SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Szoptatás, anyatej, tápszer

[cikkei] - 2004-06-21
Mindenki tudja, hogy az anyatej a legideálisabb táplálék a kisbaba számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt javasolja, hogy a gyermek hat hónapos koráig kizárólag anyatejet kapjon, egyéves koráig a táplálék túlnyomó része anyatej legyen, helyi élelmiszerekkel kiegészítve, mindamellett a kiegészítő-komfort-szopás lehetőségét is érdemes mindaddig fenntartani, ameddig azt a baba igényli, akár két-három éves korig is.

         A szoptatás ideális táp- és immunrendszer-erősítő értéke mellett lehetőséget biztosít az anyának a korai anya-gyermek kapcsolat elmélyítésére. Az anyák több, mint 90 százaléka képes lenne szoptatni, akár ikreket is, ha elég önbizalommal, elszántsággal rendelkezne, és megkapná a szakemberektől és a családtól az ehhez szükséges segítséget, megerősítést!

Milyen jó lenne, ha a gyermekorvosok, védőnők MINDEGYIKE  először megpróbálná meggyőzni az édesanyákat: képesek szoptatni, és nem táblázatokkal, mérleggel, órarenddel riogatnák őket! Az időben kapott megfelelő, értő segítség oldja a feszültséget, és élménnyé teszi a szoptatást. Ezért nagyon fontos, hogy megbízható információk (pl. a La Leche Ligá-tól, a Szoptatásért Magyar Egyesülettől rendelhető ismeretterjesztő füzetek, illetve ezen egyesületek szoptatási tanácsadói, az Aktív Szülés Program babaklubjainak vezetőitől) beszerzése mellett saját anyai ösztönünket tekintsük irányadónak, és a szoptatás sikerére utaló legkisebb remény esetén se hagyjuk magunkat szándékunktól eltéríteni.

Ha a szoptatni képes édesanya valóban a megfelelő információval rendelkezik a szoptatásról, akkor nincs szükség mérlegre, drága és bonyolult fejőgépekre, csodateákra, semmilyen hókusz-pókuszra a szoptatás körül, a a baba ez esetben ugyanis épp annyi táplálékhoz fog jutni, amennyire szüksége van - igény szerinti szoptatás esetén épp akkor, amikor szüksége van rá!

Ha mégsem jön össze - muszáj tápszerhez nyúlni?

Ha már mindent megpróbáltunk, és mégsem sikerül szoptatni kisbabánkat, akkor is van remény, hogy anyatejhez juttassuk! Nyolc hónapos korukig ugyanis háziorvosi rendelvényre, ingyenesen kaphatnak anyatejet az arra rászoruló csecsemők. A jogosultak körét miniszteri rendelet határozza meg, eszerint ingyen anyatejhez juthat minden koraszülött, kis súlyú, allergiában szenvedő, fejlődési rendellenességgel élő baba, valamint olyan babák, akiknek édesanyja fizikailag átmenetileg vagy tartósan alkalmatlan a szoptatásra, fertőző betegségben szenved, illetve olyan gyógyszert szed, amely a baba egészségére veszélyes lehet. Kaphat anyatejet az a csecsemő is, akit elhagyott, vagy pszichés állapota miatt nem tud szoptatni az édesanyja.

Az anyatej igénylése rendkívül egyszerű: a gyermekorvos által felírt recept birtokában felkeressük a lakóhelyünk szerint illetékes anyatej-elosztót, ahol a védőnők megrendelik az anyatejet számunkra.

Egy baba számára kiadható anyatej mennyisége mindig az orvos által javasolt és felírt mennyiségtől, valamint az elosztóban rendelkezésre álló készlet nagyságától függ. Ezért nem mindig van garancia arra, hogy minden nap hozzájutunk a számunkra szükséges mennyiséghez, de ennek ellenkezője is előfordulhat, és esetenként többet is kaphatunk, amelyet lefagyasztva eltárolhatunk szűkösebb időkre.

Az elosztókban lévő anyatej pasztörizált, ezért két-három napig ugyanúgy eltartható a hűtőben, mint a bolti tej (+4 ºC!). Fogyasztás előtt óvatosan, mikróban a legalacsonyabb fokozaton, hagyományos tűzhelyen nagyon kis lángon, lassan melegítsük szobahőmérsékletűre, és rázzuk/keverjük fel, mivel az anyatej a tárolás során zsíros és vizes fázisokra válik szét. Ne forraljuk fel, mert úgy elpusztulnak a benne élő vitaminok, fontos tápanyagok. A már felolvasztott/felmelegített, de el nem fogyasztott anyatejet öntsük ki, ne használjuk fel újra.

Tápszer - mumus?

Fentiek ellenére nagyon is el tudom képzelni, hogy vannak olyan esetek, amikor sehogy sem megoldható az anyatejjel való ellátás. Például kisebb településekről, gépkocsi hiányában nehéz, egyeseknek talán éppen kivitelezhetetlen lehet naponta eljutni a legközelebbi városba, ahol az anyatej-elosztó állomás található...Nagyvárosok egyes kerületeiben pedig előfordulhat, hogy a túl magas igény miatt nem jutunk megfelelő mennyiséghez.

Ilyenkor nincs mit tenni, tápszerrel kezdjük táplálni kisbabánkat. Fontos, nagyon fontos tudni azt, hogy a tápszer nem mumus, nem méreg, és bár valóban nem versenyezhet az anyatej értékével, mégiscsak egy táplálkozási forma, amelyet végszükség esetén alkalmazhatnak az édesanyák! Jó lenne már elérni, hogy a tápszeres babák szüleire ne gyerekgyilkosokként tekintsen néhány, szoptatni képes anyuka, és sajnálkozó, lekezelő pillantásokkal, megjegyzésekkel ne keserítenék meg a tápszert adó mamák életét.

Senki sem ad, senki se adjon tápszert saját jószántából gyermekének. A tápszer akkor jön szóba, ha már valóban mindent megpróbáltunk a szoptatás érdekében, és mégsem sikerült. Ettől még nagyon jó anyák lehetünk, és a cumisüveges táplálást is lehet úgy alakítani, hogy az belsőséges, meleg érzelmi légkörben menjen végbe, amelyet egy kis spontán, a babával való összebújással koronázunk meg.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

Fényes nappal rabolták el a hipermarketből és késelték meg a 3 éves kisfiút – a rendőrök az utolsó pillanatban értek oda

Egy teljesen átlagosnak induló bevásárlás pillanatok alatt változott rémálommá a nebraskai Omahában, amikor egy zavart nő kést ragadott egy Walmartban, és túszul ejtett egy hároméves kisfiút, Cyler Hillmant. Az esemény mély nyomot hagyott a családban és a közösségben egyaránt, rávilágítva a hasonló helyzetek kezelésének kihívásaira.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja