SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Miért sír a gyermekem?

Kaszáné Dézsi Hajnalka [cikkei] - 2011-03-08
Anyaként sokszor át kellett élnem azt a helyzetet, hogy kisbabám vigasztalhatatlanul sír, én meg kétségbeesve próbálom megtalálni ennek az okát. Azzal a régi nézettel viszont nem értek egyet, miszerint "hadd sírjon, attól erősödik a tüdeje"!

A csecsemők kezdetben csak sírással kommunikálnak, nem képesek szavakkal elmondani, mi is a bajuk, de várják a megoldást a szüleiktől. Az biztos, a sírás mindig arra utal, hogy a gyermek nem érzi jól magát, fáj valamije, valamelyik szükséglete kielégítetlen, vagy csak épp egy kis babusgatásra vágyik. A sírással mindenkor azt kommunikálja felénk, hogy segítségre van szüksége, ezért soha nem szabad ezt figyelmen kívül hagyni, mert ezzel megrendül a gyermek szüleibe vetett bizalma, úgy érzi, nem számíthat rájuk, és nem lesz boldog kiegyensúlyozott baba. A csecsemők minden szükségletüket másféle sírással fejezik ki, de nem egyszerű kitalálni, melyik sírás mit jelent, ebben szeretnék cikkemmel segíteni.

Amikor sír a kisbaba, az anyukája elkezdi keresni ennek az okát (éhes, szomjas, vagy tele a pelenka?), amikor rálel, mi a baj, elhárítja a problémát, és a gyermek megnyugszik. Ekkor megerősödik benne az a tény, ha nem érzi jól magát, sírnia kell, mert az anyukája tud majd segíteni rajta. Ez az alapja a biztos kötődésnek, a jó anya-gyermek kapcsolatnak. E tevékenység során viszont az anya is megtanulja, melyik sírás, mit jelent, és magabiztosan meg tudja szüntetni az okát.

A sírások nemcsak erősségükben, hangszínükben, különbözhetnek egymástól, hanem kiegészülhetnek egyéb mozdulatokkal, jelzésekkel. A következőkben saját elnevezéseket használva próbálom jellemezni őket, amelyek jegyei alapján bárki felismerheti, mikor melyikről van szó.

Hasfájós sírás:

A baba panaszosan sír, feszíti magát, lábát felhúzza a hasához, mászó mozdulatokat végez. A görcsöket, hasra fektetéssel, hasfájás masszázzsal lehet csillapítani.

Éhes/szomjas sírás:

Kezdetben a csecsemő csak nyöszörög, majd egyre türelmetlenebbé válik, közben cuppog, kezét szopni kezdi. Ennek felismerésében az is segít, ha már kialakult a baba napirendje, és már az első jeleknél tudni lehet, hogy éhes lesz. Ha a két étkezési idő között tapasztaljuk ugyanezt, akkor inkább szomjúságot jelez.

Álmos sírás:

Halk sírdogálás közben szemét lecsukogatja, de valami megzavarja ( fény, hang, a szülő nyugtalansága, feszültsége, kétségbeesése. Ilyenkor csendes, nyugodt környezetet kell neki biztosítani, esetleg mellre helyezni, és akkor megnyugszik, és el fog tudni aludni.

Ijedt sírás:

Az első hónapokban a csecsemők átkaroló(Moro)-reflexszel reagálnak az ijesztő dolgokra, melyet erőteljes sírás követ. Kiválthatja erős fény, hangos, éles zaj, akár saját tüsszentésétől is megijed, vagy egy tárgy, ill. személy váratlan felbukkanása is megijesztheti őket.

Beteg sírás:

Erőteljes akár éles sikoltozó sírás, amelyet nem tudunk semmivel csillapítani, a szülőkben is riadalmat vált ki. Fogfájásra jellemző, hogy hirtelen jelentkező, éles sírásba kezd, nyugodt játék vagy alvás közben. Fülfájásnál pedig kezével a füléhez kapkod sírás közben.

Elhagyatott sírás:

A gyermeknek minden szükséglete ki van elégítve, mégis nyugtalan, sírdogál, abbahagyja, újrakezdi a panaszkodást. Ilyenkor inkább társaságra van szüksége, jelzi, hogy közelségre, simogatásra, ölelésre, szeretgetésre vágyik.

Sértett sírás:

Éles, figyelemfelkeltő, néha sikoltozó sírás, amikor nem az történik, amit a gyerek szeretne, vagy elveszik a kedvenc játékát, mert biztos, hogy tiltott dolgot vagy a tesó féltett holmiját kaparintja meg.

Nyűgösség:

Ekkor a babának kényelmetlen valami, nem megfelelő a testhelyzete, tele a pelenka, túl meleg, vagy épp túl hideg a környezet, összegyűrődött a ruhája, vagy a pléd alatta, és nyomja, zavarja a fény, idegen tárgy, személy veszi körül, napirendjében következne a fürdés, vagy a levegőztetés, a cumiját, vagy a kedvenc kendőjét kéri, de időjárás változás és a holdtölte is nyugtalanná teheti a babát.

Kellő odafigyeléssel mindenki megtanulhatja néhány hét alatt, mikor miért sír a gyermeke. Ehhez persze az is kell, hogy az anyuka nyugodt, higgadt tudjon maradni, ne feszélyezze, mit gondolnak, mondanak mások, és tudjon a saját megérzéseire, hallgatni, mert csak így tud ösztönösen ráérezni, mik kell tennie. Teljes tanácstalanság esetén, ha már semmi nem segít, a mellre helyezés megnyugtathatja a picit.

Vannak csöppségek, akik több babusgatást igényelnek, és ezt ki is követelik maguknak. Meg kell nekik adni, amit kérnek, nem tudjuk őket felkapatni, mert nem fognak több törődést kiharcolni, mint amennyire szüksége van. Sokkal ártalmasabb sírni hagyni egy ilyen érzékeny kisdedet, mint megadni neki a vágyott szeretgetést. A baba minden jelzését le kell reagálni, mert ettől megnyugszik, boldog, kiegyensúlyozott gyermek lesz, és önbizalommal teli boldog felnőtté válik majd. Ez szerintem mindenkinek megér ennyit.

Fotó: Ben_Kerckx/Pixabay.com

A 2011. februári cikkíró pályázatra beküldött írás

 

 

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja