SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egybekelt Lui mágus és párja

Singola Edit [cikkei] - 2009-09-01
A TV2 Kiválasztott című műsorában megismert Lui mágus megpecsételte 8 éve tartó kapcsolatát, és épp megismerkedésük évfordulóján feleségül vette kedvesét, Orsit. Igazi hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak, majd a világtól elvonulva romantikus nászúton vettek részt.

„Mindig is hangulatos, mulatós lakodalomra vágytunk, és amikor korábban felléptem a kerekegyházi Varga tanyán, Orsival pontosan tudtuk: ezen a helyen fogjuk tartani az esküvőnket. luiAzt leszámítva, hogy hatalmas hőség volt, minden tökéletesen sikerült. Betartottuk a babonákat is, a nagy nap előtti éjjel nem aludtunk együtt, és Orsit csak az esküvő előtt láttam menyasszonyi ruhában. Igaz, együtt jártunk próbálni a Rózsa Szalonba, hiszen egyazon helyről kölcsönöztük mindkettőnk viseletét, de soha nem nézhettem meg őt a „királylány” ruhában” – meséli Lui mágus és felesége, Orsi.

Egy mentalista esküvőjéről nem hiányozhatnak a mágikus elemek, így Lui és Orsi néhány lélegzetelállító mutatvánnyal lepte meg a násznépet. Ezt követően egészen hajnalig ropták, majd Bikalra utaztak nászútra. Szerencsére az ifjú pár mézes hetei több részből állnak, így valóban kipihenhetik az esküvői előkészületek fáradalmait.



„A menyegző előtt nagyon sokat dolgozunk, és persze a készülődés is rengeteg energiát igényelt, ezért igazán nagy felüdülést jelentett a Puchner katélyszállóban töltött idő. Egyébként is szeretjük az „időutazást”, amelyhez remek hangulatot biztosított a bikali kastély. A nászút után a családdal is együtt töltöttünk pár napot, amit nagy hobbinknak a horgászatnak szenteltünk, és hamarosan indulunk egy közel egyhetes horvátotszági nyaralásra a barátokkal. Viszont, ha hazajövünk, jó ideig nem lesz kikapcsolódás, mert rengeteget kell dolgoznunk, de a szép nyári élményekből sokáig fogunk táplálkozni” – teszi hozzá a mentalista.
 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felfoghatatlan tragédia: egy hatéves fiú okozta egy újszülött halálát a kórház szülészeti osztályán

Egy hatéves kisfiú felügyelet nélkül kószált egy francia kórház neonatológiai osztályán, ahol halálos baleset történt: leejtett egy koraszülött babát, aki néhány nappal később belehalt sérüléseibe. A kórház, a család és a hatóságok most próbálják feltárni, hogyan történhetett meg mindez.

Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán

Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.

Hátborzongató tragédia: Négyen is meghaltak, miután egy csecsemőt magára hagytak a tűző napon egy ház előtti füvön

Drámai mentés, megrázó családi tragédia, hatalmas összefogás - szívszorító eseménysorozat egy kisvárosban.

"MINDEN NŐI MELL ALKALMAS A SZOPTATÁSRA" - Ez a videó megváltoztatja, amit a szoptatásról gondoltál

Ha te is azok közé tartozol, akik éjjelente azon izgulnak, hogy "mi van, ha nem lesz elég tej", "mi van, ha nem megy", vagy "mi van, ha pont úgy járok, mint anyukám"... akkor Bocskainé Irci üzenete mindent megváltoztat.

20 év után újra találkozhatott szüleivel a vonatról 4 évesen eltűnt kislány

1999-ben, egy átlagosnak tűnő napon történt a megmagyarázhatatlan: egy négyéves kislány eltűnt egy vonatról, amely Minszkből Aszipovicsiba (Asypovichi) tartott. Yulia Gorina családjával utazott, amikor nyomtalanul eltűnt a vagonból, miközben édesapja egy rövid időre elszundított, kislánya nyomtalanul eltűnt.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja