Dobiné Olasz-Papp Nóra
Baba-mama kapcsolati- és pszichológiai tanácsadó
Elérhetőségeim:
Honlap: http://www.dobinenora.hu
http://www.valaszkeszszulok.hu
Baba-mama kapcsolati- és pszichológiai tanácsadó
Elérhetőségeim:
Honlap: http://www.dobinenora.hu
http://www.valaszkeszszulok.hu
Témakörök ►
összes téma
általános információ kérése
alvásproblémák
cumi
dackorszak
elválasztás
étkezési problémák
fejlõdéssel kapcsolatos kérdések
félelem
féltestvér
gyász
homorító baba
hozzátáplálás
könyvajánló
koraszülés
kötõdés
közösségbe járás
napirend
párkapcsolat
pótcselekvés
sírás
sport választása
széklet visszatartása
szeparációs szorongás
szobatisztaság
szoptatás
szülés
testvérféltékenység
újraközeledési krízis
válás
várandósság
Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Kedves Nóra!
Kisfiam most 5 és fél hónapos, nagyon értelmes, ennivaló gyermek, de nagyon nehezen viseli, ha egyedül marad, mégha csak pár percre is. A házimunkát az alvásidejében csinálom, vagy ha a párom otthon van, rengeteget foglalkozok vele, énekelek, mondókázok, masszírozom, szeretgetem, de vannak olyan dolgok, amiket el kell végeznem úgy hogy ő nincs a karomban, és akkor a játszószőnyegre, ágyába teszem egy csomó színes játékkal, rágókával, cumival, és mindig mondom, hogy "Anya kimegy a konyhába / mosdóba, de mindjárt visszajön hozzád!" Ha pont tele van a pocija és nem is álmos (elég ritka hogy mind a kettő igaz legyen, mostmár egyre kevesebbet alszik nappal, pedig fáradt), akkor úgy 5-7 percig bírja sírás nélkül. Egyébként mire visszajövök a mosdóból, úgy sír, hogy áll a könny a fülében! és szinte fuldoklik, remeg a keze, lába, nagyon megijedek tőle. Hiába folytatnám vele a vidám játszást, mondókázást, éneklést, úgy ferhergeli magát hogy hosszú időbe telik megnyugtatni, nem felejti el a sérelmet a kis skorpió fiú. A legrosszabb, ha odaszólok neki mikor még nem vehetem fel, hogy "mindjárt kincsem!", mert mikor meglát, beleéli magát hogy felveszem, és ha látja hogy újra elmegyek, kikészül. Már akkor üvölt mikor a zenélő forgó felé nyúlok, olyankor kapcsol, hogy azért húzom fel neki, mert utána az ajtó felé fogom venni az irányt..Miért nem jegyzi meg, hogy mindig visszajövök?
Kérdésem: szerinted kinövi - ha igen, mikor?- vagy aggódjak hogy ennyire elkeseredik?
Nem anyás még, mert teljesen mindegy ki van vele (rokon vagy idegen nálam is jobban leköti őt), csak Ember legyen, a mozgó játék kevés neki.
Eddig is ilyen volt, de csak most jelent igazán nekem gondot, hogy a hozzátáplálást lassan elkezdtük (kevés volt a tejem), mivel frissen kell az ebédjét készíteni és az nekem ált. 20-40 perc (egy átlagos nőnél lassabban főzök) , nem mindig alszik akkor. Múltkor már kenguruban volt rajtam arccal felém, mikor az almáját pucoltam, pedig félek hogy a késhez nyúl. Vagy minden ebéd úgy kezdődik hogy előtte fél órát üvölt (autóshordozóból kifeszíti magát, csak a kengurut tűri, de egyre nehezebben bírom el, plusz veszélyes is lehet) vagy nem kap friss házi kaját..
Nem tudom hogy taníthatnám meg arra, hogy úgyis boldog baba lehet ha egyedül van időnkét egy kis időre, és hogy tudja hogy visszajövök (pl. jelelő beszéd?)?
A másik, hogy etetés közben pár perc után hirtelen elkezd sírni és kifeszíti magát a babahordozóból, pedig minden ízlik neki, minden kanál ételt lenyel és nagy étvágya van, de nem bír egy helyben maradni, az ölemben sem bírja sokkal tovább fészkelődés nélkül. Pár kanáltól nem lakik jól, állva nem etethetem, és sajnos legalább fél óra még 1,5 dl főzelék, püré bekanalazása. Ha erőltetem, hogy "na még egy kicsit", akkor talán rossz élmény lesz az evés, de ha rögtön kikapom a székéből, akkor félek egyévesen futólépésben fogom etetni az eleven kisfiút, és szaladgálás közben akarja majd elfogyasztani az ebédet, mert nem vártam el tőle félévesen, hogy egy helyben maradjon míg megeszi. Mi a helyes hozzáállás? Ki szeretném váltani a déli tápszert.
A két kérdés összefügg tehát: hogyan neveljünk türelemre?
NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM! Bocsánat a részletes leírásért!
Kisfiam most 5 és fél hónapos, nagyon értelmes, ennivaló gyermek, de nagyon nehezen viseli, ha egyedül marad, mégha csak pár percre is. A házimunkát az alvásidejében csinálom, vagy ha a párom otthon van, rengeteget foglalkozok vele, énekelek, mondókázok, masszírozom, szeretgetem, de vannak olyan dolgok, amiket el kell végeznem úgy hogy ő nincs a karomban, és akkor a játszószőnyegre, ágyába teszem egy csomó színes játékkal, rágókával, cumival, és mindig mondom, hogy "Anya kimegy a konyhába / mosdóba, de mindjárt visszajön hozzád!" Ha pont tele van a pocija és nem is álmos (elég ritka hogy mind a kettő igaz legyen, mostmár egyre kevesebbet alszik nappal, pedig fáradt), akkor úgy 5-7 percig bírja sírás nélkül. Egyébként mire visszajövök a mosdóból, úgy sír, hogy áll a könny a fülében! és szinte fuldoklik, remeg a keze, lába, nagyon megijedek tőle. Hiába folytatnám vele a vidám játszást, mondókázást, éneklést, úgy ferhergeli magát hogy hosszú időbe telik megnyugtatni, nem felejti el a sérelmet a kis skorpió fiú. A legrosszabb, ha odaszólok neki mikor még nem vehetem fel, hogy "mindjárt kincsem!", mert mikor meglát, beleéli magát hogy felveszem, és ha látja hogy újra elmegyek, kikészül. Már akkor üvölt mikor a zenélő forgó felé nyúlok, olyankor kapcsol, hogy azért húzom fel neki, mert utána az ajtó felé fogom venni az irányt..Miért nem jegyzi meg, hogy mindig visszajövök?
Kérdésem: szerinted kinövi - ha igen, mikor?- vagy aggódjak hogy ennyire elkeseredik?
Nem anyás még, mert teljesen mindegy ki van vele (rokon vagy idegen nálam is jobban leköti őt), csak Ember legyen, a mozgó játék kevés neki.
Eddig is ilyen volt, de csak most jelent igazán nekem gondot, hogy a hozzátáplálást lassan elkezdtük (kevés volt a tejem), mivel frissen kell az ebédjét készíteni és az nekem ált. 20-40 perc (egy átlagos nőnél lassabban főzök) , nem mindig alszik akkor. Múltkor már kenguruban volt rajtam arccal felém, mikor az almáját pucoltam, pedig félek hogy a késhez nyúl. Vagy minden ebéd úgy kezdődik hogy előtte fél órát üvölt (autóshordozóból kifeszíti magát, csak a kengurut tűri, de egyre nehezebben bírom el, plusz veszélyes is lehet) vagy nem kap friss házi kaját..
Nem tudom hogy taníthatnám meg arra, hogy úgyis boldog baba lehet ha egyedül van időnkét egy kis időre, és hogy tudja hogy visszajövök (pl. jelelő beszéd?)?
A másik, hogy etetés közben pár perc után hirtelen elkezd sírni és kifeszíti magát a babahordozóból, pedig minden ízlik neki, minden kanál ételt lenyel és nagy étvágya van, de nem bír egy helyben maradni, az ölemben sem bírja sokkal tovább fészkelődés nélkül. Pár kanáltól nem lakik jól, állva nem etethetem, és sajnos legalább fél óra még 1,5 dl főzelék, püré bekanalazása. Ha erőltetem, hogy "na még egy kicsit", akkor talán rossz élmény lesz az evés, de ha rögtön kikapom a székéből, akkor félek egyévesen futólépésben fogom etetni az eleven kisfiút, és szaladgálás közben akarja majd elfogyasztani az ebédet, mert nem vártam el tőle félévesen, hogy egy helyben maradjon míg megeszi. Mi a helyes hozzáállás? Ki szeretném váltani a déli tápszert.
A két kérdés összefügg tehát: hogyan neveljünk türelemre?
NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM! Bocsánat a részletes leírásért!
Kedves Anyuka!
Semmi gond, a részletes leírás mindig jó!:-)
Kisfiad pont abban a korban van,mmikor kezdődik az ún.szeparációs szorongás, azaz, ha eltűnik a szeretett személy a látószögből, félelemerzet lép fel elég intenzíven. Ez nem egy tanult magatartás, hanem belső működés, ami természetes és a normális fejlődés tulajdonképp örvendetes velejárója. Ennek intenzitása a gyermek temperamentumától is függ.
Az, hogy a játékok nem elegendőek neki, az szintén ősi dolog, hiszen a babák még ősi programok szerint működnek. Régen is az volt, hogy a babák a törzs, falka többi tagjával voltak, valaki mindig fel tudta kapni, nem volt egyedül, de ha épp olyanja volt, elfoglalta magát. Tehát a társaság iránti öröm, vonzalom érthető és fontos dolog! :-)
Az, hogy ez meddig tart, megjósolhatatlan. Tulajdonképp ez hullámzó dolog, és nem szűnik meg úgy, mintha elvágták volna. A lényege ennek a folyamatnak, hogy biztonságérzete kialakulhasson,mmegszilárdulhasson. De ez nem tanítástól, szoktatástól lesz jobb. Törekedni érdemes arra, hogy érezze a megértést, pici kora ellenére vegyük komolyan félelmeit, érzéseit. Ennek a jelenségnek az elfogadásában szokott segíteni, ha az ő fejével, ő szemszögéből gondolunk bele, mit élhet át a baba, ha egyedül marad a hatalmas világban és nincs látótávolságon belül, akitől a biztonságot kapjuk!
Az tény, hogy ez elég megterhelő időszak tud lenni, de nagyon jól ráereztél, hogy a testközelséggel lehet könnyíteni a gyerkőcön! Kisfiad kora alapján már ki is nőtt az elölhordozós korból, ha pedig már túl van az 5-7 kg-os súlyhatáron, akkor mindenképp. Ilyenkor lehet váltani háti vagy csípőn hordozásra, ami talán neked is könnyebbséget lenne a veszélyérzetedet csökkentve. persze mindezt megfelelő hordozóeszközzel.
Az is jó lehet, ha a konyhában melletted lehet a földön, játszószőnyegen pl. Alsó fiókokat esetleg szabaddá lehet tenni neki és kedvére nézelődhet, kíváncsiskodhat melletted, így veled van, te viszont főzhetsz.
Tehát ebben a korban nem hiszem, hogy az értelmére kellene hatni, hiszen nem tudatosan sír utánad, hanem mert a babák így működnek és mert valós érzelmi szükségletét fejezi ki feléd, amit ő mélyen átél. Erre a legjobb szintén érzelemmel válaszolni és törekedni a megnyugtatására és olyan megoldásokat találni napközbenre is, ami megfelel mindannyiótoknak, akár újabb napirend vagy átdolgozás.
Étkezés: szerintem az a fontos, hogy az evés kellemes élmény maradjon, és lehetőleg együtt étkezzen a család, vagy ha te vagy csak vele napközben, akkor együtt egyetek. Ha látja Anyán, hogy az evés egy örömteli és élvezetes dolog, ő is ennek az élménynek a részese szeretne lenni. Nem javaslom az erőltetését a minél több szilárd ételnek, bár értem torekvésedet, a tápszer kiváltására. Egy ekkora gyerkőc sem tüntet el mindig ugyanakkora adagokat és nem is lehet pontosan kiszámolni, mennyit kéne ennie. Ha jelzi, hogy elég volt, akkor jóllakott. Egészében érdemes nézni ezt is: jókedvű, fejlődik, pisil-kakil eleget? Ha szeretnéd letenni a tápszert és áttérni csak a szilárd ételekre, ennek menetéről talán érdemes lenne megkérdezni egy kompetens személyt.
Meglátásom szerint türelemre nem igazán lehet nevelni. Amiből a gyerekek a legtöbbet szippantanak be az agyukba, a szülők mindennapi élete, megnyilvánulásai, tehát a mintaadás. Ebben a korban is nagyon intenzív megfigyelők. Kisfiad megnyilvánulásai nem türelmetlenséget jelentenek, hanem jelzéseket és látszik, milyen jól halad!:-)
Nagyon jól csináltad, hogy válaszoltál neki, nyugtattad a hangoddal, ha ki kellett menned, kipróbáltad a testközelséget. Ezek mind azt jelentik, hogy törekszel Kisfiad megértésére és ez így van rendjén, erre buzdítalak továbbra is! Természetesen vannak olyan esetek, hogy várnia kell kicsit, de ettől nem lesz lelki sérült. A lényeg a törekvés a megértésre, válaszkészségre, stb.
Remélem, tudtam segíteni!
Szeretettel:
Dobiné Olasz-Papp Nóra
2012-04-11 00:26:29
Semmi gond, a részletes leírás mindig jó!:-)
Kisfiad pont abban a korban van,mmikor kezdődik az ún.szeparációs szorongás, azaz, ha eltűnik a szeretett személy a látószögből, félelemerzet lép fel elég intenzíven. Ez nem egy tanult magatartás, hanem belső működés, ami természetes és a normális fejlődés tulajdonképp örvendetes velejárója. Ennek intenzitása a gyermek temperamentumától is függ.
Az, hogy a játékok nem elegendőek neki, az szintén ősi dolog, hiszen a babák még ősi programok szerint működnek. Régen is az volt, hogy a babák a törzs, falka többi tagjával voltak, valaki mindig fel tudta kapni, nem volt egyedül, de ha épp olyanja volt, elfoglalta magát. Tehát a társaság iránti öröm, vonzalom érthető és fontos dolog! :-)
Az, hogy ez meddig tart, megjósolhatatlan. Tulajdonképp ez hullámzó dolog, és nem szűnik meg úgy, mintha elvágták volna. A lényege ennek a folyamatnak, hogy biztonságérzete kialakulhasson,mmegszilárdulhasson. De ez nem tanítástól, szoktatástól lesz jobb. Törekedni érdemes arra, hogy érezze a megértést, pici kora ellenére vegyük komolyan félelmeit, érzéseit. Ennek a jelenségnek az elfogadásában szokott segíteni, ha az ő fejével, ő szemszögéből gondolunk bele, mit élhet át a baba, ha egyedül marad a hatalmas világban és nincs látótávolságon belül, akitől a biztonságot kapjuk!
Az tény, hogy ez elég megterhelő időszak tud lenni, de nagyon jól ráereztél, hogy a testközelséggel lehet könnyíteni a gyerkőcön! Kisfiad kora alapján már ki is nőtt az elölhordozós korból, ha pedig már túl van az 5-7 kg-os súlyhatáron, akkor mindenképp. Ilyenkor lehet váltani háti vagy csípőn hordozásra, ami talán neked is könnyebbséget lenne a veszélyérzetedet csökkentve. persze mindezt megfelelő hordozóeszközzel.
Az is jó lehet, ha a konyhában melletted lehet a földön, játszószőnyegen pl. Alsó fiókokat esetleg szabaddá lehet tenni neki és kedvére nézelődhet, kíváncsiskodhat melletted, így veled van, te viszont főzhetsz.
Tehát ebben a korban nem hiszem, hogy az értelmére kellene hatni, hiszen nem tudatosan sír utánad, hanem mert a babák így működnek és mert valós érzelmi szükségletét fejezi ki feléd, amit ő mélyen átél. Erre a legjobb szintén érzelemmel válaszolni és törekedni a megnyugtatására és olyan megoldásokat találni napközbenre is, ami megfelel mindannyiótoknak, akár újabb napirend vagy átdolgozás.
Étkezés: szerintem az a fontos, hogy az evés kellemes élmény maradjon, és lehetőleg együtt étkezzen a család, vagy ha te vagy csak vele napközben, akkor együtt egyetek. Ha látja Anyán, hogy az evés egy örömteli és élvezetes dolog, ő is ennek az élménynek a részese szeretne lenni. Nem javaslom az erőltetését a minél több szilárd ételnek, bár értem torekvésedet, a tápszer kiváltására. Egy ekkora gyerkőc sem tüntet el mindig ugyanakkora adagokat és nem is lehet pontosan kiszámolni, mennyit kéne ennie. Ha jelzi, hogy elég volt, akkor jóllakott. Egészében érdemes nézni ezt is: jókedvű, fejlődik, pisil-kakil eleget? Ha szeretnéd letenni a tápszert és áttérni csak a szilárd ételekre, ennek menetéről talán érdemes lenne megkérdezni egy kompetens személyt.
Meglátásom szerint türelemre nem igazán lehet nevelni. Amiből a gyerekek a legtöbbet szippantanak be az agyukba, a szülők mindennapi élete, megnyilvánulásai, tehát a mintaadás. Ebben a korban is nagyon intenzív megfigyelők. Kisfiad megnyilvánulásai nem türelmetlenséget jelentenek, hanem jelzéseket és látszik, milyen jól halad!:-)
Nagyon jól csináltad, hogy válaszoltál neki, nyugtattad a hangoddal, ha ki kellett menned, kipróbáltad a testközelséget. Ezek mind azt jelentik, hogy törekszel Kisfiad megértésére és ez így van rendjén, erre buzdítalak továbbra is! Természetesen vannak olyan esetek, hogy várnia kell kicsit, de ettől nem lesz lelki sérült. A lényeg a törekvés a megértésre, válaszkészségre, stb.
Remélem, tudtam segíteni!
Szeretettel:
Dobiné Olasz-Papp Nóra
2012-04-11 00:26:29
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
.jpg){kind=small}