SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK
Oláh Bernadett


Oláh Bernadett
Lakberendező, Feng Shui szakértő, kínai asztrológus

Elérhetőségeim:
Honlap: http://dettydesign.hu
A szakértőnk jelenleg nem fogad kérdéseket, ezért csak az eddig neki feltett kérdéseket és az ezekre adott válaszokat tudod megtekinteni!
Választott témakör:

feng shui szimbólum

Témakörök

Kérdezz-felelek

Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.

Feng Shui

Kedves Bernadett!

A tv és a a számitógép feng shui szerint melyik életterületre való?
Nekem ugyanis sajnos a középpontba került, a számitógép a fal egyik oldalán( nappaliba), a másik oldalán a falnak a tv( szobába)ugyanis nincs lehetőségem máshová tenni.
Sajnos a ház középpontaj falba esik , így a fal két oldala, (vagyis még 50 cm a surár a körnek ami a középpont , ha jól tudom)szintén közepe a háznak.
Jó helye van itt a számitógépnek és a tv-nek,
Ha nem mivel tudom ezt orvosolni?
A lakás középpontját mivel tudom orvosolni, hiszen a falba esik,
Köszönöm
Ágika
Kedves Ágika!

A lakás középpontja egy kb 1-1,5 m átmérőjű kör. Ezt jó szabadon hagyni, hogy az energiák megfelelően tudjanak áramolni.
Ami a középpontban található, az - mondhatni - tölti ki az életünk nagy részét.

Itt fal található Önnek és a fal egyik ill. másik oldalán áll a tv és a számítógép. Ezek víz eleműek. A legjobb helyük a víz illetve a fa területeken lenne.
Amit tehet, hogy nappal, mikor nem használja őket, elrejti, letakarja őket úgy, hogy azért illeszkedjenek a helyiségekbe.

Ezen kívül - legyen ennek a falnak mindkét oldala harmonikusan, kellemesen dekorálva, nem zsúfoltan, hanem szellősen berendezve.

Üdvözlettel:

Oláh Bernadett
2022-01-02 17:53:23
Olvasói értékelés: 5/5
Kedves Bernadett!

A fiam hálószobájába milyen diszeket tehetek a szekrényre(ÉK ahol a szekrény van),??kisebb figurákra gondoltam,pl bagoly,őz, kacsa,katica,stb.
Ő mindegyik állatot szereti( 24 éves).Sajnos most nincs munkája és barátnője sem.
Egy kicsit fel szeretném viditani.
Konyhai részre esik a (dny)Házasság területe,ugye a konyhába nem tehetek feng shui szimbólumokat?
Köszönöm

Gabi
Kedves Gabi!

Konyhába, fürdőbe, wc-be nem teszünk szimbólumokat.

Elsősorban a fia saját életterületét célszerű erősíteni, ez nem biztos, hogy a szobája.
A szobájába olyan tárgyak, bútorok kerüljenek, amik őt inspirálják, amiket ő választ és szeret. Felnőtt férfi, tudja milyen tárgyak között érzi jól magát.
Ami még fontos, hogy ne legyen vastag drapéria az ablakán, hogy meglássa a lehetőségeket és tudjon velük élni.
Ezen kívül járjon el otthonról, keresse mások társaságát, beszéljen a munkakereséséről ismerőseinek.

És mindenképpen jó volna egy általános, egész lakásra kiterjedő tértisztítás a lomtalanítás és nagytakarítás után. Az energiák ezzel felfrissülnek, új lehetőségeket hoznak.

Remélem, tudtam segíteni.

Oláh Bernadett
2021-12-08 12:59:21
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Bagua Tükör elhelyezése beltérre!

Kedves Bernadett!

A konyhából van elrekesztve a fürdő, és a wc.
A konyha egyik végén a wc, a másik végén a konyhának a fürdő.
A wc és a fürdő egymással szembe van, mindkettő a konyhába nyilik.
Tudom nem jó, de nem tudunk mit tenni, nivcs lehetőség az átépítésre jelenleg.
Sokat olvastam a bagua tükörről,hogy ezzel orvosolható , hogy a chi ne szökjön el.
A wc és a fürdő ajtóra is tegyek bagua tükröt( 8 szögű beltérit vettem), Vagy csak az egyikre,ha igen akkor melyikre, wc vagy fürdő??
Köszönöm
Szia Kitti
Kedves Kitti!

Nagyon nem jó ez az elrendezés, hiszen a konyhába érkeznek közvetlenül a wc-ből és fürdőből érkező tisztátalan energiák. Remélhetőleg van mindhárom helyiségben ablak, hogy szellőztetni lehessen. Ez kicsit enyhítheti a problémát.
Illetve én a wc és a fürdő elé is akasztanék függönyt, hogy ne legyenek láthatóak azok a helyiségek.

Amelyik helyiségben wc található, szükséges az ajtó külső részén szemmagasság fölé, középre elrendezve tenni az említett bagua tükröt.

Üdvözlettel:



Oláh Bernadett
2021-12-08 12:51:46
Olvasói értékelés: 5/5

Buddha szobor , angyalkás szobor helye a lakásba!

Kedves Bernadett!

Kaptam egy 19 cm magas Buddha szobrot( ül és imádkozik) nagyon aranyos tetszik,hová tegyem a lakás mely részére?
Nekünk az ÉNY) a segítők területe a hálószobára esik,( azt halottam, hogy Ény fejti ki a legjobban hatását).
Két kis angyalkám már van ( azt is kaptam)az Ény részen ( amely a háló),ott jó helyen van, vagy hálóba ne tegyem az angyalkákat sem??
Nagyon várom válaszodat!
Szeretettel:
Ildikó
Kedves Ildikó!

Csak akkor helyezzen ki szentségeket az otthonában, ha hitével megegyezik. Éppen ezért ezeket a tárgyakkal tisztelettel kell bánni, megfelelő magasságba, kiemelkedő helyre illik tenni, tehát nem fürdőszobába, wc-be, de hálószobába sem.

ÉNY-i területen fejti ki leginkább a hatását, erejét.

Remélem, tudtam segíteni.
Üdvözlettel:


Oláh Bernadett
2021-12-08 12:38:42
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Feng shui lakberendezés

Szia

Most fesettük a nappalit , bézs szininkább.
Van egy kis falrész a kanapé mellett ( kb 2,5 méter széles)( a kanapé szürke, 6 db párna van rajta, szürke és kék)erre a kis falrészre szeretnék 2 db képet feltenni.
Az egyik fele a falnak É rész, a másik fele Ék rész( iránytű szerint)
Van 1 db 70 x 40 cm nagyon szép vizsést ábrázoló képem, és 1 db 70 x 40 cm nagyon szép hegyvidéket ábrázoló képem.
Ezeket szeretném erre a farrészre tenni, egymás mellé.
Az a kérdésem, hogy tehetem e egymás mellé a 2 db képet vagy sem?
Ugyanis É a viz, ÉK ( föld)a tűz támogja .
Szerinted jó választás egy falon ez a 2 db kép?
Szia
Kitti
Kedves Kitti!

Amennyiben jó érzések fűznek a képekhez, jó rájuk nézni, tetszenek, akkor a megjelölt helyen jó lehet az energetikájuk. Tedd ki őket nyugodtan. Ha valami mégsem tetszik a későbbiekben, még mindig változtathatsz az elrendezésen.

Remélem, tudtam segíteni.

További szép napot:

Oláh Bernadett
2021-10-06 08:06:46
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Napraforgós kép

Kedves Bernadett!

Nagyon köszönöm válaszodat, amelyet küldtél a naprafogós képpel kapcsolatba.
Képzeld el a K részre tettem ,( család ,egészség)és ott működik, ez biztos...( egy régen nem látott unokatestvérem ,hívott fel a minap( kb 2 nap múlva, ahogy kitettem a képet a K részre),hogy szeretné velem tartani a kapcsolatot.

Most az É ( karierr ) területére szeretném , hogy bevonzam az álom munkát .
Tehetem az É területre???ugyanis a napraforgó tűz energia, ha jól tudom, a É( viz),nem lesz itt gond, ha ide teszem?Szerinted tehetem É területre?( küldök képet a képről)
Nagyon várom válaszodat!
Szia
Panni
Kedves Panni!

Ha egy tárgynak jó üzenete van, látod az eredményeket, akkor miért szeretnéd megszakítani a pozitív energiáit? Maradjon a kép a Keleti területen.
Az Északi részt más módon szükséges energetizálni. Pl.:

- ha nem hálószobáról van szó, akkor vizet ábrázoló képpel
- egy csobogó, akvárium odahelyezésével
- vitorlás hajó képével, amelyik balról jobbra tart
- egy ponty kép kihelyezésével stb

Sajnálom a késői választ, remélem, azért tudtam még segíteni.
Üdvözlettel:

Oláh Bernadett
2021-10-06 08:02:58
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Falikép

Kedves Bernadett!

Szeretnék egy sivatag tevéket árázoló képet tenni hová tegyem, melyik tájra?( feng shui)
A lakás középpoti rész falára gondoltam ott jó lesz,??
A kép nem hoz valami negatívitást,a teve ,és a sivatag?( feng shui szerint)
Köszönöm
Várom válaszodat!
Kedves Érdeklődő!

Elnézést a nagyon kései válasz miatt.
A sivatag egy nagyon kietlen, sivár vidék. Milyen pozitív üzenete lehetne egy otthonban bármilyen területen? Én nem helyezném ki az otthonomba.

Remélem, tudtam segíteni.

Üdvözlettel:

Oláh Bernadett
2021-10-06 07:56:41
Olvasói értékelés: 5/5

Kép a hálószobába

Kedves Bernadett!

Egy napraforgós képet szeretnék a hálóba az ágy fölé.
Ny résziránytű szerint.
Te hová javasolnád , tehetem az ágy felé a hálóba, vagy melyik részre a lakásnak.?( küldök egy képet róla)
Nagyon várom válaszodat!
Szia,
Panni
Kedves Panni!

Bocsánat a késői válasz miatt.
A napraforgó pozitív energiákat mozgat meg, ezért azt gondolom, hogy bármelyik életterületre kihelyezve növeli annak a területnek az energiaszintjét.

Üdvözlettel:

Oláh Bernadett
2021-08-21 09:54:11
Olvasói értékelés: 5/5

Kép ( feng shui)

Üdvözlöm Kedves Bernadett!

Szeretnék egy kérdést feltenni.
Ugyanis ma a munkatársaimmal nem tudtunk egyességre jutni. a feng shuiról beszélgettünk szünetbe,és egy kérdésbe nem értettünk egyet.
Vízesést( pl : Niagarai vízesés)mint képet ki lehet tenni a falra??
Ugyanis az egyik kollégám szerint( nagy feng shui szakértő, ezt állitja magáról) a vízesés kép nem való a lakásba, ugyanis , ahogy jön a pénz, úgy ki is megyen!!
Inkább kisebb patakocskát, kisebb folyót ábrázoljon a kép,ő szerinte.
az egyik munkatársam születésnypjára szerettünk volna ilyen képet ajándékozni, így jött ez a téma.
Ön szerint igaz, hogy nem jó a vízesés kép alakásba, mert ahogy jön a pénz , gyorsan el is megyen??
Köszönöm
Nagyon várom válaszát! Évike
Kedves Évike!

Nem tudok olyan szabályról, tanról, ami szerint nem lehet vízesés képet falra kihelyezni. Illetve de, van:

Hálószobába (felnőtt háló, gyerekszoba) nem szabad, nagyon energetizál. A hálószoba viszont pihenésre való.
Gazdagság-siker életterületre kihelyezhető, ha az pl. nappalira esik. Kedvező energiákat, új lehetőségeket mozgat meg.

Remélem, tudtam segíteni:

Oláh Bernadett
2021-06-21 16:15:40
Olvasói értékelés: 5/5

Bágua központi terület

Kedves Bernadett!

2 témában szeretném a segítségedet kérni. Az első, hogy a Központi terület nálam pont a WC-re esik. Mivel panelben élek, átépítés nem lehetséges. A WC-tetőt mindig lehajtva tartom, de mivel tudnám még ellensúlyozni a negatív hatásokat. Gondoltam, hogy okkersárgára festem a falakat. A csempe világos bézs. Jó ötlet?
A másik kérdésem pedig a Párkapcsolat, szerelem terület. 9-es a Kua-számom és így pont a DNY-i terület a gyengeségem. Tettem az ablakba szerelemhozó mandalát, állítottam fel egy egész kis oltárt kacsapárral, rózsaszín mécsesekkel, rózsakvarccal. 9 éve élek itt és ez idő alatt nem volt egyik kapcsolatom se tartós, sajnos most is egyedül vagyok.
Szoktam tértisztítani, időközönként lomtalanítok, elajándékozok ezt-azt. Nemrég találtam 4 db órát, persze mind megállt. Ezeket cseréltem. Illetve találtam 2 régi naptárat, egyből kidobtam.
9-esként mit tehetnék még az ügy érdekében?

Válaszodat előre is köszönöm!

Szép napot kívánva,
Timi
Kedves Timi!

Nagyon nehezet kérdeztél. Jó lenne egy kivitelező, hozzáértő szakértővel beszélni, hogy a fürdőszobát fel lehetne - e cserélni a wc-vel. Ez hatalmas átalakítás lenne. Lehet, talán jobb lenne elköltözni ebből a lakásból.
Nem éltem még hasonló lakásban, nyilván nincs tapasztalatom az ügyben. Viszont volt ügyfelem, aki megfogadta a tanácsomat és áthelyeztette a wc-t máshova. Viszont ő házban élt, talán könnyebb volt az áthelyezés a több hely miatt. Azóta elégedett ott az életével.
A wc színével ez esetben nem nagyon tudsz harmonizálni. Mivel középponti területen van a wc, minden erőfeszítés, tett úgymond kakiba kerül. Nem fognak úgy menni a dolgaid, ahogy eltervezted. HIába a megfelelő színű festés, vagy anyaghasználat.

Ha 9-es a qua számod, akkor a D-i hír-hírnév terület a te személyes életterületed. Ott kell rendesen feng shui szerint harmonizálnod. Illetve ott is kell. E mellett, ha párkapcsolati problémád van, akkor a 2-es DNY-i szerelem-házasság terület is harmonizálásra vár. Ha van kapcsolatod, akkor itt párosan elhelyezett tárgyakkal, rózsaszín, vörös kiegészítőkkel, kellemes, jó hangulatú képekkel energetizálhatsz. Ha ez még a hálószobára is esik, akkor ott párkapcsolati képeket is kirakhatsz olyat, amelyen nem vagytok egymásnak háttal, egy irányba néztek, nincs közöttetek gyerek.

Ha nincs párkapcsolatod, akkor a 9-es hír-hírnév területre kihelyezhetsz ló szimbólumot. Ez új partnert jelent. És iránytű módszer szerint kell megtalálni ezt az életterületet. A ló balról jobbra tartson, ne legyen igavonó, ne legyen öreg-elesett állat, ne legyen csikó, ne legyen több ló, egészségesnek látszódjon. Legyen az anyaga fa, vagy bőr.

És mindezek mellett természetesen lomtalanítás és tértisztítás szükséges.

Legyen szép napod!


Oláh Bernadett
2021-06-16 15:42:10
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

ÉK feng shui

Kedves Bernadett!

Ék rész szeretném erősiteni a lakásba, ( hálószoba nagy része és egy kis előtér)
A kis előtérbe van egy komód, amin kisebb figurák vannak 8 db ( barna, rózsaszín persely malac, piros katicák,összesen 8 db)a komód felett egy hegyet ábrázoló tájkép.
Jó ez így az Ék erősitésére.??
A hálószobába még erre a részre nem tettem semmit, a falra mit tehetek , és milyen bútordarabot tegyek ide,( kb 2 m van amire kell tennem)?
Nagyon köszönm válaszát: Alíz
Kedves Aliz!

Az ÉK-i terület száma a 8-as. Ha önnek tetszenek ezek a kis dekorációk, akkor használja őket.
Ha a területet szeretné erősíteni, akkor a könyv, ponty, bizonyítványok, oklevelek, bagoly szimbólumokkal lehet megtenni. Nem szükséges mindenből 8 db-ot kihelyezni.
A kép jó ezen a területen.

Nem tudom, milyen bútorok vannak a hálószobában önnél, így nem tudom, milyenek hiányoznak. Tegyen oda olyat, ami hiányzik, és szükségszerű.
A hálószoba falára én párkapcsolati képeket helyeznék, amik erősítik a kapcsolatot. Ezeken ne álljanak egymásnak háttal, egy irányba nézzenek, gyerek ne legyen rajtuk.
Ha nem ilyen képeket szeretne oda, akkor tegyen ki tájképeket. Ezek ne viharban, ne napnyugtakor, te ősszel és télen készültek legyenek. Legyen jó rájuk nézni, energiát, pozitivitást tükrözzenek. Páros számúak legyenek, akár 8 db is lehet.

Javaslom, hogy olvassa el az utóbbi válaszaimat is, fontos információval szolgálnak még.

További szép napot kívánok!

Oláh Bernadett
2021-06-10 09:26:51
Olvasói értékelés: 5/5

Kép

Üdvözlöm,,

Van egy gyönyörű tilipános képem hófehér tulipánok(18 dbvan rajta) midez gyönyörű barna alapon van a kép,elég nagy méret( 90 x 50 cm)
Előtérbe szeretném elhelyezni, melyik részére tegyem az előtérnek??
Dk van kis rész,( ott van egy vizesés kép), É egy nagyobb rész , ott van egy hatalmas vizesés kép( 100 x 70 cm), az ÉNY részen egy kisebb vizesés kép,,,a D részen üres és az Ék rész..
Hová melyik égtásjra tegyem Ön szerint??
Köszönöm: Piroska
Kedves Piroska!

A DK és É területeken jó helyen vannak a vízesés képek. Viszont én az ÉNY-i területre inkább a fehér tulipános képet helyezném, nem a vezes képet. Ez a terület fém terület, a fehér, szürke és a pasztell színek erősítik többek között.
Illetve elhelyezhetné még a DNY-i szerelem-házasság területen is.
És jól mutatna a hálószobában is, hiszen a tulipán a párkapcsolat erősödését hozhatja el.

Üdvözlettel:

Oláh Bernadett
2021-06-07 14:06:06
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Bútor

Üdvözlöm Kedves Bernadett!

Nagyon kicsi a konyha és nincs külön ebédlő.
Járólap sötétebb piros, a fal világos sárga ,
Milyen asztalt + széket vegyek ide.???
Fa asztalra gondoltam + 4 szék fa ,( valamilyen huzattal), asztalteritő sárga lenne.
Szőnyeg barna.
Konyhaszekrény ( sonoma tölgy színű),ugye ezt már nem tudom kicserélni,
A konyha fele Dny rész, a másik fele Ny rész ( íránytű szerint.)
Sajnos a konyhán nincs ablak, csak egy ajtó, ami üvegezett cseresznye szin.
Tehetek erre az ajtóra kínai pénzérme függesztéket( 6-os)???ugyanis az ajtó D felé néz.
Valahol hallottam hogy ez bevonza a jót a lakásba.

Üdvözlettel: Margó
Kedves Margó!

Az utolsó kérdésével kezdem.

A pénzérme a gazdagság-siker területet energetizálja jól. Én azt szeretem, ha nem idegen pénzérmét, hanem a saját, forgalomban álló forintunkat használjuk erre a célra.

A konyha két életterületét a föld elem harmonizálja kellően. Igy a barna, a sárga, a nagy, négyszögletes bútorok, agyag, kerámia, terrakotta, porcelán kiegészítők.

Mivel sehol nem tudunk 100 %-ban feng shuizni, már egy 60-70% -os feng shui szerinti berendezéssel is nagy eredményeket lehet elérni. A fa bútorok nem hozzák el ezeken az életterületeken a kívánt eredményeket, de ha önnek tetszik, és egyébként odafigyel a megfelelő színekre, kiegészítőkre, akkor használható a fa anyag. Főleg akkor, ha nem a fa anyag az uralkodó, a szembetűnő a bútorokon, hanem a barna szín. :)
(Egyébként, ha az étkező a nyugati területen áll - ezt nem írta-, akkor ott fém bútorokat lehetne használni.)

Többször írtam már, most megint megteszem... az otthonunkban nem csak egy-egy életterülettel szükséges foglalkozni, hanem az összessel. Igaz ugyan, hogy ha csak konkrét problémáink vannak, akkor tényleg lehetséges, hogy kiemelten foglalkozunk csak a problémánkat megoldó életterületekkel. De a többi területet is célszerű rendben tartani, odafigyelni, hogy ne legyenek nagy kilengések, eltérések feng shui szerint.

A másik, amit már többször leírtam, hogy önmagában a szimbólumok használata nem fogja meghozni a kívánt eredményt. Szükséges előtte lomtalanítani, nagytakarítani, tértisztítani majd feng shuizni az egész lakásban-házban.

Remélem, tudtam segíteni:



Oláh Bernadett
2021-06-07 08:56:20
Olvasói értékelés: 5/5

Szinek

Kedves Bernadett!

Az íránytű módszer szerint , a lakás D része a hálószoba része,és a konyhába egy kis rész.
Milyen képet tehetek a falra a hálószobába( pl,, ló, vagy növényekről készült képekre gondoltam), milyen szinű legyen a szőnyeg, és a sötétitő, virágot tehetek erre a részre, csak egy legénypálmára gondoltam?
Már van két db fotel ami a piros és a barna keveréke szinben, jó ez itt a hálóba a D részen?
Nagyon kényelmes és jó benne ülni.
Nagyon köszönöm a segitségét!
Üdvözlettek. Anna
Kedves Anna!

Engedje meg, hogy bemásoljam a kettővel ezelőtt adott válaszomat ide. Kéremé olvassa el ezt is és az utána következő választ is.

"Déli - hír, hírnév területet a tűz színek és a zöldek, fa anyagok, élő növények erősítik megfelelően. A barna nem.

Mivel hálószobáról van szó, azt javaslom, hogy tűz színeket (piros, vörös, bordó, lila, rózsaszín) csak kisebb mennyiségben használjon, mivel nagyon energetizáló szín. Természetesen igaz a tűz színekre, hogy felszítják a vágyat, kezdeményezők lehetünk, vagyis hálószobában tányleg jó lehet. Kis mennyiségben. :)

1. A hálószobai fotókon/képeken ne legyenek szúrós tárgyak, vihar, sötétség. Amennyiben osztott kép kerül föl, az ne álljon páratlan számú darabból, ha pedig többet helyezünk fel, az se legyen páratlan számú.
2. A legjobb képek hálószobába a párkapcsolati képek, melyen egy irányba néznek, és nem állnak egymásnak háttal – a pár kapcsolatát erősítik ezek.
3. Ha családi fotók kerülnek ki erre az életterületre, azon az egész család rajta legyen.
4. Olyan témájú képek is kihelyezhetők, amelyek a felnőttek munkájával, munkával kapcsolatos céljaival vannak összefüggésben.
5. Ne tegyünk ide természeti képeket!
6. A lovat ábrázoló kép csak akkor helyezhető ki, ha jelenleg párt keres magának. Akkor is csak úgy, hogy balról jobbra haladjon, ne legyen rajta kantár és nyereg, felnőtt, egészséges lovat ábrázoljon, ne igavonó állatot, és nem többet. Lehetőleg egyet."

További szép napot kívánok!

Oláh Bernadett
2021-06-01 11:35:41
Olvasói értékelés: 5/5

képek elhelyezése

Kedves Bernadett!
Segitségét szeretném kérni, a hálószobába esik a lakás D( hírnév) része.
Tehetek e ide ki a falra Lovat ábrázoló képet, vagy Ön mit ajánlana milyen jellegű képet tegyek ki a hálóba, hogy a D részt erősitsem.
Nem nagyon fér el semmi mert ezen a részen van egy ablak, és a szoba egy -egy sarok.
Barna sötétitöt tettem fel, nem tudom az megfelel e vagy , inkáb piros kellene?
Falra képet szeretnék tenni, ezért kérem az őn segitségét
Köszönöm: Zoé
Kedves Zoé!

Déli - hír, hírnév területet a tűz színek és a zöldek, fa anyagok, élő növények erősítik megfelelően. A barna nem.

Mivel hálószobáról van szó, azt javaslom, hogy tűz színeket (piros, vörös, bordó, lila, rózsaszín) csak kisebb mennyiségben használjon, mivel nagyon energetizáló szín. Természetesen igaz a tűz színekre, hogy felszítják a vágyat, kezdeményezők lehetünk, vagyis hálószobában tányleg jó lehet. Kis mennyiségben. :)

1. A hálószobai fotókon/képeken ne legyenek szúrós tárgyak, vihar, sötétség. Amennyiben osztott kép kerül föl, az ne álljon páratlan számú darabból, ha pedig többet helyezünk fel, az se legyen páratlan számú.
2. A legjobb képek hálószobába a párkapcsolati képek, melyen egy irányba néznek, és nem állnak egymásnak háttal – a pár kapcsolatát erősítik ezek.
3. Ha családi fotók kerülnek ki erre az életterületre, azon az egész család rajta legyen.
4. Olyan témájú képek is kihelyezhetők, amelyek a felnőttek munkájával, munkával kapcsolatos céljaival vannak összefüggésben.
5. Ne tegyünk ide természeti képeket!
6. A lovat ábrázoló kép csak akkor helyezhető ki, ha jelenleg párt keres magának. Akkor is csak úgy, hogy balról jobbra haladjon, ne legyen rajta kantár és nyereg, felnőtt, egészséges lovat ábrázoljon, ne igavonó állatot, és nem többet. Lehetőleg egyet.

Remélem, tudtam segíteni.
Üdvözlettel:


Oláh Bernadett
2021-05-25 19:02:32
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Színek

Kedves Bernadett!
Segítségét szeretném kérni abban, fenyőből készült bútorokat kombinálhatnék-e éger színnel?

Illetve milyen szimbólumok segítenek a kiegyensúlyozottabb családi élet kialakításában és hol kellene elhelyezni őket?

Segítségét előre is köszönöm!

Üdvözlettel:
Andi
Kedves Andi!

Tudom hogyan néz ki a fenyő bútor és tudom, hogyan az éger. Mégis a kettőt egymás mellé kellene helyezni ahhoz, hogy lássam, megférnek-e egymás közelében.

A keleti család-egészség területen (iránytű módszer szerint felosztva) kellene úgy kialakítani a teret, hogy az megfeleljen a feng shui tanainak:

1. Legyen rend.
2. Legyen minden sarok megvilágítva, hogy az energia ne lassuljon le sehol.
3. Használni kell azt a helyiséget minden nap.
4. Fa terület, így ott a fa anyagok, a kékek és fekete színek domináljanak. Lehet ott egészséges növényeket is elhelyezni, de csak mértékkel: szobai futóka, vitorlavirág, bambusz ...
5. Erősítik a családi kapcsolatokat a családtagokról kihelyezett fényképek. Akár elhúnyt, szeretett családtag képe is kihelyezhető ide.
6. Ha nem hálószobára esik a terület, akkor a tükör-akvárium-szobai szökőkút-csobogó is megfelelően energetizálja a helyet. Ne essen túlzásba, csak egy szimbólum elég.
7. Ki lehet ide helyezni üvegtárgyakat.
8. A legfontosabb: a fent leírt energetizáló tárgyak, színek, anyagok csak az egész lakásban való lomtalanítás, nagytakarítás és tértisztítás után helyezhetők ki. Ellenkező esetben előfordulhat, hogy nem hogy segítenek, hanem visszafognak, ártanak is.

Remélem, tudtam segíteni.

Oláh Bernadett
2021-05-19 11:52:50
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Lakberendezés!! feng shui!!

Kedves Bernadett!

A lakás É részére tettem egy nagy vízesés képet( 100 x 75 cm)nagyon jól mutat.
Viszont az É résszel ahol a kép van , van szembe egy ajtó rész kibontva ( boltívszerű , ezen nincs ajtó , így egybe van nyitva egy kis előtérrel, amin egy hatalmas ablak van ( ez néz a képpel szembe)( ez a kis rész az ablakos egy + terület( hozzá lett épitve a házhoz).
Azt vettem észre, hogy a pénz ami nagy nehezen bejön, az ki is megy,
Lehetséges hogy ez az oka, a vízesés kép szembe az ablakkal kiviszi a pénzt?
Hogy tudnám ezt orvosolni..??
Az a gond, hogy olyan nagy a kép, hogy más falra DK nem tudom tenni, csak az É-ra, itt pedig szembe van az ablak..
Nagyon várom válaszát!
Köszönöm: Tünci
Kedves Tünci!

Elnézést a késői reakció miatt.

Az É-i terület a Karrier-emberi kapcsolatok területe. Tehát ilyen irányú lehetőségeinket mutatja.

A DK-i terület, a Gazdagság, siker terület jelenti a lelki, szellemi és anyagi élet gazdagságát, a biztos megélhetést, az elégedettséget.
Tehát, ha nem vagyunk elégedettek életünk alakulásával, ha azt érezzük, többre van szükségünk ahhoz, hogy mindenféle értelemben gazdagodjunk, akkor ezzel az életterülettel kell kiemelten foglalkozni. Szüntessük meg az életterületen az esetleges rendetlenséget, ajándékozzuk el nem használt dolgainkat, javítsuk meg, vagy dobjuk ki az elromlott tárgyakat, orvosoljuk a hibákat és alakítsuk a feng shui tanításai szerint.

Üdvözlettel:



Oláh Bernadett
2021-04-30 09:19:03
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Buddha képet melyik életerületre tegyem?

Kedves Bernadett!



Van egy ülő relaxáló BUddhát ábrázol , melyik életerületre tegyem Feng shui ?( a kép egy ülő relaxáló buddhát ábrázol, körülötte fehér kövek és körülötte gyertya 7 db( világit a kép , ha bekacsolom)és fehér orchideák,a kép alapszine szürke.
Jelenleg a középpontba van ( a ház közepe egy falra esik..)
üdv,,
Kedves Kérdező!

Nem nagyon értem, hogy a képen vannak a kövek, az orchideák és a gyertyák, vagy a kép körül... Talán nem is fontos.

Én az ÉNY-i segítők-utazás területre tenném a képet, ha nem fürdőszobára, wc-re esik ez a terület. És csak akkor, ha hitével megegyezik a kép és nem divatból tartja.
Fontos emellett, hogy bármilyen szimbólum kihelyezése előtt érdemes lomtalanítani, nagytakarítani és tértisztítani az egész lakásban, házban.

Remélem, tudtam segíteni.
Üdvözlettel:

Oláh Bernadett
2021-03-04 16:18:10
Olvasói értékelés: 5/5
A szerkesztő ajánlja