körülmetélés nem más, mint brutális testcsonkítás, amelyhez az érintettek - lévén igen fiatalok a beavatkozás elvégzésekor - nem adhatták meg a beleegyezésüket. Az aláírók szerint mindenkinek joga van teljes, sértetlen testben leélnie az életét, ezért azt követelik a törvényhozóktól, hogy kizárólag 18 év felettiek esetében engedélyezzék a műtétet.

A dán parlamentnek az összegyűlt nagy számú aláírás miatt valamikor mindenképpen napirendre kell vennie az ügyet, ám nincs rá határidő, hogy mikor, és ha meg is teszik, akkor sem biztos, hogy valóban be is tiltják a körülmetélést.
 

Nem Dánia az első ország, ahol ez a kérdés felmerül

2012-ben Németországban a kölni tartományi bíróság megállapította, hogy a gyermekkorban elvégzett körülmetélés jogellenes.

Az ügy közvetlen előzménye az volt, hogy egy négyéves muzulmán kisfiúnál komplikációk léptek fel a beavatkozás után, és kórházba került. A bíróság akkor úgy látta, hogy a család és az orvos megsértették a gyermek szabad önrendelkezési jogát, ami előbbre való, mint a szülők szabad vallásgyakorláshoz való joga. Az Európai Rabbik Konferenciája ekkor a holokauszt utáni legsúlyosabb támadásként értékelte a bíróság döntését, ami Németországban a történelmi előzmények miatt különösen kínos incidensnek számít. A német kormány is azon az állásponton volt, hogy engedélyezni kell a zsidó és muzulmán lakosságnak a körülmetélés szokását, így nincs hír arról, hogy az azóta eltelt négy évben bárkit is elmarasztalt volna ez ügyben a bíróság.
 

Érdemes szót ejteni a nők körülmetéléséről is

Ez a férfiakétól eltérően brutális és puszta rosszindulat által vezérelt gyakorlat.

A kislányok nemi szervének részleges vagy akár szinte teljes eltávolítása ma már a világ szinte minden országában tiltott, ennek ellenére sajnos ma is sok területen viruló szokás. Célja, hogy a nők számára fájdalmassá tegye a nemi életet, így biztosítva a házastársi hűségüket.
Ezt a beavatkozást leginkább muzulmán országokban szokták elvégezni, noha a Korán nem írja elő.
Az iszlam.com szerint a női körülmetélés teljes formája - a csikló, a kisajak és a nagyajak szinte teljes eltávolítása - abszolút elítélendő, az a módszer azonban, amely során néhány millimétert lemetszenek a csiklóból "a szexuális vágy mérséklése céljából", nem kimondottan tiltott, de nem is ajánlott eljárás.
 

Körülmetélés egészségügyi okokból

Míg Európában és Ázsiában a körülmetélés elsősorban vallási kérdés, a tengerentúlon számtalan család egészségügyi okokból dönt a beavatkozás elvégzése mellett. Ma Amerikában a férfiak 85 százaléka van körülmetélve, igaz, ez a szám csökkenő tendenciát mutat: az utóbbi években a csecsemők nagyjából 60 százalékánál végezték el a beavatkozást.

A legfőbb ok az intim higiénia megkönnyítése, ez esetben ugyanis nem kell rendszeresen gondot fordítani a fityma alatti rész gondos ápolására, amelynek elmaradása gyulladáshoz, betegségekhez vezethet. A körülmetélés megoldja a magyar szülők számára is jól ismert "húzogatni vagy nem húzogatni" - dilemmát, vagyis hogy kell-e rendszeresen hátrahúzni a kisfiúk fitymáját, és ha igen, mennyi idős kortól. A körülmetélt gyermekek körében értelemszerűen a fitymaszűkület is ismeretlen probléma.

Kapcsolódó cikkünk: A kisfiús anyukák nagy kérdése: húzzuk vagy ne húzzuk a fütyit?

Egyes kutatások szerint a beavatkozás mérsékli a HIV és a HPV vírus terjedését, mivel a körülmetélt férfiak nehezebben kapják el ezeket a betegségeket. Azt, hogy a szexuális életet befolyásolja-e, és ha igen, milyen irányba, nehéz vizsgálni, mivel kizárólag olyan férfiak beszámolóira lehet hagyatkozni, akik felnőttként végeztették el magukon a műtétet, ők pedig nincsenek sokan. A legtöbben semmi különbségről nem tettek említést, egy dél-koreai felmérés szerint azonban az általuk megkérdezett alanyok egyértelmű romlásról számoltak be.
 

Körülmetélés Magyarországon

Nem valószínű, hogy hazánkban a kérdés a közeljövőben fel fog merülni, ugyanis jelenleg meglehetősen szűk kört érint. Leginkább a hagyománytisztelő zsidó családok körében szokott az igény felmerülni, s nekik is csak 2002 óta van lehetőségük Magyarországon elvégeztetni a beavatkozást - korábban vagy kiutaztak Izraelbe, vagy onnan hívattak rabbit.

Az egészségügyi okokból, megelőző célból elvégeztetett körülmetélés sem igazán szokás hazánkban, inkább a súlyosabb fitymaszűkület kezelésekor szokott felmerülni, mint megoldási javaslat.

Indexkép: wikimedia.org

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja