Bemutatkozás

Az önismeret felé-ahogy sokakat-engem is az élet terelt.

Nem egyetlen döntés volt, inkább lassú, belsõ mozgás. Tapasztalatok, veszteségek, örömök, újrakezdések sora. A gyermekeim visszajelzései, a kapcsolataim tükrözõdései, és azok a csendes pillanatok, amikor az ember kénytelen magára nézni.

Gazdag és színes életet kaptam: megéltem magasságokat és mélységeket, szeretetet és haragot, kötõdést és magányt. Sokáig az érzelmi hullámzást inkább tehernek láttam. Ma már tudom, hogy ezek a tapasztalatok formáltak azzá, aki lettem.
A nehézségek tanítottak meg figyelni. Jelen lenni. Embernek maradni.

Két felnõtt gyermek édesanyja vagyok, és nagymama is. Ez a szerep különös ajándék az élettõl: egy második, szelídebb nézõpont. Több türelem, több elfogadás, kevesebb bizonyítás. Azt hiszem, a nagymamaság tanított meg igazán elengedni -és közben mégis mélyebben szeretni.

Segítõi utam a Magyar Vöröskereszt munkájával kezdõdött, ahol krízishelyzetben lévõ emberek mellett lehettem. Veszteségben, bizonytalanságban, újrakezdés elõtt. Ott tanultam meg elõször, hogy néha a legnagyobb segítség nem a tanács, hanem az, hogy valaki csendben ott marad.

Késõbb éveken át a mentõszolgálatnál dolgoztam. Az éjszakák, a váratlan riasztások, az élet törékenységének közelsége mély nyomot hagyott bennem. Megértettem, milyen súlya van egy kimondott szónak - és annak is, amikor csak a jelenlét számít. Ezek az élmények nem keményebbé tettek, hanem érzékenyebbé az emberi történetekre.

A tapasztalataim mellé tudatos szakmai tudást is szerettem volna építeni, ezért jelenleg egyetemi pszichológiai képzésben veszek részt. Fontos számomra, hogy a megértés ne csak intuícióból, hanem biztos elméleti alapból is fakadjon- hogy a szív és a szakmaiság együtt dolgozhasson.

Utamat különféle módszerek és képzések kísérték: kineziológia, relaxációs és testorientált technikák, veszteségfeldolgozó csoportvezetés, önismereti és segítõi tanulás. Mindezek lassan egy irányba mutattak: a segítség számomra nem -megoldás-, hanem kísérés.

Az utóbbi években az írás is a munkám részévé vált. Cikkekben és személyes hangvételû szövegekben próbálom kimondani mindazt, amit a veszteségrõl, változásról és újrakezdésrõl tanultam. Jelenleg egy könyvön dolgozom Kávézaccos vallomások címmel, amely ezekbõl a történetekbõl és felismerésekbõl születik -ugyanazzal az õszinte, lélektani nézõponttal, ahogyan a cikkeim is.

Hiszek abban, hogy minden emberben ott van a saját válasza. Néha csak egy biztonságos tér kell hozzá, ahol kimondhatóvá válik.

Ebben szeretnék társ lenni.

Mentálhigiénés szakemberként és önismereti segítõként nõk életútján felbukkanó veszteségekkel és elakadásokkal dolgozom.
Válás, kapcsolatvesztés, identitásváltás, kiüresedés, újrakezdés, azok a helyzetek érdekelnek, amikor kívülrõl még rendben van minden, belül azonban már elfáradt a lélek.

Munkám során biztonságos, elfogadó közeget teremtek a veszteségek feldolgozásához és az új irányok megtalálásához.
Tapasztalataimat segítõi képzések, mentálhigiénés tanulmányok és jelenlegi pszichológiai egyetemi képzésem alapozzák meg.

Abban hiszek, hogy a változás nem erõbõl, hanem megértésbõl születik.