A bébiholmik kedves állatfigurái és pasztellszínei közé egyre gyakrabban keverednek katonai uniformist utánzó ruhadarabok, ijesztő szörnyek vagy harcosok képei. Ezek a képek is  jelentéssel rendelkeznek, jelek: lenyomatok a korról, a társadalmi működésről. Viseljük a jeleket, magunkon hordjuk, a gyermekeinkre tesszük.

A divat jelrendszer, amely hat ránk: követjük, bálványozzuk, figyeljük vagy szembeszállunk vele. Benne létezünk. A ruhákon, bútorokon, tárgyakon megjelenő motívumok áramlása, fel-és letűnésük jelzik az ízlésáramlatokat, a kultúrák egymásra hatásait, és manapság egyre inkább a kiüresedést, a kultúra hiányát, a figyelem, a tudatosság megszűnését, a sodródó, öntudatlan ösztöntársadalom szellemtől megfosztott igényét. A jelek viselőik számára a hasonulás semmitmondó eszközévé válnak, elveszítik szimbolikus jelentésüket, tárgyiasulnak. Megfigyelhetjük ezt az ész és lélek nélküli keresztviselésben, vagy például a hennafestés divattá válásában: az indiai és arab kultúrában a társadalmi státuszt jelző testdíszítés puszta divattá, mondhatni sallanggá vált az utóbbi évtizedben Európában.

Térjünk a tárgyra. Egy gyermekruhán akadt meg a szemem, miközben két fiammal a játszótéren időztem. Kétévesre való, rózsaszín alapon mintás pamutruha, a széle fodrosra varrott - első pillantásra egy nagy gonddal és némi ízlésficammal kimunkált marcipándíszt idéz. De puha, kényelmes, jól szabott darab. Egy kétéves, bájos, tiszta tekintetű kislány viseli. Tökéletes kis teremtés minden porcikájában. A homokban játszik egy templom előtti árnyas, platánokkal körülvett játszótéren, ebédet főz, kever, kavar. Ragyog a nap. Egy mély belégzés és hosszú kifújás idejére minden rendben, körbevesz a nyugalom. Ahogy így lebegek az idillben, egy villanásnyi időre - csak mintha - egy halálfej képe tűnik fel: egy fehér halálfej, keresztbe rakott lábszárcsontokkal a kislány virágos ruháján. A tudatmezőmbe került. Nem értem, érdekes. Továbbgördül a figyelmem. Nézelődöm. Aztán megint a szemem elé bukkan a halálfej. Közelebb megyek a picihez. Megfigyelem ruhája mintázatát, keresem a halálfejet. Talán csak képzelődtem. Szóval közelebb megyek. Nem, nem tévedtem. A szívecskékből, apró virágokból, magokból felépített mandalaminták közé asszimilálódva, akárha szívecskék, virágok vagy magocskák volnának ott bújnak a halálfejek. A ruhácskát díszítő hatféle mandalából kettő a halálfejek ismétlődésével szerveződik, körbeölelve a szívekből álló belső kört. Az egyik típuson a körön belül még ötágú csillagokból álló gyűrű is látható. A halálfejek így megbújva, beépülve a szív és virágmotívumok közé - milyen alattomos is ez. Mi ezzel a baj? Először is: nem stimmel. Valahogy éppúgy nem stimmel egy kisgyereken a halálfej, mint a paprikásszalámi címkéjén vigyorgó malac képe. Bár a kettő éppen inverze egymásnak. Mégis mind a kettő morbid, azaz természetellenes.

Mit is jelent a koponyamotívum csontokkal és kalóz szemkötővel egy kislányon - gondolkodom. A halálfejre gyerekkoromból emlékszem a hypo dobozáról. A méreg jele. Aztán tudom, hogy a kalózok zászlajának is motívuma. Ez sem jobb. A kalózok szervezett bűnözést folytató rablógyilkosok voltak ugyebár, és ma is azok, akik rettenthetetlen hatalmuk kifejezéseként a halál urainak tartották magukat - legalábbis ezt fejezi ki zászlajuk, a Jolly Rogers, amely egy nyíllal szívet átdöfő csontvázfigura.

Le vagyok maradva. Hogy miért? Mert nem követem a divatot, csak annyira, amennyire a természetes új utáni vágyammal találkozik. Általában ódzkodom a kommersztől. Ahogy utánanézek, a halálfejes divat 2006 óta masszívan jelen van a tömegízlést formáló cégek termékein. Ma már letűnőben, már csak a másolatokban, a kínai piacos ruhákban jelenik meg.

Nézzük a szimbólum kulturális hátterét, ami talán nem a legmeghatározóbb pont a divat alakítóinak látóterében. A keresztény szimbolikában a halálfej kötődik Krisztushoz is - arra utal, hogy Krisztus magára vette Ádám bűnét, ezáltal a halált. Kétlem, hogy a koponydivatnak bármi köze lenne ehhez a szimbolikához.   A régi, kétévszázad előtti sírkövek alján gyakran találni halálfejmotívumot: koponya, alatta keresztbe tett lábszárcsontokkal, ez nem meglepő. A kalotaszegi Magyarvistán például a templomhoz vezető lépcső oldalát régi sírkövekkel díszítették, ott is feltűnt a jel használata.  

Az is eszembe jut, hogy a német SS alakulatoknak is jelképe, illetve hatalmi szimbóluma  volt a halálfej. Ennyi elég ahhoz, hogy ne tegyük divattá. Végtére is horogkeresztes és vöröscsillagos gyermekruhákba sem öltöztetnénk csemetéinket.

Gondolkodom. Talán az lehet a motivációja - ha van egyáltalán -  ennek a divatnak, a halál ilyenfajta ábrázolásának, hogy nevetség tárgyává váljon, hogy lekicsinyítve ne legyen olyan rémisztő? Ez a modern kor haláltánca? Elveszik a hatalmát, azzal, hogy apró virágmotívumok helyett fűzik fel egy mintában? Kigúnyolják? Lehet, ha feltételezünk bármiféle tudatosságot a divat formálói részéről.

Menő, fiatalos, lázadó? Poén? - olvasom a fórumbejegyzéseket.

Nem értem mi a poén ebben?

Lehet, hogy a halál az élet egy pontjáról tekintve nem rémisztő, lehet, hogy képesek vagyunk életünk során odáig fejlődni lélekben, hogy elfogadjuk a halál tényét, hogy átlépésként éljük meg - igen megéljük a halált, képesek vagyunk magunkat olyannyira a természet részeinek, a kozmosz csillámatomjainak tekinteni, hogy nem rémülünk meg a halál, az itteni lét felől tekintve végleges átalakulást hozó pillanatától. Mégis, az a gyanúm, hogy a halálfejdivat mögött egyszerűen bár, de settenkedve, a mitizált és elferdítetten jónak feltüntetett kalózmúlt áll, mert  sokakat érdekel a kalózok története, vagányság, merészség kötődik hozzájuk.

A halálfejes lánykaruha címkéjén egyébként a kétbetűs márkanév alatt: made in Kambodzsa.