SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Négylábú ünnepek

Kókai Kata [cikkei] - 2004-12-12
Miután sikeresen végigjártuk az összes létező üzletet, hogy beszerezzük szemünk fényének a hőn áhított ajándékot -s persze alaposan el is rejtettük azt-, következhet a karácsonyi menü összeállítása.

Újabb tortúra árán beszerezzük az alapanyagokat, s megsütjük a karácsonyi süteményeket, mely jobb esetben gyermekünk hatékony segítségével történik.

Végre következhet a szórakozás: előkerülnek a rég nem látott díszek, s gyermekeink újabb karácsonyi remekművei. Miután felkerült az egész lakást betöltő dekoráció, nyugodt szívvel nekilátunk a jól megérdemelt pihenésnek. S ekkor tűnik fel a család négylábú kedvence, aki eddig a nagy sürgés-forgásban szinte teljesen elkerülte figyelmünket.

Attól függetlenül, hogy kutyánk számára a karácsony is csak egy ugyanolyan nap, mint bármelyik másik, az ünnepek alatt gyakrabban kerül a figyelem központjába, mint máskor. Persze ezúttal nem aranyos csínytevései, vagy kedves megnyilvánulásai miatt, hiszen az ünnepi sürgölődés során papucs-tolvajból első számú közellenséggé lép elő.

Az első kibontott szaloncukor még gyermekeinkre terelheti a gyanút, de a sokadszori lametta- és díszgyertya eltűnés, az oly féltve őrzött üvegdíszek maradványai és rosszabb esetben a már földön heverő karácsonyfa látványa egyértelműen négylábú kedvencünk tevékenykedésére utal. Fontos, hogy ne feledkezzünk el róla sem a szeretet ünnepén!

Kedvenceink sokszor csupán némi szeretetet és odafigyelést szeretnének, s ha ezt nem kapják meg, hajlamosak rongálásba kezdeni, hogy felkeltsék szeretett gazdájuk figyelmét. Természetesen a hétköznapokban kevésbé okoznak kárt az apró csínytevések, azonban a szeretet ünnepének közeledtével, vendégekre várva már egy-egy elszakadt lametta is fejfájást okozhat. De ne feledjünk el azt sem, hogy ami számunkra plusz munkát jelent, az kedvenc háziállatunk számára akár veszélyforrás is lehet. Már egy szaloncukor is megbetegítheti négylábú társunkat, egy-egy üvegdísz pedig komoly sérülésekhez is vezethet.

Néhány apró fortély, hogy ne csak a gazdi, de az eb se érezze kutyául magát a szeretet ünnepén:

-Kutyánk az ünnepek során ugyanannyi törődést igényel, mint az év többi napján. A törődés hiányának okát nem érzi át, így hajlamos a díszletek megrongálásával felhívni magára a gazdi figyelmét.

-Rakoncátlankodó kedvencünk első számú célpontja a szaloncukor. A csokoládé félék akár komoly betegséget is okozhatnak, ezért ezeket mindig a karácsonyfa felsőbb ágaira akasszuk!

-Az ebek számára a helyes gyomorműködéshez elengedhetetlenek a fűfélék, melynek hiányát lakásban tartott kedvenceink igyekeznek a karácsonyfa megrágásával pótolni. Ezt megelőzhetjük, ha előre megvásároljuk az állateledel kereskedésekben kapható kutyák és macskák számára termesztett füvet.

-Amennyiben kedvencünk kevésbé termetes, könnyedén megóvhatjuk tőle a karácsonyfát, és minden egyéb díszletet. Egy állítható magasságú karácsonyfa talapzat segítségével kedvencünk számára elérhetetlenné válnak a veszélyes díszek.

-Ha méretesebb négylábúval osztjuk meg lakásunkat, célszerű a karácsonyfát egy közepes magasságú állványon-esetleg megfelelő méretű asztalkán- elhelyezni. Az óvatosság kedvéért a gazdagon feldíszített fenyőt szalagokkal rögzíthetjük, így kedvencünk biztosan nem tudja felborítani. A lakás díszei mindig számára elérhetetlen magasságban helyezkedjenek el!

-A fenyő alsó részére műanyag díszeket helyezzünk el, így kedvencünk ebben sem tehet kárt. Fontos, hogy a lametták se kerüljenek elérhető magasságba!

Végül, ha nem marad más megoldás, tartsuk távol négylábú barátunkat az ünnepi dekorációtól!

Fotó: Randy Son Of Robert / Decor Love / CC BY

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Itt volt a legmagasabb a ponthatár idén és ezekre a szakokra volt a legnehezebb bejutni

Csütörtök este kihirdették a 2026-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat, így több mint 140 ezer jelentkező számára eldőlt, szeptembertől megkezdheti-e egyetemi tanulmányait, és ha igen, melyik intézményben. Idén is akadtak olyan szakok, amelyekre rendkívül magas pontszámmal lehetett csak bekerülni.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja