SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK
Oláh Bernadett


Oláh Bernadett
Lakberendező, Feng Shui szakértő, kínai asztrológus

Elérhetőségeim:
Honlap: http://dettydesign.hu
A szakértőnk jelenleg nem fogad kérdéseket, ezért csak az eddig neki feltett kérdéseket és az ezekre adott válaszokat tudod megtekinteni!

Kérdezz-felelek

Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.

Kedves Bernadett! Szeretném segítségedet kérni a szoba színének kiválasztásában. Nappali szobánkat szeretnénk átfesteni most halvány lila. 5mx4m, a magassága 2,70. Két ablak van az egyik déli a másik nyugati oldalon.A szekrénysor fehér márványmintás az ülő garnitúra kék mintás, a szőnyeg szintén kék színű mind kettő inkább acél kék. A függöny fehér a sötétítő is acél kék színű.

Kedves Kérdező!

A szoba déli és nyugati tájolása miatt nyugodtan használhattok hideg szineket a helyiségben. Az acélkék is ilyen. Viszont mindenképpen oldanám ezt kevés meleg szinnel. Vagy azt irtad a kanapé kék mintás, ezek szerint van még benne más szin is. Ezek meleg szinek? Ha tetszik a rajta található "szinminta" , segitségedre lehet a fal szinének kiválasztásához is. De ugyanigy felhasználható textilek szinének meghatározásához is. Gondolok itt a függönyre és diszpárnákra.

Ha a kanapé szinei nem felhasználhatók, az acélkékhez nagyon szép lehet a halvány szürke, de ebben az esetben is jelenjenek meg a szobában a vörösek, sárgák. A szürke helyett bármelyik meleg szin is kiváló lehet falszinnek, itt is figyeljetek a szinek harmóniájára: más helyen is alkalmazzátok ezt az árnyalot: diszpárnákon pl.

Ajánlok figyelmedbe kettő könyvet:
Anna Starmer: Szinek könyve
Varien Tila: Szin-tér

A második könyvben pl a padló, a falak és a plafon szinének kombinálásával megmutatja, hogyan lehet a legváltozatosabb hatást elérni ugyanabban a helyiségben. Érdemes beszerezni, nagyon tanulságos.

Egyébként kaptam már hasonló kérdést. Akkor és most is ajánlom a Dulux interaktiv szobafestő oldalt (dulux mousepainter).
A cime: www.dulux.hu/visualizer/index.html

Itt kiválaszthatják a kérdéses helyiséget, majd a dulux szinskálákat ajánl fel, ebből választva lehet festeni falakat, padlót, kanapét, textileket... a kiválasztott teljesen szintelen szobarészletben. Az elkészitett képet aztán ki lehet nyomtatni a felhasznált szinnevekkel, számokkal.

Nagyon remélem, tudtam segiteni.

 



Oláh Bernadett
2011-02-27 18:07:45
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
A szerkesztő ajánlja