Bemutatkozás

Gyerekkoromban rám is azt mondták a tanáraim, hogy „nagyon jó eszû gyerek, csak lusta". Az igazság az, hogy nem találtam örömöt a tanulásban. Nem értettem, mire jó az egész, nem volt kapaszkodóm, nem volt módszerem, így minden más sokkal érdekesebbnek tûnt. Amikor leérettségiztem, megfogadtam, hogy soha többé nem ülök be iskolapadba. Úgy éreztem, végre megszabadultam ettõl az unalmas, fárasztó, örömtelen világtól.

Kilenc évig tartottam is magam ehhez.
Aztán jött egy fordulat: a munkahelyemen felajánlottak egy jobb állást, de volt egy feltétel: el kellett végeznem egy fõiskolát. Belevágtam. Segítség nélkül, sok küszködéssel, munka és család mellett szereztem meg az elsõ diplomámat. Nehéz volt, de közben történt valami, ami mindent megváltoztatott.

Rájöttem, hogy a tudás jó dolog.
Megjött a kedvem a további tanuláshoz, ezért jelentkeztem az ELTE pedagógia szakára. Egy dologban viszont biztos voltam: ha ezt végig akarom csinálni, ki kell dolgoznom a saját tanulási stratégiámat. Ekkor kezdtem tanulásmódszertannal foglalkozni, és olyan jól sikerült felépíteni a saját tanulási stratégiámat, hogy hamarosan már két egyetemre is jártam párhuzamosan. Ebbõl született meg a Lépéselõny tanulási stratégia, mert hamar kiderült, hogy amit kitaláltam, másoknak is segíthet.

És itt jött a következõ felismerés: a tudásommal másoknak segíteni még jobb dolog.
Úgy döntöttem, hogy életem hátralévõ részét annak szentelem, hogy a jövõ generációinak könnyebb legyen a tanulás, mint amilyen nekem volt. Hogy ne küzdésként, hanem lehetõségként éljék meg. Hogy sikeres, magabiztos, boldog felnõttekké váljanak, akik építik tovább ezt a nagyszerû világot.

Az elmúlt években öt tanulásmódszertani könyvet írtam, több mint ezer kurzust tartottam, és ma már sok ezer diák használja a Lépéselõny módszert. Kollégáim nemcsak Magyarországon, hanem több országban is oktatják: Németországban, Ausztriában, Svájcban, Szlovákiában és Romániában.

Elmúltam 55 éves. Több diplomám van, egyetemi oktató vagyok, de mellette folyamatosan tanulok. Hiszem, hogy az emberi létezés értelme a folyamatos fejlõdés. Amíg élünk, tapasztalunk, kérdezünk, új dolgokat próbálunk ki, gyarapítjuk magunkat. Vagyis tanulunk.

Amíg ezt tesszük, és megtaláljuk benne az élményt, boldog életet élünk.
Ebben tudok segíteni.
Abban, hogy a tanulás ne teher, hanem erõforrás legyen. 
Abban, hogy mindenki megtalálja a saját útját a tudáshoz és végsõ soron önmagához.