Témakörök ►
Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Kedves Koren Gizella!
2016. szeptember.11. elveszítettem anyukámat. Gyerek kora óta beteg volt és az utóbbi időben is rengeteget kórházban volt betegségéből adódóan.
A férjemmel és kislányommal Budapesten élünk. Édesapám még él, ő lenn maradt vidéken.
A halála napján tudtam igazán sírni illetve a temetése napján. Azóta telnek múlnak a napok, tudom hogy nincs, a telefonszámat nem tudom kitörölni a telefonomból, nem megy, sokszor hívnám, de akkor rájövök nem tudom. Sírni nem tudok már, de napok óta megint nem alszom. A legrosszabb , hogy apukám lenn van egyedül és most hogy tél van, még nehezebbek a napjai. Nekem saját életem van, próbálok mindenben segíteni ahogy csak tudok. Apukám mostanában,sírva teszi le a telefont. Nagyon nehéz nekem ezután, nem akarom hogy valami butaságot csináljon. A munkája miatt nem igazán tud feljönni hozzánk, csak ritkán. Most azt mondta szeretne velünk lakni és mindent otthagyni vidéken. Én és a családom albérletbe lakunk, a lakás kicsi, sajnos nagyobbat nem tudok ki venni anyagi gondok miatt. Úgy érzem én sem tudtam még rendesen feldolgozni anyukám halálát, közben pedig bűntudatom van apukám miatt. Mit csináljak , hogy segítsek hogy mindenkinek jó legyen?! Kérem adjon pár gondolatot, tanácsot.
Előre is köszönöm,
Üdvözlettel, Ryta
2016. szeptember.11. elveszítettem anyukámat. Gyerek kora óta beteg volt és az utóbbi időben is rengeteget kórházban volt betegségéből adódóan.
A férjemmel és kislányommal Budapesten élünk. Édesapám még él, ő lenn maradt vidéken.
A halála napján tudtam igazán sírni illetve a temetése napján. Azóta telnek múlnak a napok, tudom hogy nincs, a telefonszámat nem tudom kitörölni a telefonomból, nem megy, sokszor hívnám, de akkor rájövök nem tudom. Sírni nem tudok már, de napok óta megint nem alszom. A legrosszabb , hogy apukám lenn van egyedül és most hogy tél van, még nehezebbek a napjai. Nekem saját életem van, próbálok mindenben segíteni ahogy csak tudok. Apukám mostanában,sírva teszi le a telefont. Nagyon nehéz nekem ezután, nem akarom hogy valami butaságot csináljon. A munkája miatt nem igazán tud feljönni hozzánk, csak ritkán. Most azt mondta szeretne velünk lakni és mindent otthagyni vidéken. Én és a családom albérletbe lakunk, a lakás kicsi, sajnos nagyobbat nem tudok ki venni anyagi gondok miatt. Úgy érzem én sem tudtam még rendesen feldolgozni anyukám halálát, közben pedig bűntudatom van apukám miatt. Mit csináljak , hogy segítsek hogy mindenkinek jó legyen?! Kérem adjon pár gondolatot, tanácsot.
Előre is köszönöm,
Üdvözlettel, Ryta
Kedves Ryta!
Nagyon nehéz dolog az amit írsz. Én is ismerem ezt a helyzetet. Én 29 éves voltam amikor meghalt az Édesanyám, hirtelem jött betegség. Viszont 7 hétig volt kórházban.Én csak a temetésig tudtam sírni. A temetésen sokkot kaptam.Amikor haza értünk, akkor úgy tudtam magamhoz tértni, hogy a bátyám kétségbe esésében adott egy pofont. Akkor tértem észhez. Aztán a temetés után depressziós lettem, de nagyon. Én is gondoskodni akartam mindekiről. Idős Apámmal, és az akkor még agglegény bátyámmal éltem együtt. Családom még nem volt.
Hidd el, nem lehet mindenkiről, pláne, úgy hogy nem egy településen laktok, gondoskodni. Sajnos most, még az idő is olyan, hogy nem lehet közlekedni sem. Szerintem elkéne menni, egy hétvégén édesapádhoz, és mindent végig beszélni, hogy hogy lehetne jó. Azonban szerintem mindenképpen a férjeddel együtt kéne menni, mert az Ő élete is a Ti közös életetek Én a mindennapi életemben ingatlanos vagyok. Talán, ha apukád saját lakásban él, azt elkéne adni, mert valahogy tényleg a közelibe kéne lenni. Ez neked is megnyugtató lenne. Persze nem tudom, hogy ki hány éves, mert aszerint esetleg vannak más lehetséges megoldások is.
A telefonnal kapcsolatban teljesen megértelek. Én sokáig, nagyon sokáig voltam úgy, hogy hívtam volna anyukámat, és sajnos akkor mindig jött a felismerés, hogy nincs kit hívni.
Kedves Ryta!
A gyász olyan , hogy számtalan bűntudat van ilyenkor. Túl kell tenni magunkat rajta. Én 2012 ben egészen közel, fél órára voltam a haláltól. Megtapasztaltam a saját bőrömön azt, hogy minél közelebb a biztos elmúlás egy nagy betegnek, annál jobb érzés. Nem azért, mert itt akarja hagyni a szeretteit, hanem sokkal inkább azért, valószínűleg , mert a test elfárad már ilyenkor. Pláne egy ilyen nagy beteg ember mint az Ön édesanyja volt.Hidd el, hogy az Ő halála megváltás volt mindenkinek, bármennyire is szerettétek. Leginkább neki volt az.
Én sok családtagomat és ismerősömet elveszítettem.
A spirituális létem azonban úgy hozta, hogy már a következő halottam gyászolásakor birtokában voltam annak a csodának amit a szellemvilág ismeretének hívtak. Soha többet nem volt depresszióm, és megtanultam , elfogadni a történéseket. Azokat, a dolgokat, amelyek könnyebbé, elviselhetőbbé teszik a gyászt is. Persze, ez nem kicsit hit kérdése.
Ha segíthetek aszerint, akkor kérlek hogy küldj egy emailt a gizellakoren@gmail.com címre, és segíthetek.
Addig is békét kívánok a most kissé háborgó lelkednek. Szeretettel. Gizella
Koren Gizella
2017-01-15 09:36:18
Nagyon nehéz dolog az amit írsz. Én is ismerem ezt a helyzetet. Én 29 éves voltam amikor meghalt az Édesanyám, hirtelem jött betegség. Viszont 7 hétig volt kórházban.Én csak a temetésig tudtam sírni. A temetésen sokkot kaptam.Amikor haza értünk, akkor úgy tudtam magamhoz tértni, hogy a bátyám kétségbe esésében adott egy pofont. Akkor tértem észhez. Aztán a temetés után depressziós lettem, de nagyon. Én is gondoskodni akartam mindekiről. Idős Apámmal, és az akkor még agglegény bátyámmal éltem együtt. Családom még nem volt.
Hidd el, nem lehet mindenkiről, pláne, úgy hogy nem egy településen laktok, gondoskodni. Sajnos most, még az idő is olyan, hogy nem lehet közlekedni sem. Szerintem elkéne menni, egy hétvégén édesapádhoz, és mindent végig beszélni, hogy hogy lehetne jó. Azonban szerintem mindenképpen a férjeddel együtt kéne menni, mert az Ő élete is a Ti közös életetek Én a mindennapi életemben ingatlanos vagyok. Talán, ha apukád saját lakásban él, azt elkéne adni, mert valahogy tényleg a közelibe kéne lenni. Ez neked is megnyugtató lenne. Persze nem tudom, hogy ki hány éves, mert aszerint esetleg vannak más lehetséges megoldások is.
A telefonnal kapcsolatban teljesen megértelek. Én sokáig, nagyon sokáig voltam úgy, hogy hívtam volna anyukámat, és sajnos akkor mindig jött a felismerés, hogy nincs kit hívni.
Kedves Ryta!
A gyász olyan , hogy számtalan bűntudat van ilyenkor. Túl kell tenni magunkat rajta. Én 2012 ben egészen közel, fél órára voltam a haláltól. Megtapasztaltam a saját bőrömön azt, hogy minél közelebb a biztos elmúlás egy nagy betegnek, annál jobb érzés. Nem azért, mert itt akarja hagyni a szeretteit, hanem sokkal inkább azért, valószínűleg , mert a test elfárad már ilyenkor. Pláne egy ilyen nagy beteg ember mint az Ön édesanyja volt.Hidd el, hogy az Ő halála megváltás volt mindenkinek, bármennyire is szerettétek. Leginkább neki volt az.
Én sok családtagomat és ismerősömet elveszítettem.
A spirituális létem azonban úgy hozta, hogy már a következő halottam gyászolásakor birtokában voltam annak a csodának amit a szellemvilág ismeretének hívtak. Soha többet nem volt depresszióm, és megtanultam , elfogadni a történéseket. Azokat, a dolgokat, amelyek könnyebbé, elviselhetőbbé teszik a gyászt is. Persze, ez nem kicsit hit kérdése.
Ha segíthetek aszerint, akkor kérlek hogy küldj egy emailt a gizellakoren@gmail.com címre, és segíthetek.
Addig is békét kívánok a most kissé háborgó lelkednek. Szeretettel. Gizella
Koren Gizella
2017-01-15 09:36:18
Olvasói értékelés: 5/5
.jpg){kind=small}