SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kártyajóslás - Lenormand kártya

Luca [cikkei] - 2010-03-11
Ősidők óta foglalkoztatja az embereket, vajon mit hoz a holnap? Mi történik velem a jövő héten? Sikerülnek-e a terveim, amiket meg szeretnék valósítani?

Mióta világ a világ, a kívácsiabbak különböző módszerekkel próbálták kifürkészni a jövőjüket. A természethez még erősen kötődő emberek az állatok viselkedéséből, vonulásából következtettek a jövendőre (madárjósok), kövek és gyertyák üzenetéből, s tenyerük elemzéséből kutatták jövőjük kimenetelét. Számtalan módszer létezik, amivel vallatóra foghatjuk a sorsot.
A későbbi korok folyamán terjedtek el a különféle kártyák, illetve alakult ki a belőlük való jövendőmondás.
Vannak teljesen hétköznapi játékkártyák amiket jóslásra is lehet használni. Legismertebb a francia Römi kártya és a Magyar kártya. Vannak kimondott jóskártyák mint a Lenormand kártya, cigánykártya, és a Tarot, illetve vannak psychoterápiás kártyák mint például a Symbolon, illetve az Osho Zen Tarot. Ezeknek számtalan kirakási módja létezik, melyeket valaki, valamikor megalkotott, és eredményesen tudott használni.

Legkevésbé ismert talán ezek közül a Lenormand kártya, ezt mutatnám most be bővebben:
 
„Lenormand kisasszony tisztánlátó jósnő volt és a Napóleon korabeli Párizsban élt. Szalonjában a kor neves személyiségei és egyszerű emberek egyaránt megfordultak. Jósolt Napóleonnak és Josephine-nek is. Megjósolta a Francia Forradalom kitörését, valamint a Bourbonok bukását. Ezt az akkori hatalom nem nézte jó szemmel, és ezért le is tartóztatták.
A Lenormand kártya nagyon szép és különös jóskártya. Eredeti változatát maga Lenormand kisasszony rajzolta meg, a francia römikártya lapjaira. Különlegessége abban áll, hogy rendszere és jelképei egyetlen ember szellemi hagyatéka. Lenormand kisasszony jól ismerte azt a kort melyben élt, és e kor embereinek vágyait és álmait. A kor megváltozott ugyan, de az emberek, az álmok és a vágyak ugyanazok maradtak: ezért érvényes ma is a Lenormand kártya.”
- ezekkel a kiragadott sorokkal tudatja az olvasóval a kártyához tartozó könyvecske honnan is ered ez a kártya, s ki volt Lenormand kisasszony, akinek ezt a nem mindenapi jóskártyát köszönheti az utókor.
 


Képei nagyon szépek, sokatmondóak. Szinte minden konkrét kérdésünkre választ kaphatunk belőlük. Sokféle kirakási módja van, s attól függően, mire is vagyunk kíváncsiak, kiválaszthatjuk ezek közül a számunkra leginkább megfelelőt.
Az általam tartott kártyajóslás tanfolyamokon, szinte mindenkinek ez válik a kedvencévé akkor is, ha addig még nem is hallottak róla.
Beszédesek a lapjai, melyekből összesen 36 db, sorszámozott lap van a pakliban. Némelyik lapnak sok jelentése van, s a kérdés határozza meg, mit is olvasunk ki belőle az adott szituációra vonatkoztatva. Mert a lapok mindig az adott kérdésre válaszolnak akkor is, ha kezdetben néha bizony nehéz megfejteni az üzenetüket.
 
 
Szotyori Luca
jósnő

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán

Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.

Hátborzongató tragédia: Négyen is meghaltak, miután egy csecsemőt magára hagytak a tűző napon egy ház előtti füvön

Drámai mentés, megrázó családi tragédia, hatalmas összefogás - szívszorító eseménysorozat egy kisvárosban.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

20 év után újra találkozhatott szüleivel a vonatról 4 évesen eltűnt kislány

1999-ben, egy átlagosnak tűnő napon történt a megmagyarázhatatlan: egy négyéves kislány eltűnt egy vonatról, amely Minszkből Aszipovicsiba (Asypovichi) tartott. Yulia Gorina családjával utazott, amikor nyomtalanul eltűnt a vagonból, miközben édesapja egy rövid időre elszundított, kislánya nyomtalanul eltűnt.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja