Családi Pénzügyek

Neked semmibe nem kerül, nekünk azonban hatalmas segítség abban, hogy még eredményesebben tudjuk végezni a munkánkat.
A miniszterelnök bejelentette, hogy tervezik a 4 gyerekes nők személyijövedelemadó-mentességét a 3 gyerekesekre is kiterjeszteni. Szakértők szerint ezzel akár 51 millió forintra is nőhet az az összeg, amennyit a három gyermeket nevelő családok megspórolhatnak, de azt a kormányfő is elismeri: nem biztos, hogy a nagyszabású terv megvalósítható.
A dolgozó kisgyermekes szülők szempontjából kedvező törvénymódosítás lépett január elején életbe.
Megszavazta az Országgyűlés azokat a törvénymódosításokat, amelyek lehetővé teszik a nagyszülői gyed januári bevezetését - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden az MTI-vel.
Ennyi családban született már meg az első gyermek, vagy érte el a magzat a 12 hetes kort. Olyanok is vannak, akik már most elmaradtak a részletfizetéssel.
Annak ellenére, hogy a célcsoport jó része élethelyzetéből adódóan már az igényléskor betegállományban van, a pénzintézetek egy része nem fogadja el jövedelemként a táppénzt.
Mióta megjelentek az első beharangozók a Babaváró hitelről, rengeteg félrevezető információ kering az interneten. Szeretném, ha tisztán látnánk, és igényléskor nem kerülnénk kellemetlen helyzetbe.
Az idén februárban meghirdetett családvédelmi akcióterv hét pontja közül négy lép életbe július elsején, azonban néhány részlet körül vannak még kérdőjelek.
A "családvédelmi akcióterv" egyik kiemelt pontja az úgynevezett babaváró hitel, amelyet azok a házaspárok vehetnek fel, akik megígérik, hogy öt éven belül legalább egy gyermeket fognak vállalni. A Bank36.hu oldalon megjelent nem hivatalos kalkulkátor azt mutatja be, mennyit kell visszafizetni egy, két vagy három gyermek születése esetén, illetve akkor, ha végül mégsem születik meg az utód.
A CSOK újabb módosítása alapján úgy tűnik, meghallgatásra került azoknak a családoknak kívánsága, akik a nemcsak építkezésre, hanem használt lakás vásárlására, felújításra is igénybe szerették volna venni a támogatást. Július 1-től ugyanis a kedvezmény egyik felét vásárlásra, a másikat pedig korszerűsítésre lehet felhasználni.
Copyright © 2004-2020. CsaládiNet. All rights reserved - minden jog fenntartva.