Kedves György,nem tudom, jó helyre ment-e a kérdésem? leírom még egyszer, ha már megkapta akkor törölje legyenszíves!nekem az anyasággal van gondom. 34 évesek vagyunk a férjemmel, 2 éve próbálkozunk. Tavaly volt egy vetélésem,ami engem nagyon megviselt, a férjemet látszólag nem érintette mélyen, pedig érzelmes, odaadó, szerelmes. Soha nem veszekszünk, nagyszerű a kapcsolatunk, sokat beszélgetünk. Nem tudom, hogy a vetéléstől félek-e vagy mitől, néha azt se tudom, szeretnék-e gyereket (persze hogy szeretnék.) Ha meglátok egy bébit, nagyon odavagyok, pedig sose rajongtam a gyerekekért, de nem tudom, mit tegyek? Nem tud ajánlani valami könyvet vagy weboldalt? Elkezdtem szedni egy étrendkiegészítőt amit babaváráskor ajánlanak a teherbeesés segítésére, ha legalább pszichésen hat, az is jó lenne, meg hogy érzem hogy teszek valamit, nem csak síránkozok.
Az anyósomék a szomszédban laknak, ő szinte tökéletes, nagyon szeret engem is, összetartja az egész családot, de látom rajta hogy furcsálja hogy nem esek teherbe, náluk ilyen nem volt a családban. Nem mondja de látom rajta. Az én anyám egy ideig piszkált az unoka miatt, de a vetélés óta nem. Eléggé el vagyok keseredve, a legjobb barátnőm most 3 hónapos terhes, és nekem ez belül rettenetesen fáj, bár előtte nem mutatom. Nem tudom, hogy én milyen anya lennék, mert még nem érzem annak magam, de attól félek, mire annak érezném, ötven is elmúlnék és akkor hova akarjon az ember már gyereket. Ezt nem tudom, nem elég ésszel akarni? Az anyagi feltételek úgy-ahogy megvannak, és 165 centihez 60 kiló vagyok, nem is a bombázó alakomat féltem tudat alatt. Tud nekem valamiféle tanácsot adni? Néha rettenetesen össze vagyok zavarodva, legszívesebben kifutnék a világból (soprtolni meg nem merek mert mi van, ha nem tudok róla de már terhes vagyok...lehet hogy csak valaki jól rám kéne hogy pirítson, más nő már rég összeszedte volna magát?? már hogy lelkileg.) Előre is köszönöm hogy foglalkozott a válasszal, tisztelettel, Virág