SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Depresszió és hangulatingadozás

Kókai Kata [cikkei] - 2006-03-17
A szülést követő depresszióval kapcsolatban számos kérdés merülhet fel; meddig tart, hogyan lehet kezelni, s egyáltalán mi okozhatja? A válaszok pedig olykor nem egyértelműek.

Sokszor már azt is depressziónak nevezzük, ha egyszerűen rossz hangulatunk van, van úgy érezzük összeroppanunk a felelősség súlya alatt. Sok nő csupán a szülést követően ébred rá arra, mekkora felelősséget vállalt. Az új helyzet megrémiszti és egyben örömmel tölti el, hiszen egy apró lénynek adott életet, aki önmaga egy része. Valójában mi, felnőttek, talán neveltetésünknek köszönhetően, olykor megriadunk a kellemes felelősségektől is.

A baba megszületését követően sok nő küzd hangulatingadozással, mely nem csupán fizikai okokra vezethető vissza. Az étvágy csökken, a hangulat változik, míg egyszer öröm tölti el az édesanyát, ezt követően depresszióba zuhan. Képtelen aludni, még akkor is, ha a kisbaba már nyugodtan alszik. Ez a probléma még nem utal depresszióra, általában a szülést követően három-négy nappal kezd ingadozni a hangulat, majd néhány nappal később már semmilyen probléma nincsen.

Mit jelent a szülés utáni depresszió?

A szülést követő depresszió nem túl ritka jelenség. Valójában egyfajta mentális betegség, amely kezelésre szorul, hiszen a kismama nem tud egyedül megküzdeni lelki gondjaival. A tünetek összetettek, a kismama hangulata változó, de általában szomorúság, vagy idegesség jellemzi. Komolyabb esetben az is előfordulhat, hogy önmagát, vagy gyermekét bántalmazza. Kedvtelen, étvágytalan, alvásproblémák is jelentkezhetnek, de súlycsökkenés- vagy növekedés is előfordulhat. A depresszió olykor rögtön a szülés után, máskor csak hetek múlva látszik meg az édesanyán.

Kit veszélyeztet a szülés utáni depresszió?

 

  • A problémás, kiegyensúlyozatlan kapcsolatban élőket
  • Azokat, akik korábban már küzdöttek szülés utáni, vagy egyéb depresszióval
  • Kevés hozzátartozóval, baráttal rendelkezőket, akik senkivel nem tudják megbeszélni problémáikat
  • Azokat, akik a várandósság idején, vagy szülés után nagy stressznek vannak kitéve


Okok és háttér

Valódi oka bonyolult és összetett, minden depresszió egyedi. Lehet gyerekkori rossz élmény, félelem attól, hogy az édesanya nem tud gondoskodni gyermekéről, s számtalan más tényező. A várandósság során, s a szülés után is számtalan hormonális változás zajlik le a nő szervezetében, mely szintén befolyásolhatja hangulatát.

A depresszió időtartama sem meghatározható, az októl is függ. Egyes édesanyák néhány hét alatt leküzdik a komor hangulatot, mások hónapokig képtelen akárcsak gyermekük közelébe menni. Természetesen a legjobb módszer az elkerülés. Ha a kismama végig nyugodt, kiegyensúlyozott környezetben tartózkodik várandóssága idején, valószínűleg kisebb az esélye a depresszió kialakulásának.

A megoldás

Az orvosok általában antidepresszánsokkal javítják az édesanya hangulatát, de emellett ő maga is sokat tehet azért, hogy ez az idegállapot jó irányba változzon. Fontos, hogy időt szakítson magára, arra amit szeret, akkor is, ha csupán napi néhány percet. Ha talál egy olyan jó barátot, rokont, társat, akivel mindent megbeszélnek, érzései egy idő után nem lesznek elszomorítóak.

Fontos, hogy megértse, senki nem várja el tőle, hogy a legjobb édesanya legyen, vagy mindennel végezzen egy nap alatt. A gyermekvállalás nagy felelősség, ugyanakkor nem kell a dolog rossz oldalát nézni. Ha az édesanya képes elfogadni, hogy a gyermek érkezésével kapcsolatos változások nem rosszak, máris jobb lesz a hangulata. Nem kell attól sem félni, hogy a hibák elismerésével bármi is megváltozik. Egy ember sem tökéletes, s egyetlen nő sem születik a babaápolás tudományának teljes ismeretével. Ha másoktól segítséget kérünk, egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem vagyunk jó szülők.

Kép: www.foter.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja