SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Gyógytornász által vezetett terhestorna

Fenyvesi Ildikó [cikkei] - 2008-06-09
A terhestorna fontos részét képezi a szülésre felkészülésnek. A betöltött 12. héttől - orvosi engedéllyel - kezdhetünk terhestornára járni. A tornát tulajdonképpen a terhesség végéig lehet folytatni. Az utolsó hetekben javasolni szoktuk a szülésre felkészítő órán való részvételt. A terhestornán kívül érdemes látogatni azon kórház előadásait, illetve szülésre felkészítő óráit, ahol szülni fogunk.

Minden kismamának fontos, hogy részt vegyen terhestornán, mert bár a terhesség nem betegség, a női test igen nagy változásokon megy keresztül, és a terhestorna segíti a megfelelő fizikai és mentális egyensúly megtartását.

Melyek ezek a változások:

1. A hormonháztartás megváltozik, ezáltal hangulatingadozások jelentkezhetnek, érzékenyebbé válunk.
2. Szintén a hormonháztartás megváltozása miatt olyan anyagok képződnek, melyek lazítják az ízületi szalagokat, a tokot, ezáltal az ízületeink lazábbak lesznek, így túlzott megterheléskor nagyobb a sérülés veszélye.
3. A terhesség alatt fokozatosan nő a kismama testsúlya, mely mind nagyobb és nagyobb terhelést ró az ízületekre és a keringésre - ilyenkor kialakulhat bokasüllyedés, derékfájás, csípőfájdalom illetve fáradékonyabbak lehetünk
4. Ahogy a hasunk és a melleink növekednek a gerinc görbületei is változnak - a deréktájon lévő homorulat egyre nagyobb lesz, a hátunknál lévő domborulat is nő, ezért a nyakunkat előretoljuk. A másik lehetőség, hogy annyira bebillentjük a medencénket, hogy a deréktáji homorulatunkat elsimítjuk és így az összes többi görbület is laposabb lesz. Egyik variáció sem jó, ezeket próbáljuk elkerülni.


5. Ezen változások mindegyike a következő problémához vezet: megváltozik a súlypont, így a kismama egyensúlya is változik és ügyetlenebbek, botladozósabbak lehetünk. Nagyon oda kell figyelni hova lépünk, mert sokkal könnyebben eleshetünk ilyenkor.

Mit csinálunk a terhestornán?

Az első és legfontosabb dolog, hogy egy kis mozgást viszünk mindennapi életünk rohanó sodrába. A terhestornán nincs ugrálás, nincs kemény izomerősítés, viszont nyugodt, viszonylag lassú mozdulatokból álló, egész testet átmozgató tornát végzünk. Itt lazíthatunk, feltöltődhetünk, és a terhesség okozta hát, illetve derékfájdalmakat is csökkenteni tudjuk. Találkozunk más kismamákkal, akikkel meg tudjuk osztani tapasztalatainkat, esetleges kételyeinket és egy-egy új tippet, trükköt is tanulhatunk egymástól. Ami talán a kismamáknak a legfontosabb a terhestornán, hogy olyan légzéstechnikákat tanulunk, melyeket a vajúdás, illetve a szülés alatt használni tudnak. Figyelmet fordítunk arra is, hogy sokszor bedagad a kezünk, lábunk. Ennek megoldására keringésjavító, úgynevezett Vénás tornát tanulunk. Odafigyelünk a gátizmokra és egy kis intimtornát is beiktatunk a gyakorlatok közé.

Végül fontos még azt megjegyeznem, hogy a terhestorna gyógytornász által vezetett, így a megtanult gyakorlatokat otthon is bátran végezhetjük.

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja