SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK
Prof. Dr. Balázs Csaba


Prof. Dr. Balázs Csaba
Endokrinológus

A Budai Endokrinközpont specialistája "endokrinológia" témakörben
Kérem, tegye fel kérdéseit, készséggel válaszolok Önnek! Bizalmát köszönöm!

Témakörök

Kérdezz-felelek

Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.

Papp Zsolt 3. oltás

Tisztelt Professzor Úr! Gyermekem Papp Zsolt (1992.05.05.)aki az Ön betege volt, a harmadik oltás előtt áll. Tavasszal az Ön által is javasolt kínai oltást kapta mindkétszer. Zsolti egy éve itthon él Kalocsán, dolgozik, tanul is mellette, és próbálja magát mentálisan helyre rázni. Éppen magába zárkózó időszaka van, és nyilván 29 évesen nehezen veszi, hogy még mindig belefolyok az életébe, bár szinte alig. Terészetesen megoldottuk, hogy Ő külön lakásban lakik. Szerencsére az egészségével kapcsolatos tanácsokat elfogadja. Sajnos, egy ideje azonban nem tudja magát a rendszerességre rábírni, így nem szedi a Syntroxint. Arra hivatkozik, hogy össze-vissza nincsen értelme szedni, és nehéz reggelente rábírnia magát az összeszedettségre, felkelésre. Az alap vérképe rendben van, engem azonban aggaszt a nyilvánvalóan magas TSH értéke, ami most ár évek óta 7-10 között van., a gyógyszertelenség miatt. 2021.02.26.vérvétel TSH 7.3 majd 2021.07.20-án aTPO 1706, TRAK 0,3, TSH 4.76, T4 6,78 D vitamin 25, , itt szedte a gyógyszereket. Freseniust szedett egész tavasszal napi 4000 mg-ot. 2021. 09.28. vérvétel TSH 9.280, T4 14,91, későbbi eredménye szerint mintha nem is szedett volna. Későbbi eredményei: Mi lehet az oka, hogy nem szívódik fel, ? Professzor Úr tanácsa mi lenne akár a TSH, akár a D vitamin kapcsán, milyen irányba induljunk? Ebben a pandémiás helyzetben kerüljük a szakrendeléseket, de magán vérvételi lehetőség most már itt, vidéken is elérhető. Harmadik kérdésem, hogy mind-e probléma mellett, leginkább a magas TSH miatt harmadik oltásként mit tetszik javasolni Zsoltinak, most már nagyon fontosnak érezzük a beadatását! Nagyon jó egészséget kívánva várom Professzor Úr tanácsait örök tisztelője: Soogyiné Hegedűs Brigitta
Tisztelt Soogyiné Hegedűs Brigitta!

Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe került.
Válaszomat az alábbikban összegzem:
1. Az oltást 8harmadik oltást is!) mindenképpen javaslom.

2. Kétségetelen, hogy a felszívódási zavar is állhat az eredményei mögött. A D vitamin nem befolyásolja a felszívódást, de a tej étejtermékek igen!
Habár a pajzsmirigy rendellenes működése az egész szervezetre kihat, és emiatt kezelését is csak holisztikus megközelítésben, az egész embert, a tüneteket a laborlelettel és egyéb vizsgálatokkal összevetve szabadna végezni, sokan mégis úgy érzik, hogy a diagnózis alfája és omegája a TSH érték.
A napjainkban igen gyakori, főként nőket érintő pajzsmirigy betegségek kapcsán mára számos laborlelet került nyilvánosságra, amit az érintettek maguk tettek közzé különböző fórumokon, csoportokban, a sorstársaktól választ, kiértékelést remélve. A Sokan azt gondolják, hogy a laborleltből, mint egy varázsgömbből megtudhatják, hogy betegek-e, vagy sem. Pedig ezeket az adatokat csak a beteg panaszaival és a többi vizsgálat eredményével összevetve szabad értelmezni, sohasem önmagában. Ennek több gyakori oka, hogy a mérési módszerek és a referencia értékek laboronként változhatnak, emellett a határértékek jelölésénél több olyan tényezőt, amely a TSH szintet befolyásolhatja, nem vesznek figyelembe.
Mi a TSH ?
Ez egy olyan fehérje, amelyet az agyalapi mirigy állít elő és szükséges a pajzsmirigy működéséhez. Amennyiben a TSH értéke emelkedett, a pajzsmirigy működése általában csökkent, amennyiben a TSH lényegesen csökkent, akkor gyakran beszélhetünk fokozott működésről.
Mi befolyásolhatja a TSH értéket?
Az életkor
- a TSH szintje az életkor előre haladtával nő, így a 4 mIU/l feletti, de 10 mIU/l alatti érték akár normális is lehet időseknél.

A beteg által lakott terület jódellátottsága
- jód hiányában kevés T3 és T4 (pajzsmirigy hormonok) képződik, amely miatt fokozott a TSH termelése.

Az évszak
- télen, hideg időben a szervezetnek több pajzsmirigy hormonra lehet szüksége, ez azt eredményezheti, hogy a TSH szint megemelkedik.
A napszak
- a TSH szintje a vérben a nap egyes periódusában változik (legmagasabb éjfél előtt a hajnali órákban).
Egyéb betegségek
Túlzott stressz, heveny megbetegedés és láz is hatással lehet a TSH szintre.
Alkalmazott gyógyszerek
- a TSH szint változhat például, ha a beteg szteroidokat szed, de egyes szívgyógyszerek és a következőkben, a teljesség igénye nélkül felsorolt hatóanyagok is befolyásolják a pajzsmirigy működését: amiodaron, jód tartalmú kontrasztanyagok, szulfonilureák, szulfonamidok, lítium, tirozin-kináz gátlók, interleukin, interferon, dopamin, dopamin agonisták (bromocriptine), glükokortikoidok, metformin, szomatosztatin analógok, phenytoin, rifampicin, phenobarbital.
Jó egészséget kívánok, tisztelettel:



Prof. Dr. Balázs Csaba
2021-11-23 16:51:53
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja