Kedves Valéria! A negyed szem rexetin helyett ( 10 év után ) jelenleg fél éve a remotív-al próbálkozom. Viszont eléggé szenvedek és küzdök, ami a kedélyállapotomat illeti. Sajnos annak idején Nagymamámnál is kedélybetegséget diagnosztizáltak, majd Édesapámnál is. ( Már amennyire ezt meg tudták állapítani generációkkal korábban. ) Azt hiszem a legnehezebb az "elégedetlenség" és a "szürkeség" leküzdése, emiatt nap mint nap szenvedek. A munkahelyem rutinná vált, nem jelent sem örömet, sem kihívást. De váltani sincs erőm. A családomban megtalálhatnám a boldogságot, és meg is találom-időnként, ha erőt veszek magamon, nővérem boldog családi idillben él, szerető férje és gyermekei oldalán. Szüleim is segítenek, a családunk egy igazi nagy család. Ha elvonatkoztatok attól, hogy 45 évesen sem saját családom, sem párkapcsolatom, akkor boldog tudok lenni körükben. Néha attól félek, a rexetin csak elnyomta azt, amit valójában érzek, hogy változtatnom kellene, hogy igenis környezetváltozásra van szükségem, legyen az akár külföld is! Ami a karriert illeti, sok mindent elértem, viszont a magánéletem egy kudarc, amit most 40 felett sokkal nehezebben élek meg, mint akár huszon-,akár harmincévesen. Az életem úgy alakult, hogy lekéstem arról hogy saját gyermekem legyen, azt hiszem ezt nehezebb feldolgoznom, mint gondoltam. A pszichiáterem szerint újra kellene kezdenem a gyógyszert, max fél, de inkább csak negyed szemet szedtem belőle, mert depresszív hajlamaim miatt ilyen állapotban nem lehet jó döntéseket hozni: új munkahely-új környezet-stb. De szerettem volna gyógyszer nélkül kirángatni magam ebből az állapotból. Néha mintha sikerülne, de igazából nagyon nehéz, sokszor úgy érzem, semmihez sincs sem erőm, sem kedvem. Annyira félek hogy mi van, ha tényleg öröklött ez az egész és nem lehet másképpen segíteni. Ön mit javasol? Mennyire káros az ilyen gyógyszereket éveken át szedni? Köszönöm előre is: Lizzi