Kedves Veronika!
Az én meggyőződésem, és hitem szerint, mindenki akkor megy el, amit a születése pillanatában választott magának. Ebbe bele kell nyugodni. A halál, nem kívánságműsor. Mindenkim, a születése pillanatában magába hordozza a halála pillanatát.
A mérhetetlen űr, nincs összefüggésbe semmiféle "tévedéssel". Akit szeretünk, annak a távozása mindig, de legalábbis nagyon sok esetben mérhetetlen űrt okoz.
De, kedves Veronika! Az Édesapja 19 éve elment. Azzal, hogy az Édesanyja képtelen megnyugodni, az én hitem szerint (ez a hít a szellemvilág létezése, és az örök élet), a kedves Édesapja, 19 éve képtelen megnyugodni. Amíg siratjuk (amit leírt nekem az is a siratás egy formája) addig Ő, képtelen megnyugodni, és a spirituális útját folytatni. Talán, finoman, ezt kéne az Édesanyjával éreztetni. Meg azt, hogy jó, valóban lehet, hogy minden másképpen lenne, ha Ő élne. De nem él, a feladat, pedig az, hogy Önöknek az életüket a lehető legjobban kell tovább vinni. Az pedig nem a fájdalmas kesergés, és nem a múltba a "ha így lett volna, ha úgy lett volna" dolgok keresgélése. Előre kell nézni, és menni, mert az élet rövid. A Jó Istentől azért kaptuk ezt az életet, hogy a lehető legjobban éljük meg. Az Önök esetében, pedig majdnem 20 év már kiesett.
Vigye az Édesanyját a természetbe, nyissa fel a szemét, hogy mennyi szép van az életbe.
Az Édesapja, úgyis örökre ott marad az Önök szívében, a legbiztosabb helyen, de az élet robog tovább. Majd, ha sok év múlva, elkövetkezik, az Édesanyja életében is a választott pillanat, akkor Ők újra találkoznak.
Kívánok az Édesanyjának, mihamarabbi megnyugvást, Önnek pedig erőt, hogy segíteni tudjon Neki. Szeretettel. Gizus

Koren Gizella
2014-05-09 12:43:45